Közélet

Varga Mihály: Gondolkodni kell az euró bevezetésén

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

Már akkor is egyszerűbb lett volna a tavalyi év, ha az euró előszobáját jelentő, ERM–2 rendszer tagjai vagyunk – ismerte el a VG-nek adott interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: az uniós csatlakozásunkkor vállaltuk az euró bevezetését, de a csatlakozás helyes időpontjának kiválasztását alapos mérlegelésnek kell megelőznie.

Gondolkozni kell a lehetőségen, de kapkodnia a kormánynak ebben a kérdésben nem szabad

– mondta Varga Mihály, aki szerint a gazdaságpolitika minősége és hatékonysága számít igazán, példaként pedig Csehországot említi.

Jövőre 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány, amit több hitelminősítő is túlzott optimizmusnak tart. Varga erre azt mondta:

Azt is aláírom, ha végül 3 százalék lesz.

Úgy látja, abban elemzői egyetértés van, hogy jövőre erőteljes lesz a növekedés, ugyanis a magyar gazdaság kilátásai jók: lendületesen jönnek a külföldi befektetések, a beruházási rátánk az unióban a legmagasabb, az export rekordot dönt az idén, a munkaerőpiac feszes. Idén 1,5 százalékos növekedéssel számol a kormány.

Szóba kerültek az inflációs kilátások is. Varga arra számít, hogy a nyár folyamán az infláció csökkenése fel fog gyorsulni a nyár folyamán, de még inkább a második fél évben, ami a hitelkamatok enyhülésével is segíteni fog.

Az alacsonyabb fogyasztás kárát persze megszenvedi az államkassza, kevesebb az adóbevételünk, viszont ez azt is jelenti, hogy az infláció gyorsabban tud csökkenni majd annál, mint amit előzetesen vártunk

– vélekedett a miniszter, aki szerint olyan előrejelzések is vannak, hogy 6-8 százalékra lassult év végére az áremelkedés üteme. – Maradjunk annyiban: 8 százalékkal is elégedettek lehetünk decemberben – tette hozzá.

Varga arról is beszélt, hogy

Kapcsolódó
Egyre több magyar akar forint helyett eurót, hiába
A magyarok többsége nem csak fideszes, európárti is. A többség mielőbbb eurót szeretne, de ez az Orbán-kormány távlati terveiben sem szerepel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik