Belföld

Tagadja a fiatal magyar iszlamista, hogy terrorcselekményre készült volna

M1 Hiradó
M1 Hiradó

Tagadja a bűnösségét az a 21 éves kecskeméti V. Kende, akit TEK-esek fogtak el terrorcselekmény előkészülete miatt. Jován László, a gyanúsított védője a Telexnek azt mondta, hogy nem találtak robbanószerkezetet, vagy ahhoz szükséges eszközöket a házkutatás során, viszont több olyan elektronikai eszközt is lefoglaltak, amelyen megtalálhatók a férfi angol nyelvű üzenetváltásai. V. Kende ezek tartamát nem vitatta, de a bűncselekményt nem ismerte el.

Ezt megerősítette lapunknak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is. Bagoly elmondta, hogy a kutatás során nem foglaltak le robbanóanyagot, Elmondása szerint elektronikus adathordozókat foglaltak le az ügyészek, az azon lévő kommunikációk pedig egyértelműen alátámasztották a terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúját.

A gyanúsított részletes vallomást tett a kihallgatásán, de nem tett beismerő vallomást. Az előkészületi cselekményre vonatkozó kommunikációk tartalmát nem vitatta, a végrehajtásra vonatkozó tényleges szándékot viszont tagadta

– magyarázta a szóvivő.

Kapcsolódó
TEK-esek csaptak le a terrorcselekményre készülő magyar iszlamistára
Állítólag a futball-Eb helyszínén is robbantani akart a 21 éves férfi.

A letartóztatásban lévő V. Kendét a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik