Közélet

Élő
Justin Welby kritizálta a kormányt a menekültpolitikájáért és felajánlotta, hogy vendégül lát egy vagy két családot. A The Guardian szerint az anglikán egyház szellemi vezetője a londoni Lambeth Palotában szállásolhatja el a szíriai menekülteket. Magyarázatul ezt mondta: „Jézus is menekült volt.” A gesztust hasonló volt Ferenc pápáéhoz, aki felszólította a plébániákat, hogy mindegyik fogadjon be egy menekült családot, [...]
2015. 09. 21. 08:27
Élő
Az Országgyűlésen az ülés 12 órakor napirend előtti felszólalásokkal, majd a kereszténydemokrata Hollik István mandátumigazolásával, valamint Simicskó István honvédelmi miniszteri eskütételével kezdődik. Hollik István azt követően foglalhat helyet a KDNP padsoraiban, hogy a fideszes Papcsák Ferenc a jegybank felügyelőbizottságának elnöki tisztségére váltotta mandátumát. Simicskó Istvánt szeptember 10-i hatállyal nevezték ki a honvédelmi tárca élére, az [...]
2015. 09. 21. 06:31
Élő
Mintegy 400 ember éjfél körül gyalog érkezett a barcsi Dráva-hídon át Magyarországra Horvátországból – számolt be az M1 tudósítója. Hajnalban újabb csoport érkezése várható. A menedékkérőket a Vöröskereszt és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai várják, akiktől ételt, italt és meleg ruhát is kapnak. Ezután gyalog teszik meg az utat a Dráva partján a barcsi vasútállomsáig. Az első csoport vasárnap este [...]
2015. 09. 21. 06:21
Mintegy 300 menekült zárta le a Zágrábot Ljubljanával összekötő autópályán lévő Bregana határátkelőt a horvát oldalon, és követelik, hogy engedjék át őket a túloldalra. Egyesek közülük leültek, mások lefeküdtek az úton, és senkinek sem engedik az átkelést a határon A menekültek előtt élő pajzsot alkotott mintegy 60 rohamrendőr. Rendőrkutyákkal érkeztek oda. Helyszíni jelentések szerint hajnalban [...]
2015. 09. 21. 06:15
Élő
Magyarország ”nem oktathatja ki” Horvátországot, hogy hogyan bánjon a menekültekkel – jelentette ki Ranko Ostojic belügyminiszter újságírók előtt vasárnap, az opatovaci ideiglenes befogadóállomáson, a nyugat-szerémségi Ilok (Újlak) mellett. Magyarországon keresztül valamivel kevesebb mint fél millió ember haladt át, volt akit regisztráltak, volt akit nem- közölte. A horvát belügyminiszter hozzátette: nem leszünk az Európai Unió menekült-gyűjtőközpontja, [...]
2015. 09. 20. 20:49
Élő
Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a befogadott menekültek számát a következő évtől  – jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Berlinben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után. A német és az amerikai diplomácia vezetőjének közös sajtótájékoztatóján John Kerry elmondta, hogy az Egyesült Államok a kormány szándékai szerint 2016-ban az eddig tervezett 70 ezer helyett 85 [...]
2015. 09. 20. 19:52
Élő
Több mint 1000 migráns érkezett vasárnap este a Somogy megyei Zákányba – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A Horvátországból érkező migránsokat a határról rendőrök kísérik kisebb csoportokban a vasútállomáson álló, 16 vasúti kocsiból álló szerelvényhez. Többségük fiatal férfi, az első két csoportban, amelyben mintegy 250-en voltak, az MTI tudósítója mindössze két nőt látott. Az [...]
2015. 09. 20. 19:48
Élő
Európa és Németország nem zárkózhat be, de nem is tud mindenkit befogadni a háborús övezetekből, ezért egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az EU-ba és nem terheli túl az unió közösségét – mondta a német belügyminiszter egy hétvégi lapinterjúban, amelyben kiemelte: a menekültek a Közel-Keleten uralkodó erőszak miatt áramlanak [...]
2015. 09. 20. 18:34
Élő
Az osztrák hatóságok biztonsági okokból lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt vasárnap délután – közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a rendőrség az M1-es autópálya 165. kilométerénél a gépjárműforgalmat az M15-ös autóút felé tereli. Felhívták a figyelmet, hogy aki Ausztriába szeretne eljutni, választhatja a soproni, kópházi, illetve a jánossomorjai határátkelőket. Az M1 aktuális csatorna [...]
2015. 09. 20. 17:49
Élő
Horvátországot támadta a magyar kormányszóvivő, amiért gyakorlatilag embercsempészetben vesz részt azzal, hogy regisztráció nélkül buszoztatja át az országon a menekülteket – írta a Sky News. Horvátországban az állami hatóságok szervezik a migránsok eljuttatását a magyar határhoz – jelentette ki Kovács a brit televíziónak.  A kormányszóvivő kijelentette: Magyarország megpróbálja fenntartani a fegyelmet és betartani az előírásokat, [...]
2015. 09. 20. 17:44
Élő
Még nem véglegesítették a német menekültügyi rendszer reformjáról szóló csomagnak azt az elemét, amely szerint nem kaphat szállást és ellátást Németországban olyan menedékkérő, akinek ügyében a dublini szabályok alapján nem Németország az illetékes – írta a Der Tagesspiegel című berlini lap hétvégi számában. A napokban kiszivárgott tervek szerint azon menedékkérők, akiknek ügyében Németország nem illetékes, [...]
2015. 09. 20. 16:44
Élő
Az Europol vezetője szerint ”példátlan számban” telepedtek rá a szervezett embercsempész bandák az európai migrációs hullámra. Rob Wainwright, az EU-országok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezetének igazgatója – aki korábban a brit elhárításnál (MI5) a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyosztályt vezette – a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: olyan [...]
2015. 09. 20. 13:59
Élő
Az m1 tudósítója szerint akkor a káosz és a feszültség (amit a Reuters élő közvetítésén annyira nem láttunk) amiatt, hogy megtelt a határátkelő környéke, hogy az újonnan érkezők már le sem tudnak ülni. Az emberek tülekednek, mert reménytelennek érzik a kijutást, közülük vannak olyanok, akik napok óta időznek már itt. Az m1 szerint verekedés is volt [...]
2015. 09. 20. 13:43
Élő
Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is, ahol megkezdődött felkészülés az esetleges emberáradat fogadására. Angelino Alfano olasz belügyminiszter hétfőre sürgősséggel értekezletet hívott össze a határ menti térségek rendőrségi és más hatósági vezetőivel. Jelen lesznek az olasz-francia és az olasz-svájci határszakaszok idegenrendészeti képviselői éppúgy, mint a migrációtól jelenleg inkább [...]
2015. 09. 20. 13:14
Élő
A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 25 ezer migráns érkezett Horvátországba szerda reggel óta, közölte a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán vasárnap. A legnagyobb nyomás továbbra is a szerb határ melletti tovarniki körzetre nehezedig, ahol jelenleg 4900 migráns tartózkodik, akiket a nap folyamán buszokkal és vonattal szállítanak majd a horvát hatóságok a magyar határra. [...]
2015. 09. 20. 13:12
Olvasói sztorik