Közélet koronavírus

A hétvégi káosz után egyszerűen kihagyták az operatív törzs jelentéséből, hogy pontosan hány embert oltottak be

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A 444.hu írta meg, hogy miután hétfőn a szokásosnál jóval később közölték a vírushelyzet magyarországi adatait, a hétvégi oltási káosz után egyszerűen kihagyták a napi jelentésből, hogy pontosan hány ember kapta meg először, illetve másodszor az oltást.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, hétfőn 115 ember halálát jelentették, összességében már majdnem 16 ezer áldozata van a járványnak Magyarországon.

Kapcsolódó
Több mint 800-an vannak lélegeztetőgépen a koronavírus miatt
Közel 16 ezer ember hunyt el a járvány következtében.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után, az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta, hogy összesen 1 002 711 főt oltottak be eddig, és közülük 307 929-en kapták meg a második oltást.

Teljes fejetlenség hétvégén

Pénteken, az utolsó pillanatban úgy döntöttek, elmarad 74 ezer krónikus beteg oltása a hétvégén. Az érintettek csütörtökön este SMS-ben kaptak behívót a kórházi oltópontokra, azonban sokszor hibásan: olyanok is kaptak értesítést, akiket korábban már beoltottak, volt, akit ráadásul másfajta vakcinával. Több embert pedig a lakóhelyétől akár 200 km-rel arrébb lévő oltópontra hívtak. Az oltási rendszer szarvashibáiról itt írtunk bővebben. Pénteken a kórházak is kaptak értesítést az országos kórház-főigazgatóságtól, melyből kiderült, hogy a vakcinákat mindenképp kiszállítják, hétvégére pedig telephelyenként, ügyeleti jelleggel 1-5 oltóhelyet kell biztosítsanak, ha esetleg olyan ember jelenne meg az oltóponton, aki nem értesült arról, hogy elmaradt az oltás.

Az oltóanyag az oltópontokon van, aki megjelent és jogosult az oltásra, az meg is kapta

– ezt a rövid választ adta a kormány a 24.hu kérdésére szombaton. Azután kerestük meg a kabinetet, hogy többen jelezték, ők mégis elmentek arra az oltópontra, amelyre még csütörtökön behívták őket, hogy kapjanak AstraZeneca-vakcinát, és be is oltották őket. Sőt: szombaton olyanokat is beoltottak, akik nem is kaptak SMS-t.

Kapcsolódó
„Szerintem olyan is be tudott menni, aki nem volt rajta a listán”
Az emberek a médiából úgy értesültek, ha eljönnek az oltópontokra, akkor mégis megkaphatják a vakcinát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik