Közélet

Újabb milliárdok mennek a vadászati kiállítás meg az eucharisztikus kongresszus szervezésére

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

A járványhelyzet, illetve az azzal párhuzamosan kialakult gazdasági nehézségek ellenére sem számít a közpénz, ha a kormánynak kedves rendezvényekről van szó. A 24.hu birtokába került szerződések tanúsága szerint

  • az Egy a Természettel Nonprofit Kft. nettó öt milliárd forint értékben állapodott meg az Antenna Hungária Zrt.-vel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényeihez és kísérő rendezvényeihez kapcsolódó rendezvényszervezési feladatok ellátására,
  • nettó két és fél milliárd forint értékben pedig a Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás rendezvényszervezési feladatainak ellátására. Mindezt úgy, hogy januárban már köttetett egy nettó félmilliárd forintos rendezvényszervezési megbízás a kiállítás kísérő rendezvényeihez kapcsolódóan.
  • Szijjártó Péter tárcája február végén – ugyancsak az állami céggel – nettó 3 milliárd 66 millió forintos keresztszerződést kötött, amelynek tárgyához mindössze annyit írtak, hogy Rendezvényszervezési feladatok ellátása a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára – II.ütem. Mivel a dokumentum szerint a teljesítésigazolást Joó István, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos adhatja ki, és a megbízást is ő szignózta megrendelői oldalról, nyilván erről a rendezvényről van szó. A Planet Budapest fővédnöke Áder János köztársasági elnök, az esemény célkitűzése, hogy „a visegrádi országokkal együttműködésben hozzájáruljon a fenntartható fejlődési fordulathoz”.

Négy keretmegállapodásról van szó, tehát egyelőre annyi tudható, hogy az állam az eucharisztikus kongresszus szervezésére biztosan elkölt nettó 3,5 milliárd forintot (a fennmaradó 1,5 milliárd opció), a vadászati kiállításra pedig elmegy újabb nettó 1,75 milliárd forint, ha pedig ez az összeg nem lenne elegendő, van még egy nettó 750 millió forintos mozgástér a vágyak kielégítésére. A kísérőrendezvényekre nettó 350 millió forint elköltését vállalta az Egy a Természettel Nonprofit Kft., 150 millió forint pedig igényeik szerint felhasználható. A Planet Budapest egészen biztosan elvisz nettó 2 milliárd 146 millió forintot, opcióként pedig rendelkezésre áll további nettó 919,9 millió forint.

Ez már a sokadik milliárd

A vadászati kiállítás eddig látható rendezvényszervezési és kommunikációs költségei a mostani megbízással nagyságrendileg 5,2 milliárd forintra ugrottak: tavaly áprilisban bő egymilliárdos, majd újabb egymilliárdos megbízást kaptak a plakátkampányok levezényléséről is ismert Balásy Gyula cégei a gigantikus rendezvény kommunikációs munkáira. Az őszi rendezvény legalább 67 milliárd forintot emészt fel, de lesz például 16 méter magas és 20 méter széles „bőgő gímszarvasbika fejszobra” alkotás, amely tíz tonna szarvasagancsból készül.

A mostani három megbízás – bár látszólag az állami Antenna Hungária Zrt.-nél landolt – valójában alvállalkozói szinten ott találjuk a NER-hez jól bekötött cégeket. Ahogyan a kommunikációs munkákat a Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal Balásy Gyula cégeire bízta, úgy a rendezvényszervezés hatalmas, 30 milliárdos keretmegbízását a Magyar Turisztikai Ügynökség az Antenna Hungária Zrt. kezébe adta. Az állami, korábban inkább csak a műsorszórásról ismert cég azonban nem akárkiket választott alvállalkozóknak:

  • Balásy Gyula két, a plakátkampányos megbízások miatt is ismert cégét, a Lounge Design Kft.-t és a New Land Media Kft-t.,
    egy másik Balásy-érdekeltséget, a rendezvényszervezéssel foglalkozó Moonlight Event Kft.-t,
  • a biztonsági feladatokért felelős alvállalkozó pedig a kormány kedvenc őrző-védő cégeként ismert Valton lett, amelynek kisebbségi tulajdonosa Sarka Kata bulvárszereplő férje, az egykori Rogán házaspár ügyei környékén gyakran felbukkanó Bessenyei István.

Így került képbe Balásy Gyula és a Valton például a nehéz helyzetbe került zenészek megsegítésére kitalált raktárkoncerteknél is.

Kapcsolódó
Titkolják, hogy mekkorát kaszáltak eddig a raktárkoncerteken a NER kedvenc vállalkozói
A koncertek nemcsak a nehéz helyzetbe került művészeket segítik, hanem a legfelsőbb körökbe bekötött alvállalkozókat is. Bár közpénzről van szó, a köznek csak a finanszírozásig van köze hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik