Közélet

Nem emlékszik a volt helyettes államtitkár a protekciós vizsgázóra, pedig Schadl hívta, hogy „itt nem hibázhatnak”

A korábbi helyettes államtitkár állítása szerint nem emlékszik arra, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett az azóta már letartóztatásban lévő Schadl Györggyel, írja 444.hu.

A Völner-Schadl-ügyről szóló cikksorozatának legújabb részében a lap emlékeztet, Schadl György előtt a törvényi keretek átalakítása után nyílt meg az út még 2015-ben, ez év októberében választották meg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első elnökének. Még ugyanebben a hónapban cserélte le Orbán Viktor a végrehajtókat felügyelő igazságügyi államtitkárt: „a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazságügyi minisztériumi vezető”, Répássy Róbert helyére Völner Pál érkezett.

Répássyval együtt távozott Jeney Orsolya, a KIM igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára, aki kormányzati pozícióból sokat foglalkozott a végrehajtáshoz kötődő szabályozással, és a 2015-ös reform idején is kulcspozícióban volt.

Jeney kormányzati szolgálati jogviszonya 2017 augusztusában szűnt meg végleg közös megegyezéssel, ekkor alakította meg saját végrehajtói irodáját, aminek székhelye remek helyen, a Városmajor utcában van, a parkra és a Körszállóra panorámás irodaházban.

A 444.hu szerint összesen három bérlője van a háznak, Jeney és egy másik kolléga mellett itt székel M. Eszter bírósági végrehajtó is, aki a gyanú szerint hivatali vesztegetést követhetett el, amikor tízmilliókat adott át Schadl Györgynek a kinevezése érdekében.

M. Eszter vallomásában az áll, hogy Jeney ajánlotta neki, béreljen Schadlnál irodát. De Jeney nem csupán bérlőként kerülhetett kapcsolatba Schadl Györggyel. 2011-ben indult a Pécsi Tudományegyetem és a Végrehajtói Kamara közös szakképzése, amelyet részben Schadl hozott tető alá, és ahol Jeneyvel együtt volt óraadó. Majd Jeney tagja lett a Végrehajtói Kar ötfős elnökségének, Schadl és három másik végrehajtó mellett.

Azt már eddig is tudni lehetett a nyomozati iratokból, hogy egyes vizsgázókat befolyásos emberek kedvéért segített át Schadl György a vizsgáin. Egy ilyen esetre épp Schadl és Jeney egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből derült fény. Bár mind a ketten vizsgáztatók is, a rendőrségi leirat szerint fel sem merült köztük, hogy szabálysértő vagy kockázatos lehet egy protekciós vizsgázót segíteni.

A 444.hu beszámolójában arról ír, miután Jeney kifejezetten elkérte a nevet, akire oda kell figyelni, Schadl öt perc múlva visszahívta, és újra hangsúlyosan utalt rá, hogy sikerülnie kell annak a vizsgának, „mert itt nem hibázhatnak”.

A lap telefonon érte utol Jeneyt, akinek fel szerették volna tenni kérdéseiket. Erre az újságírónak rávágta:

ne tegye.

A végrehajtási törvényre hivatkozott, szerinte az alapján nem nyilatkozhat, de végük pár felvetésre elég szűkszavúan reagált.

Amikor közölték vele, hogy feltűnik a Schadl-ügy nyomozati anyagában, azt mondta, nem tud erről. Amikor rátértek arra, hogy szerepel ebben egy olyan beszélgetés összefoglalója, amely során ő és Schadl egy vizsgázó megsegítéséről egyeztet, Jeney azt felelte,

bocsásson meg, nem emlékszem. Nem, nem. De nyilván, ha oda kerül a sor, hogy én megkeresést kapok, akkor lehet, hogy fogok válaszolni, de azt tudom mondani, hogy nem emlékszem ilyenre.

Kapcsolódó
RTL: Közszereplőt érintő kompromittáló adatokat, fényképeket találtak Schadl páncélszekrényében
Az érintett közszereplő nem tudja elképzelni, hogy ilyen felvétel készült volna róla.
Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.