Közélet

Több Európa = több muszlim, drámai jóslat az iszlám hódításáról

iszlám vallás (iszlám, vallás, mekka, )
iszlám vallás (iszlám, vallás, mekka, )
Brüsszelben 2030-ra muszlim többség lesz – jósolta egy akadémikus.

Maróth Miklós szerint a világtörténelemben többször volt rá példa, hogy népvándorlás indult a kevésbé népes, jobb életszínvonalat kínáló területekre. A klasszika-filológus, orientalista az állami rádióban – némi történelmi kitekintő után – arra a kérdésre, hány menekült érkezhet még Európába, azt válaszolta, idén körülbelül egymillió ember telepedhet be. Ez a szám családegyesítéssel 8-10 millióra emelkedhet. Ők önszántukból nem térnek haza. Visszatoloncolják őket, vagy itt maradnak.

Az akadémikus bírálta európai döntéshozóit, amiért nem definiálták, ki a menekült, ki a bevándorló, milyen motívumok mozgatják őket. Szerinte megkérdőjelezhető, hogy egy Pakisztánból, Bangladesből, Irakból érkező egyáltalán menekült lenne. Irak északi része jobban virágzik, mint Magyarország, déli részében is béke van, nyugalom.

Az más kérdés, hogy olyan szunnitákról van szó, akik megutáltatták magukat mind az északon lakó kurdokkal, mind a délen lakó síitákkal, és most arra számítanak, hogy mi most szeretettel befogadjuk őket.

Szerinte az integráció nehéz kérdés. Nálunk is alapvetően mást jelent, mint ott, ahol nagyobb tömegben fordulnak elő menekültek. Ők számos európai országban nem integrálódnak, létrehozzák párhuzamos társadalmukat, olyan zónákat, ahová a rendőrség be sem megy. Az egyetemi tanár úgy látja: az első generációval nincs baj, az próbál beilleszkedni. A második generációnak viszont már állampolgári jogai vannak, tanulni, beilleszkedni nem akar, a vallásához ragaszkodik, és gyűlöl mindent, ami a befogadó országhoz tartozik.

2030-ra Brüsszelben muszlim többség lesz, ez már belátható.

A nyelvtudományok doktora a demográfiai adatok alapján úgy látja, hogy a mostani menekülthullám nélkül 50 év kellene ahhoz, hogy muszlim többség legyen Európában. Ha muszlim többség lesz, egész más szelek fújnak, mint manapság. A reakció most még kiszámíthatatlan. Európa népei egyre inkább félnek a jövő miatt, de vezetőik még mindig azt szajkózzák, hogy „több Európa kell”! Az akadémikus szerint a helyzet jelenlegi kezelése teljes tévút. Ha a németek elszánnák magukat, hogy csak a menekülteket fogadják be, és az összes többit – százezres tömegekről van szó – visszatoloncolják, akkor talán valami történhetne – mondta az akadémikus.  (Korábban az MTA azt kérte kutatóitól, hogy a tudományos kutatás elfogadott normái szerint, csak azután nyilatkozzanak a migrációról, ha az akadémiai migrációs bizottság első kutatási eredményei a részleges adatok és eredmények összesítése után már rendelkezésre állnak.)

Korábban már hasonló érvekkel kongatta meg a vészharangot a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője, aki arról is beszélt, hogy a migránsok nem menekültek, céljuk az iszlám terjesztése Európában. Youssef Khalil úgy vélte: a Korán a probléma forrása: olyan fejezeteket tartalmaz, amelyek megparancsolják a mozlimnak, hogy megölje a hitetleneket. Nem vallási vezetőként, hanem magyar állampolgárként ő mélyen egyetértett Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos intézkedéseivel. Sötét jóslatát a főpap azzal indokolja, hogy az iszlám kihasználja az európai mentalitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik