Miért akarhat egy magyar fiatal vérfürdőt rendezni az Iszlám Állam nevében?

Kedden a  Terrorelhárítási Központ kommandósai elfogtak egy 21 éves kecskeméti férfit, aki a megalapozott gyanú szerint „Európa lakosságának megfélemlítését célzó” terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon. A TEK főigazgatója, Hajdu János azt mondta, V. Kende az Iszlám Állam zárt internetes felületein maga ajánlkozott, hogy terrorcselekményt szeretne végrehajtani. Azt vállalta, csőbombát készít, és azt egy magyarországi tömegrendezvényeken használja majd fel – a Magyar Nemzet szerint elsőként a Puskás Arénában robbantott volna a foci-Eb alatt –, valamint arra is készült, hogy autóval a tömegbe hajtva rendezzen vérfürdőt. A gyanúsított – aki az Instagram-oldalán már egy felvett arab néven, Hüsseyin Z. V.-ként szerepelt – részletes vallomást tett a kihallgatásán, a terrorcselekmény előkészületére vonatkozó kommunikáció tartalmát nem vitatta, azt viszont tagadta, hogy tényleg végre akarta hajtani az ígéretét.

V. Kende szüleivel él Kecskemét jómódú környékén, apja egy köztiszteletben álló ügyvéd. A kecskeméti piarista gimnáziumban érettségizett, vagyis katolikus nevelést kapott, később a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanult. A Blikk szerint jó eszű, szorgalmas, de nagyon visszahúzódó fiúként ismerték, barátai nem nagyon voltak, és főleg a fociról lehetett vele beszélgetni.

Kende ügyéről és személyes motivációjáról természetesen egyelőre semmi közelebbit nem tudunk, az a jelenség azonban korántsem egyedi, hogy nyugat-európai vagy amerikai fiatalok minden neveltetésbeli vagy kulturális előzmény nélkül az Iszlám Állam szolgálatába álljanak.

De vajon mi vezetheti őket a terrorszervezet karjaiba?

Az ezzel kapcsolatos tanulmányok általában egyetértenek abban, hogy a motiváció nagyon szerteágazó és sokféle lehet, ráadásul a terrorizmuskutatásnál problémát jelent, hogy szinte mindig véletlenszerű mintán alapul – hívta fel a figyelmet Paul Davis, az USA fegyveres erői számára elemzéseket készítő RAND Corporation vezető kutatója.

A libanoni székhelyű Quantum Communications 2015-ben az Iszlám Állam 49 – részben őrizettbe vett, részben még aktív – tagjával készített interjúk alapján kilenc kategóriába sorolta terrorszervezet harcosainak indítékait. Ők nem a V. Kendéhez hasonló, nyugati társadalomban élő „magányos farkasok” voltak, hanem Szíriában és Irakban tevékenykedtek, de voltak köztük nyugatról érkezők is.

A Pentagon által is használt jelentés ezeket a csoportokat állította fel:

• A státuszkeresők társadalmi helyzetük javítására törekedtek, elsősorban a pénz és a környezetük elismerése vezérelte őket.
• Az identitáskeresők hajlamosak elszigeteltnek vagy elidegenedettnek, saját környezetükben kívülállónak érezni magukat, ezért próbálnak azonosulni egy másik csoporttal, az Iszlám Állam pedig „előre csomagolt”, nemzetek fölött álló identitást biztosít számukra.
• A bosszúkeresők úgy érzik, hogy a Nyugat vagy valaki más elnyomja őket.
• A megváltást keresők abban bíznak, hogy az Iszlám Állam nevében elkövetett erőszak igazolja korábbi bűneiket.
• A felelősségkeresők alapvetően azért csatlakoztak, mert a szervezet anyagi támogatást nyújt a családjuknak.
• Az izgalomkeresők kalandvágyból csatlakoztak.
• Az ideológiát keresők rá akarják kényszeríteni másokra az iszlámról alkotott nézetüket.
• Az igazságkeresők az általuk vélt igazságtalanságokat akarják megszüntetni.
• A halálkeresők nagy valószínűséggel valamilyen jelentős traumát vagy veszteséget szenvedtek el életükben, szenvedésükből a halált tartják az egyedüli kiútnak, az Iszlám Állam pedig a mártírhalál becsületét kínálja számukra az öngyilkosság helyett.

A kilenc potenciális motiváció természetesen nem azonos arányban hatott a vizsgált csoportban, és az ISIS-tagok származási országa szerint is változók voltak az indítékok. Az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából csatlakozókra sokkal nagyobb mértékben jellemző az identitásválság, valamint a személyes elismerés iránti vágy. Hogy ezeket a terrorszervezet be tudja csatornázni, ahhoz persze az is kell, hogy képes kapcsolatot teremteni a társadalmilag elszigetelt, eszméikre kíváncsi nyugatiakkal, akikben a folyamatos online kommunikáció révén a közösségi összetartozás érzetét keltik – amint azt a New York Times korábban egy magányos amerikai fiatal példáján keresztül bemutatta.

80 országból 41 490 különböző állampolgár csatlakozott az Iszlám Államhoz Irakban és Szíriában, ugyanakkor nem ez volt az első radikális iszlamista csoport, amely nyugati állampolgárokat is magához vonzott – írja a női csatlakozókra koncentráló cikkében Dr. Nagy Melánia, a PTE-ÁJK Büntetőjogi Tanszék tanársegédje. Idéz egy 2003-as tanulmányt, melyben Quintan Wiktorowicz szociológus, a Fehér Ház korábbi biztonságpolitikai tanácsadója vizsgálja a kérdést. Wiktorowicz négy központi tényezőt határozott meg, amelyek mindegyike növeli annak valószínűségét, hogy valaki a radikális iszlamizmus hatására képes legyen erőszakos cselekedeteket elkövetni. E tényezők a következők voltak:

• kognitív nyitás, azaz fogékonyság az új eszmék elfogadására;
• egyszerűsített válaszok keresése, amit a vallási szövegek szó szerinti értelmezése kínál;
• a szabályok és előítéletek feltétlen elfogadása, aminek következtében a kereső számára kizárólagossá válik a radikális csoport világképe és narratívája;
• a szocializáció, melynek során a vallási tanítás és a csoporthoz fűződő tevékenység elősegíti a gyermeki tudat befolyásolását.

Nyilvánvaló, hogy a nyugati fiatalok (legyenek akár muszlimok, akár keresztény kultúrkörből származók) nem pénzügyi-vallási okokból csatlakoznak egy iszlamista terrorszervezethez – szögezi le a Psychiatric Times cikke. A szerzők szerint az igazi válasz ennél nyugtalanítóbb. Úgy vélik, a Iszlám Állam szolgálatába álló fiatalok nem gonosz pszichopaták vagy agymosott katonák, hanem sokszor mindennapi, kétségbeesett emberek, akik identitásválságon mennek keresztül, a társadalom peremén élnek, vagy elveszettnek érzik magukat a társadalmi átalakulások közepette.

A lelkileg, egzisztenciálisan (de nem anyagi értelemben) sérülékeny fiatalok egy részének pedig az Iszlám Állam olyan lehet, mint egy Big Mac a kopár pusztaságban.

Noha a terrorszervezet világnézetének nagy része intellektuálisan ingatag, sőt kifejezetten ostoba, a legtöbb ember nem végez egyetemi tanulmányokat vallásfilozófiából, mielőtt hinni kezd valamiben. A magukat kereső, magányos fiatalok számára az Iszlám Állam gyors megoldást ígér életük tornyosuló problémáira, a sérülékeny emberek pedig hajlamosak nem ellenőrizni az ilyen ígéretek tényszerűségét.

A valahová tartozás iránti vágy kielégülésével, a bizonytalanság megszűnésével, társadalmi kapcsolatokkal, szabadsággal és dicsőséggel kecsegtetik őket, ami nagy megkönnyebbülést jelenthet, ha valaki serdülőként vagy korai felnőttkorban reménytelenül megreked az identitás kialakulásának döntő szakaszaiban, egy közösség perifériáján pedig csábító lehetőségnek tűnhet „az elnyomó közösség elleni igaz harchoz” csatlakozni.

A terroristák motivációit és demográfiai hátterét tanulmányozó Scott Atran antropológus és pszichológus szerint leginkább az életük átmeneti szakaszában lévő fiatalok lépnek a dzsihadizmus útjára: bevándorlók, diákok, munkahelyüket vagy párkapcsolatukat elvesztők, vagy olyanok, akik elhagyták otthonukat és új családokat keresnek. Többnyire nincs hagyományos vallási neveltetésük, és úgy érzik, „újjászülettek” az iszlám megtalálásával.

A közösségek és hitrendszerek között sodródó nyugati fiatalok számára az erőteljes, egyszerű ideológia, a kristálytisztán kidolgozott válasz arra, hogy mi értelme van az életüknek és a küzdelmeiknek, olyan csábító lehet, mint egy gombóc fagyi egy forró nyári délutánon. Ez a magasabb rendű értelem utáni sóvárgás, és hogy részesei legyünk egy nálunk sokkal nagyobb, transzcendens egységnek, mélyen gyökerezik az emberi természetben, és bizonyos esetekben felülírhatja azt, milyen szörnyűségeket kell elkövetni a cél elérése érdekében.

Atran hozzáteszi, sokan azért is csatlakoznak az Iszlám Államhoz, mert kalandra és dicsőségre vágynak. Az Iszlám Állam a nyugati demokráciák unalmas, biztonságos és érzéketlen közegével szemben egy izgalmas ügyet mutat be, cselekvésre ösztönöz, ami barátok megbecsülését ígéri egy olyan világban, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul, és mindenki testvér.

A radikalizálódás egy másik, paradoxnak tűnő oka lehet az is, hogy a túl nagy szabadság akár megterhelővé is válhat. 1941-ben Erich Fromm pszichológus Menekülés a szabadság elől című művében arról írt, hogy Németországban azért kerültek annyian a náci ideológia vonzásába, mert az emberi természetnek része a szabadságtól való félelem, és akin ez felülkerekedik, az inkább aláveti magát valamilyen autoritásnak, mint hogy felelősséget vállaljon a saját életéért. A személyes autonómia ugyan felszabadító lehet azok számára, akik képesek jobbá tenni az életüket általa, akiknek azonban a társadalom peremén nincs lehetőségük erre, könnyen nyomasztónak érezhetik a „szabadságot”.

A Psychiatric Times konklúziója szerint azokat az okokat, amelyek nyugati fiatalokat az Iszlám Államhoz hasonló terrorszervezetekhez hajtanak, nem a szegénységben, az agymosásban, az iszlám vallásban vagy a pszichopátiában kell keresni, sokkal inkább az emberi természet sérülékenységéből fakadnak, amit  a nyugati társadalmak bizonyos aspektusai tovább súlyosbítanak.

Ahogy Michael Weiss és Hassan Hassan ISIS: A terrorhadsereg belülről című könyve megjegyzi, ami az Iszlám Államhoz vonzza az embereket, az könnyen elvihetné őket bármilyen más totalitárius mozgalomhoz, akár olyanokhoz is, amelyek ellentmondanak a dzsihadizmusnak.