Belföld

Cáfolja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy Schadl György szabadlábon lenne

A sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jelenleg is letartóztatás hatálya alatt áll, írja hétfői közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

Arról is tájékoztattak, az erre vonatkozó indítványnak megfelelően a bíróság a Schadl Györggyel szembeni kényszerintézkedést 2022. március 8. napjáig meghosszabbította.

Az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő széles körű nyomozás folyamatos, a főügyészség az eljárási cselekményeket soron kívül végzi és valamennyi felmerült bűncselekmény gyanúja esetén megteszi a szükséges intézkedéseket

– közölték.

Korábban a Népszava írt arról, hogy Schadlt a napokban láthatták a fővárosban, szabadlábon, erre reagált most a Központi Nyomozó Főügyészség.

A 24.hu megkeresésére a Fővárosi Törvényszék még december elején azt közölte: 90 nappal meghosszabbították Schadl György és két társa letartóztatását, ennek eredményeként a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke március 8-ig letartóztatásban marad.

A 444.hu hétfői cikke szerint a Völner-Schadl-ügyben két végrehajtó beismert, de volt, aki sírva tagadott.

Kapcsolódó
444: Schadl György bosszúhadjáratot indított egy bíró ellen
Ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de ezt egy bírósági állásfoglalás akadályozta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik