A lányom egyszer volt bent nálam a Dél-Pestiben, amikor levágták a lábam, aztán eltűnt a látókörömből. Hogy mi ennek az oka, azt nem tudom. Nem tudom, hogy tettem-e olyat, amiért ezt érdemlem, vagy egyszerűen csak nincs már szüksége rám

– mesélte könnyek között Tóth Andrea a Szabolcs utcai Hajléktalan Egészségügyi Centrum udvarán.

Az 50 éves Andrea – saját szavaival – „nagyon magasról csúszott nagyon mélyre”, miután cukorbetegsége következtében amputálni kellett a bal lábát. A fiatalon elhunyt édesapjától örökölt szerszámkereskedő vállalkozást pár év alatt csődbe vitte, mert egyáltalán nem értett a cégvezetéshez: a felszámolás után eltűntek a barátok, akiknek kölcsönöket adott, amikor jól ment neki, majd elúszott a kőbányai lakása is, és három éve az utcára került a párjával, akivel 33 éve vannak együtt.

„Három éve nem lehetünk együtt, mert nincs olyan szálló, ami koedukált, és tolókocsis és egészséges ember is mehet oda. Pedig ez egy nagyon szép kapcsolat lehetne. Nem tudom, mennyi van még megadva nekem, de azt vele szeretném leélni. Egyedül az albérlet lenne a megoldás, de arra nincs pénzünk. A párom is szállón lakik, nem tud rajtunk segíteni, de jön, látogat, mellettem van, nagyon jó ember” – mondta Andrea, aki 71 százalékos rokkant, viszont nem dolgozott annyit, hogy rokkantnyugdíjat kaphasson. Így összesen 56 ezer forintot kap havonta, ami az aktív korúak ellátásából és az amputáltaknak járó támogatásból jön össze. Szívesen végezne „rehabmunkát”, de Budapesten nem talált olyat, ahová el is tudna menni kerekes székkel.

Andrea 8 hónapja van a Szabolcs utcában, előtte egy évig várt, hogy bekerülhessen. Ez az az intézmény, amit hajléktalankórház néven szoktak emlegetni, és amivel azután lett tele a sajtó, hogy kiderült, a kormány kitenné az intézményt az épületből, hogy irodát csináljanak belőle. És bár valóban kórházi ellátást is biztosítanak, ennél komplexebb munka folyik itt. Nem véletlenül állnak sokan sorba a bejutásért évek óta, ami egy kórháznál igencsak szokatlan lenne.

Körben már nagyban zajlik az építkezés

„Hónapok óta hallgatjuk ezt a kalapálást, légkalapálást” – bólintott az építkezési zajok irányába Soós Péter, a centrum szakmai vezetője. A Szabolcs és a Vágány utca közötti telken ugyanis már hónapok óta folynak a munkálatok, lényegében azóta, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly nyáron felmondta a hajléktalanellátó intézmény bérleti szerződését, rögtön, amint arra lehetősége volt.

A kórház a telek közepén magasodik, körülötte több más épületen dolgoznak. Van olyan épület, amelynek már csak a szerkezete van meg, máshol szigetelnek, és egy újnak tűnő, beton és üveg építményt is felhúztak már.

Sejtettük, hogy ez így nem lesz jó. Ha irodák épülnek körben, akkor egy irodapark közepén, gondoltuk, hogy nem hagynak meg egy kórházat

– mondta Soós Péter, aki két éve szakmai vezető, de már hat éve a Szabolcs utcában dolgozik, szociális munkásként kezdte.

Ahogy a szakmai vezető elmondta, tavaly nyár óta zárt ajtók mögött, sajtónyilvánosság nélkül igyekezett megoldani a kialakult helyzetet a fenntartó Fővárosi Önkormányzat. Magas körökből arra vonatkozó jelzést is kapott a városháza, hogy el lesz simítva az ügy: ha mennie kell is az intézménynek, találnak neki máshol helyet. Aztán valamiért mégsem így történt, és a vagyonkezelő, illetve a kormány megszólalói is azt mondják már, Karácsony Gergelyék hónapok óta tudják, hogy felmondták a bérleti szerződést, és az ő hibájuk, ha megszűnik a kórház.

Azt jótékony homályban hagyják, hogy a hónapok óta tartó egyezkedések ellenére miért vált ilyen ellenségessé a viszony, és miért kezdték az önkormányzatra hárítani a felelősséget. Miközben a főpolgármester már azt is felajánlotta, hogy kiürítenek egy önkormányzati irodaházat, csak maradhasson a kórház.

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy a 2013-ban megnyitott, állami százmilliókból felújított kórházépületet miért akarják irodaházzá alakítani, és azt sem, hogy kinek. Ugyanis a kormány állítása szerint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a korábbi hírekkel ellentétben egy másik épületekbe költözhet a telken, nem a kórházéba. Azt nem árulják el, hogy a kórháznak melyik szerv miatt kell költöznie, jelen állás szerint legkésőbb július 1-jéig. Halvány reményre azonban okot ad, hogy csütörtökön közös munkacsoportot alapított a főváros és a kormány, ez határozatlan ideig működik, és a megállapodás szerint amíg tárgyalnak az intézmény sorsáról, addig nem költöztetik ki a kórházat.

A bizonytalanság azonban az ápoltak mindennapjai is rányomta a bélyegét. „Megijesztette őket, hogy nem tudunk nekik mit mondani, hogy hova mehetnek” – írta le a helyzetet Soós Péter. Tóth Andrea drasztikusabban fogalmazott:

Egészségileg, morálisan, emberileg is össze vagyunk törve, mindahányan vagyunk. Jó lenne ebből kilábalni, vagy segítséget kapni.

Ahol a kerekes székesek a többség

A kórház kertjébe szinte mindenki kerekes székkel gurult ki, amikor ott jártunk. „Majdhogynem több ápoltunk veszítette el végtagját, mint aki nem” – mondta Soós Péter. A szakmai vezető elmondása szerint vannak kifejezetten a hajléktalan életmódhoz köthető betegségek. Talán kevesen tudják, de még BNO-kódja is van a hajléktalanságnak, „lakástalanság” néven regisztrálják betegségként a magyar egészségügyben.

A fagyási sérülések miatti végtagvesztés igen gyakori a hajléktalanok körében. A Szabolcs utcában sok sztrókos és keringési zavaros beteg is van. Valamint az alkoholizmus okozta demencia is általános. „Többeknél viszonylag fiatalon, akár 50 évesen kezdődik a mentális leépülés” – mondta Soós Péter.

Van probléma azzal, hogy stigmatizálják a hajléktalan embereket az egészségügyben, de javuló tendenciát látok ebben évről évre

– magyarázta a szakmai vezető, hozzátéve, hogy nem azért kell „hajléktalankórházat” fenntartani, mert a beteg hajléktalan embereket ne kezelhetnék „normális kórházakban”.

A Szabolcs utcai intézmény abban különleges, hogy egyszerre egészségügyi és szociális intézmény, amit a hajléktalansággal küzdő emberekre szabtak. Erre azért is van szükség, mert amikor valakit elküldenek egy kórházból a zárójelentésével, akkor akár még hosszú ideig lábadoznia kell otthon. Akiknek viszont nincs otthonuk, de aktív kórházi kezelésre sem szorulnak már, azoknak az ilyen „hajléktalankórházakon” kívül nincs hová menniük.

Ebben az intézményben összesen 155 férőhely van:

• 73 ágyon fogadnak fekvőbetegeket, ebből ötvenet krónikus betegeknek tartanak fenn, 23-at ápolásra szorulóknak,
• van egy 64 ágyas átmeneti szállás, ahol szintén idősebb hajléktalan emberek élnek, arra várva, hogy felvegyék őket egy idősotthonba,
• valamint van egy úgynevezett lábadozó, ahol 18-an lehetnek egyszerre, olyanok, akik belátható időn belül meggyógyulnak.

Aktív ellátás tehát nincs a Szabolcs utcában, így látnak el évente körülbelül 300 krónikus beteget, 8000-8500 járóbeteget, 180-200 idős hajléktalan embert, és az utcai szolgálatuk keretében még félezer hajléktalannak segítenek. Ezen felül 24 órás háziorvosi ügyelet működik az intézményben, pszichiáter segíti a munkát, valamint rengeteg receptet és beutalót írnak a kórházban.

Egyedül az Oltalom Karitatív Egyesület üzemeltet egy hasonló intézményt Budapesten a Dankó utcában, így érthető, mekkora plusz terhet róna az egészségügyre és a hajléktalan-ellátórendszerre is, ha megszűnne a Szabolcs utcai centrum. És természetesen az ápoltaknak is hatalmas veszteség lenne, mert mint elmondták, sok más szállótól eltérően a Szabolcs utcában közösség is kialakul, ugyanis akár 1-2 évig is maradhatnak azok, akik idősotthoni elhelyezésre várnak.

„Ez egy nagyon jó közösség. Mindig meglep minket a főnökség, karácsonykor, húsvétkor is kaptunk ajándékot. Segítenek mindenben, fel lehet hozzájuk menni beszélgetni. Nagyon jól kialakították ezt a rendszert, ez így gömbölyű. Ha fúrnak bele egy lyukat, akkor kifolyik a víz” – mondta Tóth Andrea.

Csendben, szomorúan már ürítik a kórházat

Az intézményben 60-65 év körül van az átlagéletkor, így gyakori, hogy sikerül innen idősotthonokba költöztetni az embereket. Mint Soós Péter elmondta, évente körülbelül 30 embert tudnak így elhelyezni, és sajnos körülbelül ugyanennyien halnak meg minden évben a krónikus osztályon, ami lényegében egy elfekvő osztály súlyos betegeknek. A harmadik lehetőség, hogy valakinek sikerül annyira feljavítani az állapotát, hogy egy másik szállóra költözhet.

Mivel segítenek az idősotthonba jutásban, ezért sokan szeretnének bejutni a Szabolcs utcába, ahol lényegében mindig telt ház van. Nem konkrét várólista alapján lehet bejutni, hanem priorizálnak a jelentkezők egészségügyi problémáik alapján.

Ebből is látszik, hogy éppen nem kevesebb, hanem több hasonló intézményre lenne szükség.

Ez egyre inkább így lesz, mert a hajléktalan embereket vizsgáló kutatások szerint egyre több az idős és a rossz egészségi állapotú ember az utcán. Vannak, akik még a rendszerváltás után nem sokkal veszítették el a lakásukat, és hajléktalanként öregedtek meg, és olyanok is vannak, akik már idősebb korukban kerültek az utcára.

Sokvári Sándor az utóbbi csoportba tartozik, 59 évesen lett hajléktalan. A 65. évét az idén betöltő Sándor 28 évet dolgozott szakácsként Budapest éttermeiben, majd több mint tíz évet egy zöldségesnél, ahol – mint a nyugdíjkérelem leadásakor kiderült – feketén foglalkoztatták. Soós Péter azt mondta, ez nagyon gyakori, sokszor csak ekkor szembesülnek azzal a klienseik, hogy nem jelentették be őket, és ezért nagyon alacsony lesz a nyugdíjuk.

Sándor apja fiatalon halt meg 1975-ben, az édesanyja – Mamika, ahogy ő hívta – egyedül maradt három fiúgyerekkel. „Mamikát 2001-ben nagypénteken a Lehel Piacon fellökte egy ember, aki sonkát lopott, és menekült. Combnyaktörés.” Az idős nő nem sokkal később elesett otthon, és ugyanott törte el a combját, ami után ágyhoz kötött lett. Sándor pedig a haláláig, éveken át ápolta otthon.

A férfi egyik bátyja szintén fiatalon hunyt el hasnyálmirigy-gyulladásban, másik bátyjával viszont együtt kerültek az utcára, miután felélték néhány év alatt azt a körülbelül 3 millió forintot, ami a jelzálogosított lakásuk eladása után náluk maradt, és már nem tudták fizetni tovább az albérletüket sem.

Pár nappal később ültünk a Kökinél egy padon, és a bratyóm egyszer csak rádőlt a vállamra. Akkora infarktust kapott, hogy öt perc alatt kivégezte, pedig gyorsan odaért a mentő

– idézte fel Sándor.

A férfi pár hónapig a Nyugati mellett húzta meg magát egy padon, majd a Szobi utcai szállóra került, és onnan költözhetett a Szabolcs utcába 2019 júliusában, jelenleg is itt várja, hogy átkerülhessen egy idősotthonba. Aki ezt nem tudja kifizetni, annál az a szisztéma, hogy a nyugdíja 80 százalékát fizetik az idősotthonnak, a fennmaradó összeget pedig kipótolja a Fővárosi Önkormányzat.

Sokvárii Sándornak ajánlottak már vidéki idősotthonokat, de nála ez kizárt.

Amikor csak tehetem, egy héten legalább egyszer felszállok itt a 105-ösre, elmegyek az Apor Vilmos térig, onnan még három megálló az 59-essel a Farkasréti temető. Ott van eltemetve a Mamika, a bratyóim és az apám is. Lesöprögetem a sírkövet, rendbe rakom. Már én is fel vagyok írva, hogy 1956 meg 20- valami. Ha már be vagyok írva, akkor én nem megyek vidékre

– viccelte el a történet végét. Azt mondta, amíg ilyeneken tud nevetni, addig nincs baj.

Sándor azon aggódik leginkább, hogyha július 1-jén bezár a kórház, és nem veszik fel egyetlen fővárosi idősotthonba sem, akkor vissza kell mennie egy szállóra, amitől tart, mert azt tapasztalta, hogy „a pia miatt mindig baj van”, ő viszont 30 éve egyáltalán nem iszik.

Mióta felmondta a vagyonkezelő a bérleti szerződést, igyekeznek gyorsabban elhelyezni az ápoltakat máshol. A három szint közül az egyiken már alig maradtak néhányan, az üres ágyakat sem töltik fel teljesen, hogy ne keltsenek felesleges reményt azokban, akik egy idősotthon kapujaként tekintenek a Szabolcs utcára. „Biztos sokan szívesen visszajönnének azok közül, akik szállóra kerültek, ha megmaradna ez az intézmény” – mondta Andrea.

Ő is beadta a jelentkezését három otthonba, de mint mesélte: „Nem szeretnék még szociális otthonba menni 50 évesen, de nincs nagyon más lehetőségem. Még egy kézmosás, vagy egy wc-re menés is nehéz, vagy megoldhatatlan feladat hajléktalanként kerekes székkel” – mondta, majd hozzátette:

Még rögtönözni se tudnék, hogy hova kerülhetek, ha nem az utcára. Reménytelennek látszik a helyzet. Sajnos nagyon sokan látjuk most itt ezt így.