Magyar Monopoly

Gegesy Ferenc: Az időutazás folytatódik

Hogyan alakulhatott ki az állam soha nem volt pénzbősége idején ez a szerény eredmény? A legfontosabb tényező a pénzbőséggel általában együtt járó felelőtlen felhasználás. Egy hozzá nem értő vezetés gondolkodása szerint elegendő egy területre sok pénzt fordítani, ez önmagában érezhető fejlődést eredményez majd. Leglátványosabb példája (kudarca) ennek a szemléletnek a (verseny)sport, amelyre csak az adókedvezményből ezermilliárdot meghaladó összeg jutott, miközben a nemzetközi eredmények összességében nem javultak, a megépült stadionok fenntartása viszont egyre nagyobb rendszeres kiadást jelent.

Hasonlóan látványos a kudarc az egészségügyben, ahol az orvosoknál elkezdett nagyarányú bérnövelés ellenére orvoshiány miatt kórházi osztályok szűnnek meg, a műtéti várólisták pedig hosszabbodnak. De hiába sikerült az ideológiailag megfelelő szellemű alkotók és alkotások számára átcsoportosítani – és növelni – az állami támogatásokat, a megszületett produkciók értékességét sem a szakma, sem a közönség nem igazolja vissza. A gazdaságba befektetett összegeknél sokszor már az induláskor látszik az elképesztő mértékű felesleges pénzszórás.

Elkezdődik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, amely a tervek szerint is legfeljebb 1000 év alatt térül meg. Felvásárolunk messze a piaci értékük felett 3 külföldi tulajdonban lévő bankot (MKB, Takarékbank, Budapest Bank), amely akciónak a hangoztatott célja az, hogy a bankszektorban a magyar tulajdon legyen többségben (aztán egyáltalán nem váratlanul, ez a magyar tulajdonos a baráti körből kerül ki, aki most már könnyedén tudja finanszírozni a baráti kör akár kockázatos beruházásait is). A Vodafone 750 milliárdos felvásárlásának indoklása pedig egyszerűen nevetséges: az évek óta veszteséges cég által az államnak néhány év múlva megtermelt profitból lehet majd a tanárok fizetését megemelni (mintha láttunk volna akár csak egyetlen példát is arra, hogy az állami tulajdonba került cégek termelési színvonala további jelentős ráfordítások nélkül javult volna).

Csizmadia Ervin: A hűlt hely – Az állampolgári nevelés nélküli magyar oktatás

Bár mércének rég óta a Nyugatot tekintjük, de egy „redukált” Nyugatot. A Nyugatról való tudásunk ugyanis nagyjából két elemre szorítkozik: először is arra, hogy gazdasági értelemben a Nyugat a kapitalizmusra, másodszor arra, hogy politikai értelemben a (liberális) demokráciára épül. Nagyon ritkán kerül szóba, hogy legalább ilyen fontos egy harmadik elem: kulturális értelemben a nyugati rendszerek az oktatásra épülnek, ami azonban nem csak ismeretek átadását/átvételét, hanem készségek és képességek kialakítását és a társadalomban való elterjesztését is. A Nyugat társadalmait évszázadok óta átjárja az oktatás, ami nem feltétlen azt jelenti, hogy az ott élő emberek tárgyi tudása roppant nagy lenne, hanem azt, hogy a demokrácia-tudásuk nagy.

Ugyanakkor az oktatásnak erről, a politikai rendszerek működése szempontjából nélkülözhetetlen szerepéről itthon nemigen szokás beszélni, s sejtem is, miért nem. Azért, mert a nyugati fejlődést hajlamosak vagyunk meglehetősen elvontan, pusztán csak gazdasági/politikai intézmények kialakulásaként és fejlődéseként értelmezni, és ritkán szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy hol vannak ebben a folyamatban azok az oktatási rendszer által is „előállított” hús-vér emberek, akik voltaképp működtetik ezeket az intézményeket.

De persze ahhoz, hogy a hús-vér emberek kifejthessék szerepüket, először is szükség volt a modernitásra, arra, hogy létrejöjjenek a mai értelemben vett (nemzet)államok. Hogy mikor történt ez, s mikortól beszélhetünk arról, hogy az állam komoly szerepet játszik népességének oktatásában? Valamikor az ipari forradalom idején, a 18. század második felében kezdődik mindez. Ernest Gellner híres angol-cseh filozófus és antropológus írja Nations and Nationalism című könyvében, hogy az ipari forradalom idején jön létre az az állam, amely elsődleges feladatának tekinti, hogy egy országon belül közös kultúra legyen.

Szűcs R. Gábor: DEZORBANIZÁCIÓ? – Magyar-szlovén kapcsolatok: vezetékek és vezetők

Robert Golob szlovén kormányfő, akinek liberális Szabadság Mozgalma (Gibanje Sloboda) a szavazatok 34,45 százalékával megnyerte a 2022. áprilisi parlamenti választásokat, a Szociáldemokratákkal (Socialni demokrati, SD) és a Baloldallal (Levica) ötvenhárom fős többséggel rendelkezik a kilencven tagú parlamentben, most először találkozott magyar kollégájával.

Az átadó ünnepségen tartott beszédében a kiváló taktikus, és mint kiderült, kiváló diplomata Golob nem felejtette el hangsúlyozni az Európai Unió „zöld átállásának” jelentőségét, amit a magyar kormány az ország érdekeivel ellentétesnek tart[1] (Bár a Helyreállítási Terv Európai Bizottság általi értékelése e tekintetben némi előrelépést jelzett). A szlovén kormányfő azt is kiemelte, hogy a beruházás 160 millió eurós költségéhez az Európai Unió 48 millióval járult hozzá, ami „az európai szolidaritás fontos jele”. Aligha valószínű, hogy ez utóbbi zene volt a magyar miniszterelnök fülének.

Kovács Zoltán: Szivarok

„Nem csak a magyar, de az európai baloldal is megvásárolható” – csapott le Deutsch Tamás a brüsszeli korrupciós botrányra. Hogy miként kerül ez az ügy ide, az egyértelmű, a képviselő azt hangoztatja, „most az az európai baloldal keveredett korrupciós botrányba, amelyik Magyarországot rendszeresen korrupcióval vádolja, elítéli a jogállamiság és a demokrácia témájában is.”

A különbség csak az, – véletlenül sem istenítve a Nyugatot –, ha valahol Európában valaki korrupcióba, vagy gazdasági bűncselekménybe keveredik, akkor azt általában a törvény ellenében teszi, és a hatóságok üldözik. Magyarországon más a helyzet: nincs például valódi összeférhetetlenség, az úgynevezett rendkívüli helyzetben hozott jogszabályok nincsenek összefüggésben a tényleges helyzettel, az ügyészség olykor olyan megszüntető határozatokat hoz, amik ellentétesek a józan észjárással. Elmondható, hogy az állampolgári jogérzék feltűnő mértékben eltér a határoztok tartalmától.

Itt a Farkas Flórián-ügy. Az eredetileg ötmilliárd forintos, később 1,6 milliárdos költségvetésűre csökkentett program miatt az Európai Unió Csalás Elleni Hivatal is vizsgálódott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban elismerte, hogy visszaélések miatt kötelezték a támogatás visszafizetésére. De később ezt is megúszta az ORÖ, 1,3 milliárd forintot átvállalt a kormány. Miközben Farkast fölmentették, a Deutsch által emlegetett ügyben a görög hatóságok már be is befagyasztották Eva Kailinak és családjának vagyonát. Mégegyszer: „…és családjának a vagyonát.” És nem visszafizettek, hanem befagyasztottak.

Széky János: Magyar Monopoly

Ezért voltam kénytelen keserűen kacarászni, amikor Bíró Ferencnek, a firnyákosan? elnevezett Integritás Hatóság elnökének első interjúját olvastam a Telexen. (Optimista becslésem szerint a magyar anyanyelvű beszélőknek körülbelül egy százaléka tudja, ha egyáltalán ismeri a szót, hogy az integritás erkölcsi tisztaságot is jelent.) Azt mondja a magángazdaságban nagy tapasztalatot szerzett, államhivataloknak azonban kezdő szakember: „A gazdaságikultúra-váltás nagyon fontos. Van tennivaló bőven.”

Bizony, a gazdasági kultúra nagyon fontos dolog. De a rendszer még fontosabb. Az újdonsült elnök szavai relevánsak is lennének, ha Magyarországon a korrupció csak káros jelenség volna. Ha például azt jelentené, hogy magáncégek kenőpénzzel maguk felé hajítják? az államhivatalnokok döntéseit. Garantálom, hogy a villámgyors eljárással kinevezett Bíró Ferenc hivatali évei alatt, ha semmi sem változik a rendszerben, nagyon kevés fontos eset tartozik majd ebbe a kategóriába.