Közélet
Jászapátiban raboltak ki egy idős házaspárt. 700 ezer forintot ajánlottak a nyomravezetőnek.
A szigethalmi tömegverekedésnek így már két gyanúsítottja van.
2013. 01. 24. 16:40
Első fokon még hat évet kapott. Az ítélőtábla azonban úgy döntött, elég neki három és fél év börtön is.
Négymilliót kért kölcsön, hetet visszafizetett az adós. A hitelezők még 3,5 milliót követeltek és fenyegetőztek.
Valamilyen gyógyszert vagy kábítószert csempésztek áldozatuk kávéjába, majd kirabolták.
A menetrendek tájékoztató jellegűek, ezt tudjuk. A belső kerületekben ezzel nincs semmi gond; a 7-es buszra napközben még kocogni sem érdemes, úgyis
2013. 01. 24. 14:36
A brutális támadás miatt elvesztette ugyan az állását, de mindössze egy felfüggesztett börtönt kapott, és 108 ezer forint bűnügyi költséget kell megtérítenie. A bíróság még csak nem is tárgyalta az ügyet.
- 06:00 Épphogy el tudott ugrani az eladó a boltba becsapódó autó elől
- 05:42 Fordulópont a dohányzásban: egyre több felnőtt vált füstmentes megoldásra
- 05:30 Kvíz: a Mennyből az angyal talán megy, de a többi karácsonyi gyerekdalt is tudod folytatni?
- 04:44 Kós Hubert nem érzi úgy, hogy neki kell a hátán cipelnie a magyar úszósportot
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 14:46 Kilencvennyolc milliárdot fizettet be a kormány Budapesttel jövőre
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
