Közélet

Simonka György miatt nem kell aggódnia Lázár Jánosnak

IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
Lapunk interjúja után Vadai Ágnes kérdezte Polt Pétert.

Mit kíván tenni az ügyészség, miután a vádlott Simonka György maga is vádlóként lépett föl? Ezt kérdezte a DK politikus, miután megjelent a 24.hu nagyinterjúja a Fidesz vádlottként bíróság előtt álló parlamenti képviselőjével.

Vadai Ágnes felidézte, Simonka György (akire az ügyészség nyolc és fél évi fegyházat, teljes vagyonelkobzást kért) az interjúban komoly vádakat fogalmazott meg különböző emberekkel szemben.

A DK politikus szerint a fideszes képviselő „félreérthetetlenül” vádolta meg Lázár Jánost azzal, hogy

közelebbről meg nem határozott bűncselekményekben vagy legalábbis szabálytalanságokban vett részt.

Mivel Simonka György megvádolta több vádlott-társát és a koronatanút is, ezért Vadai Ágnes írásbeli választ igénylő kérdésében arra várt választ a legfőbb ügyésztől:

  • Kíván-e vizsgálatot indítani az interjúban Simonka által megfogalmazott vádak ügyében?
  • Lesz-e és milyen következménye annak, ha Simonka vádjai igazaknak bizonyulnak?
  • Amennyiben nem bizonyulnak igazaknak, kiegészíti-e az ügyészség a vádiratot a hamis vád bűntettével?

Polt Péter szerint az interjúban Simonka György a saját ügyével kapcsolatban valóban egy tanú és két vádlott szavahihetőségét vonta kétségbe, de a vádemelés után

egyedül a bíróság van abban a helyzetben, hogy az egyes tanúk és vádlottak vallomásainak szavahihetőségével kapcsolatban állást foglaljon.

A legfőbb ügyész arra is felhívta Vadai Ágnes figyelmét, hogy a törvény szerint hamis vád, hamis tanúzás miatt addig, amíg az alapügy nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható hamis vád, hamis tanúzás miatt. Polt Péter szerint az interjúban Simonka György képviselő

egyetlen olyan konkrét adatot sem közölt, ami bűncselekmény gyanújtát keltené, és így büntetőeljárás elrendelését tenné szükségessé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik