Közélet
A rendőrök a nagymamánál helyezték el a gyermeket.
2014. 10. 15. 09:53
Az egyik gyalogost súlyos, a másikat könnyű sérüléssel vitték kórházba.
A rendőrség azt nem közölte, meggyanúsítottak-e valakit.
2014. 10. 15. 08:49
Összesen két ember sérült meg.
2014. 10. 15. 08:26
Thomas B. halálát a légzésének leállása okozta – tudta meg a Blikk. A Bors szerint ha öngyilkosságot állapítanak meg, akkor a feleség is kérni fogja a boncolást.
2014. 10. 15. 08:10
Busszal ütközött egy személyautó a kónyi leágazásnál, a buszon senki nem sérült meg.
Hétfőn őrizetbe vették Sz.-F. Zsoltot, aki a gyanú szerint több mint kétezer embert károsított meg több milliárd forinttal.
2014. 10. 15. 06:45
Halálra gázolt egy embert Üllő és Monor között a Szolnokról a Nyugati pályaudvarra közlekedő személyvonat nem sokkal fél öt óra előtt.
A helyszínen életét vesztette egy 54 éves férfi.
Két férfi kergette és verte egymást egy forgalmas szombathelyi utcán. Az egyik egy csecsemőt akart kitépni egy nő kezéből.
Rendőrök találtak rá a segítségre szorulóra.
2014. 10. 14. 14:58
A fiatalembernek jól ment az üzlet, sorra kapta a munkákat, mégis többször kért kölcsön, hogy tartani tudja életszínvonalát.
2014. 10. 14. 13:24
Át akarta ölelni az eb nyakát, ám az állat rátámadt. A mentők súlyos állapotban vitték kórházba.
2014. 10. 14. 12:56
A rönkökből a legelőt, kaszálót kerítették volna körbe.
A pici vasárnap éjjel született egy kocsi hátsó ülésén.
Zakariás Viktórát már több mint egy hete keresik.
A férfit kezdetben a helyszínre érkező erősítés sem hatotta meg.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.10.13.
2014. 10. 14. 10:06
Az olasz bíróság az apának ítélte a gyereket, de a nő eltűnt vele.
A kár több mint másfél milliós.
2014. 10. 14. 09:01
- 13:50 Michael Jackson lánya 600 millió dollárt követel apja hagyatékából, bírósághoz fordult
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 13:43 A társasház folyosóján verte félholtra élettársát egy 28 éves pécsi férfi
- 13:42 Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet
- 13:38 Amerika választási lázban: sorsdöntő voksolásra készülnek a republikánusok és a demokraták
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 13:04 „Végezni fogunk Trumppal” – áll a teheráni óriásplakáton
- 12:57 A Panelhősök Attilája megmutatja, mi történik, ha nem tudjuk kezelni a kudarcot
- 12:55 Lesz egy nagy visszatérő Marco Rossi keretében
- 12:48 15 évet kértek a somoskőújfalui testvérgyilkosra
- 12:47 Sorra kapcsolják le az európai szupermarketek hűtőit – de mégis hogyan?
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 12:24 17 éves fiú rabolt ki két tinit a Józsefvárosban
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 11:55 Négy utasszállító repülőgépen volt bombariadó Európában
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 06:22 Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
