Soha nem néztem, de most, hogy főigazgató vagyok, látom, hogy mindenkit az érdekel, mennyi a fizetése. Én életemben nem néztem meg, hogy mennyi a fizetésem, amikor nem volt egyéb jövedelmem, akkor sem figyeltem, mennyit keresek
– mondta a székesfehérvári Szent György Kórház főigazgatója a szekesfehervar.hu-nak adott portréinterjújában.
Bucsi László hozzátette, ő tette inkább a dolgát.
Szerettem a szakmámat, és mindig az ügy érdekelt. Az ügy szolgálata, amivel aztán járt pénz, jó fizetés, érmek és elismerések.
A kórházigazgató szerint a mostani fiatal orvosok – tisztelet a kivételnek – nem ilyenek, mert „lejár a munkaidejük, és szaladnak tovább”.
Mi azt tanultuk, hogy addig maradunk, amíg el nem végeztük a munkánkat. Annak idején, a klinikán, este hét-nyolc előtt nem mentünk haza soha. Ma a fiatalok azt mondják, hogy ettől eddig van a munkaidejük. Lehet, hogy jogosan, lehet, hogy igazuk van. De én mégis azt mondom, hogy nincs igazuk, mert ezt a munkát, a betegek szolgálatát nem lehet időintervallumhoz kötni, ezt csinálni kell folyamatosan!
Bucsi László beszélt arról is, hogy Angliában tanult és gyógyított, és marasztalták is, ő mégis hazajött, hogy a magyar betegeket szolgálhassa:
Marasztaltak Ostwestryben, ezért felhívtam Vízkelety professzort: elmondtam neki, hogy ajánlatot kaptam, és kérdeztem, mit szól hozzá. Azt válaszolta, hogy rám itthon van szükség, jöjjek haza. Tartoztam neki annyival, hogy hazajövök. Talán ezért is kaptam a klinikán egy tizenhárom ágyas osztályt, majd miután megszereztem a PhD-t, a legfiatalabbként lettem egyetemi docens a Semmelweis Egyetemen. Ezt mind annak köszönhetem, hogy hazajöttem, és a magyar betegeket szolgáltam.
