Belföld

Újabb 1,67 milliárdot kapott Semjén vadászati kiállítása

A csütörtök este megjelent Magyar Közlöny alapján újabb forrást biztosít a kormány a Semjén Zsolt nevével összeforrt, 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésére és megvalósítására, írja az mfor.hu.

A kormány a határozat szerint arra kérte fel Varga Mihály pénzügyminisztert és Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy gondoskodjanak 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról az idei költségvetésben.

A vadászati kiállítás előkészítésére legutóbb tavaly novemberben csoportosított át a kormány 2 milliárd forintot.

Egymilliárdért reklámozzák Semjén Zsolt vadászati kiállítását
Az egész 50 milliárd forintba fájhat, a pr-t az a két cég viszi, amelyik a kormány plakátkampányát nyomja.

A rendeletben rögzítették azt is, hogy a kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos eszközbeszerzésekre nem vonatkozik az a 2013 év végi kormányhatározat, amely tilalmat rendel el többek között autók, bútorok, informatikai eszközök beszerzésére.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik