Közélet

Ádernek szánt coming out levelekkel tüntettek a pedofiltörvény ellen

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ezer ember jelezte előzetesen, hogy elmegy tiltakozni, végül kb. 500 ember sétált fel a Várba. Csendes, beszédek és balhé nélküli demonstráció volt, aminek szívét-lelkét egy műanyag láda adta. Ebbe hozhatták el legépelt vagy kézzel írt, másságuk felvállalásának történetét taglaló leveleiket a résztvevők. Vidéken is gyűjtöttek ilyeneket, az egész pakkot Áder Jánosnak postázzák majd a szervezők.

Már másodszor vonultak utcára a melegjogi és további jogvédő szervezetek, valamint felháborodott civilek Budapesten, hogy tiltakozzanak a csak pedofiltörvénynek nevezett jogszabály-módosítás ellen. Mivel a parlament hétfőn a Fidesz, a KDNP és a Jobbik frakcióinak támogatásával elfogadta a jogszabályt, azt már csak az általában mindent aláíró Áder János államfőnek kell aláírnia, ezért is a Sándor-palota a tiltakozók célpontja.

A tüntetés kora este 6-kor kezdődött, „A szeretet erősebb a gyűlöletnél – mutassuk meg Áder Jánosnak is!” címmel hirdették meg a Facebookon. Cikkünk írásakor 5500 ember jelezte érdeklődését. A szervezők előzetesen azt kérték, aki jön és akit ez érint, írja le a történetét, ahogy előbújt. Azt kérték, ezeket nyomtassák ki és vigyék el a tüntetésre, hogy át lehessen adni Ádernek.

A demonstráció ezúttal nem indult akkorának, mint a múlt heti Kossuth téri, amin szinte megtöltötték a teret a tiltakozók. Fotósunk a kezdés előtt fél órával szinte üresnek fényképezte a Szent György teret, ami azért telítettebb képet mutatott fél 7 magasságára:

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Helyszíni tudósítónk szerint beszédek nincsenek és nem lesznek, az emberek szépen sokasodnak és dobálgatják be leveleiket történeteikkel a kihelyezett plexiládába. Úgy tudjuk, vonulás se lesz. Az Amnesty International jogvédő szervezet közölte, este 6-7 óra között a pécsi Széchenyi téren is várják a leveleket (Pécs lett volna az első vidéki magyar város, ahol Pride-ot tartanak, de a járvány elmosta ezt).

A tüntetés cirka háromnegyed 7-re le is csengett, a résztvevők elkezdtek hazaszállingózni. Tudósítónk szerint a Kossuth téri tüntetés töredéke jött össze, a csúcson 500 ember ha lézengett a tágas macskaköves téren. Következzen egy kis galéria, alatta pedig az előzmények két bekezdésben:

Galéria
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Egy durva törvény háttere

A háttérről még érdemes tudni, hogy a törvény, ami a vádak szerint összemossa a pedofíliát és a homoszexualitást, tiltja az oktatási intézményekben az LMBTQ-tematikájú felvilágosítást, valamint 18-as karikához köti a médiában az ilyen témájú alkotások, műsorok bemutatását (az RTL Klub közölte is, a Jóbarátoktól a Szomszédokig csomó sorozat több epizódját nem lehetne emiatt főműsoridőben bemutatni).

A törvény széleskörű tiltakozást váltott ki, dacára annak is, hogy a foci-Eb lázában ég az ország. Tiltakoztak pedagógusok, ismert emberek, celebek, pártok, cégek, civil szervezetek, és várhatóan az Európai Unió is vizsgálódni fog (kiadónk, a Central Médiacsoport is kifejezte, nem támogatja a jogszabályt).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik