A korai magyar történelem kutatásában az elmúlt évek legnagyobb és tényleg újszerű felfedezése, hogy sikerült bizonyítani a magyarok 10. századi kapcsolatrendszerét az Urál térségével. Ez teljesen új, lélegzetelállító perspektívát ad a honfoglalás utáni magyar történelem értelmezéséhez
– írja Gyóni Gábor, az ELTE Kelet-Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének kutatója abban a frissen megjelent kötetben, amelynek egyes tanulmányai már olvashatók az interneten.
A Klima László régész-nyelvész, az ELTE finnugor tanszékének korábbi vezetője és Türk Attila régész-muzeológus által szerkesztett könyv a Magna Hungaria nyomában – baskírok és magyarok címet viseli, alcíme pedig még többet ígér: Baskíria és a baskír nép szerepe a magyarok korai történetében. A kötet tehát azzal az Oroszországon belül, Európa keleti határvidékén, döntően az Urál hegység déli vonulatainál élő néppel foglalkozik, melyet a magyar őstörténet szempontjából kulcsfontosságúnak tekintenek a különböző szakértők.
A baskír-magyar kötetben szerepelnek Németh Endre matematikus-informatikus és Fehér Tibor családfakutató eredményei is. Németh a 24.hu-nak elmondta: az apai ágú öröklést, vagyis az Y-kromoszóma mutációit vizsgálva kiderült, hogy Van például egy olyan alcsoport, az N-B539 a baskírokban és a szomszédos volgai tatárokban, ami legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi-ugorokkal is összeköt minket. Ez az alcsoport ráadásul nemcsak összeköti a magyarokat, a baskírokat, a volgai tatárokat és az obi-ugorokat, hanem el is választja más népektől. Az N-B539 alcsoport felfedezése észt kutatók érdeme, amely kutatásban magyar kutatók is közreműködtek.
Egyértelmű, hogy a mai Baskíria és környezete csak egy állomás volt a magyar vándorlás történetében – teszi hozzá Németh. Itt kerülhetnek szóba a rejtélyes volgai bolgárok, akiknek a szerepére viszont a nyelvészek hívják fel a figyelmet, hiszen a magyar nyelv török jövevényszavainak jelentős része a csuvas török nyelvet beszélő volgai bolgároktól származhat. A volgai bolgárok esetleges közvetítő szerepe megmagyarázná azt a furcsa jelenséget, hogy – a most kimutatott genetikai rokonság ellenére – nincsenek komolyabb nyelvi, nyelvészeti kapcsolatok a török (de nem csuvas török) nyelvű baskírok és a finnugor nyelven beszélő magyarok között. Erre és a volgai bolgárok fontosságára egyébként Némethék egy másik tanulmánya utal is a most megjelent baskír tanulmánykötetben. A Julija Abszaljamova vezető szerzőségével készült, A keleti magyarok nyomai a baskíroknál – genetika és néphagyomány című tanulmányról van szó, amelynek az egyik társszerzője Németh Endre.
A volgai bolgárokat és a keleten maradt magyarokat a 13. század elején megtalálta Julianus barát, aki Magna Hungaria és Magna Bulgaria néven emlegette a két nép földjét, valahol a Volga és a Káma folyók környékén, ahol jelenleg a volgai tatárok élnek.
Némethék nemcsak a ma élő magyarok Y-kromoszómáit hasonlították össze a honfoglalókéval és a kortárs baskírok génállományával, hanem az obi-ugoroktól (a hantiktól és a manysiktól) is vettek mintákat. Így igazolták azt, hogy a magyarok, akik a finnugor nyelvcsaládon belül az ugor ághoz tartoznak, hordoznak olyan genetikai örökséget, amely a ma élő két másik ugor nép körében is előfordul. Ez, ha nem is igazolja a nyelvi közösséget több ezer évvel ezelőtt – hiszen a genetika és a nyelvészet nem igazolhatja egymást, legfeljebb kiegészítheti az egyik eredménye a másikat –, mégis hozzájárulhat a magyarság finnugor eredetét nyelvészeti, régészeti és egyéb adatokra alapozó elméletének jobb megértéséhez.
