Közélet

Egy jobbikos és egy DK-s jelölttől való elhatárolódásra kéri a Párbeszéd a többi pártot

A Párbeszéd szerint mind a Jobbiknak, mind a DK-nak el kellene határolódnia a kínos ügybe keveredett politikusaiktól – írta a párt szombaton a Facebookon.

Nem szabad sem Tóth Csaba, sem a jobbikos Farkas Péter Barnabás, sem a DK-s Ráczné Földi Judit ügyét relativizálni. A náci karlendítés náci karlendítés, az offshore céges érintettség offshore céges érintettség,

olvasható a bejegyzésben. A korrupciógyanúba keveredett, szocialista Tóth Csaba mögül a Momentum, a Párbeszéd, a Jobbik és a DK is kiállt, a jelölt azonban egyelőre nem jelentette be visszalépését. A 444 vonatkozó cikke szerint szocialista képviselő bizalmasai 2012-ben Zalaegerszegen létrehoztak egy alapítványt, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületi Gyár utcában. A lap részletesen leír egy bonyolult üzleti konstrukciót, amelyben Tóth Csaba és több olyan személy cége is szerepet kap, akiket a szocialista képviselő bizalmi embereinek tartanak. Mint írják, többen közülük Zuglóban is fontos szerephez jutottak az elmúlt években.

Szombaton az LMP, két nappal korábban pedig a Momentum és az MSZP közölte, hogy nem támogatják többé Farkas Péter Barnabást, akiről egy olyan kép került elő, amelyen karlendítő mozdulatra hasonlító pózban látható.

Ráczné Földi Juditról a Válasz Online írta meg azt, hogy idén júliusban aláírt egy előválasztási feddhetetlenségi nyilatkozatot, amelyben úgy nyilatkozik, nincs offshore vállalkozás az ő vagy a családja tulajdonában, miközben épp ugyanezen a napon szállt ki – a néhány héttel korábban leadott életrajza szerint általa vezetett – Alba Autómosó Kft.-ből. Ez egy olyan, Delaware állambeli offshore-helyszínre bejegyzett vállalkozás (Minos King Global Business LLC.), melynek ő az aláírási joggal rendelkező képviselője. Vagyis a hatályos magyar cégjegyzékből ezáltal eltűnt a Ráczné által hagyott offshore-nyom; de a hivatalos szlovák nyilvántartásban máig őt szerepeltetik a Közép-Európában aktív adóparadicsomi vállalkozás képviselőjeként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik