Közélet

Gyurcsány: Orbán csak bajkeverő Európában, idehaza még basáskodik

Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Helye van-e politikai vitáknak ebben a helyzetben, a koronavírus-járvány idején? A politika a közös ügyeink intézése, a világjárvány pedig bizony közös ügy. Ezért helyes, hogy közéleti vita tárgya, hogy jól intézik-e a dolgokat azok, akiknek kitüntetett felelőssége van, a kormány jól teszi-e a dolgát. Ha ez nemzeti ügy, akkor minket, az embereket partnernek kell tekinteni, vakcinaügyben is – fejtegette Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében.

Gyermekei vagyunk a hazának, de nem vagyunk gyermekei a kormánynak.

„Nem uralkodhat felettünk. Ha gyerekének is tekint bennünket, igényt tartunk rá, hogy tudjuk, hol tart az ország, miből választhatunk. Nem kívánunk gyerekei lenni ennek a kormánynak, a saját hazánk ez, azt várjuk a kormánytól, hogy partnernek tekintsen minket” – húzta alá a volt miniszterelnök a párt tizedik, most online tartott évértékelőjén.

A koronavírus-járványban kiderült valami, egy hamis mítosz ledőlt. Úgy fogalmazott, hogy eddig sokan azt hitték Orbánékról, hogy legalább kormányozni tudnak. „Odadobnak koncnak dolgokat, hogy azzal legyenek elfoglalva, de a közjó szolgálattal nem törődnek. Ennyi egymásnak ellentmondó nyilatkozatot, elkésett lépést nem láttunk még.”

A valóság vereséget mért a magyar kormányra. Mert most nem ők választották az ellenséget. Valójában elbuktak.

Az oltásról azt mondta Gyurcsány, hogy mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát. De olyan vakcinával, amelyet az európai szakhatóság, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyez, és ne olyannal, amelyet csak a magyar külügyminiszter.

Történtek jó dolgok is az elmúlt egy évben – kanyarodott rá a választási küzdelemre Gyurcsány. Szavai szerint megszületett Orbán rendszerének hazafias, demokratikus ellenzéke. Hosszú idő kellett hozzá, de ez kellett hozzá, hogy mindenki megértse, Magyarországon nem demokratikus versengés zajlik, hanem egy autokratikus, sok tekintetben diktatórikus hatalom van. Nem egyik vagy másik politikus teremtette meg ezt az egységet, hanem ez a fajta hazafias kötelesség felismerése történt meg. Gyurcsány szerint az útra, amelyet megtettek, okuk van büszkének lenni, de ami előttük van, alázattal kell megtenni.

A DK ennek az ellenzéki közösségnek egy erős tagja. Idén lesz 10 éve, hogy megalakult ezt a párt. Van nagyjából egymillió szavazójuk. Ezt nagy dolognak tartja Gyurcsány. Megtanultak viharban is járni. Csak akkor van esély legyőzni Orbán rendszerét, ha vele szemben feláll egy erős ellenzék.

Reményt is hozott 2020. Joe Biden győzelmét említette az amerikai elnökválasztáson. „Nemcsak Trump bukott, hanem azok a fajta politikusok is, akik közé a mi kormányfőnk is beletartozik – fogalmazott.

Talajt vesztett Európában, csak bajkeverő Európában, idehaza még basáskodik.

Szellemi hatalomátvételi küzdelmet folytat a kormány – ezt arra mondta, hogy sok egyetemet alapítványi formában fognak továbbüzemeltetni. „Kezdődött ez a folyamat az MTA-val, a CEU elüldözésével, aztán most az egyetemek elfoglalásával folytatódik. Ez dráma.” Az egyetemek modellváltása Gyurcsány szerint valójában privatizáció, mégpedig a nemzeti vagyon ellenérték nélküli  magánkézbe adása, a kormányhoz közel álló emberek kezébe. Azért teszik ezt, hogy a felsőoktatás szellemi sokszínűsége megszűnjön. Ingyen odaadják a teljes felsőoktatást néhány embernek. „Mi van a kormányfő fejében? Az egyetemek még mindig a szabad szellem terepei. A kormányfő nem szereti ezt, ő a szellemi kaszárnyát szereti.” A DK elnöke szerint nem szereti a miniszterelnök, hogy a kritika és lázadás vele szemben szól. A szellemi polgárháborút azonban meg kell vívni, dicsőség az SZFE-s hallgatóknak – fejezte be ezt a gondolatmenetet Gyurcsány.

Nem a nemzet szolgálata, ha valaki lop.

„A hazaszeretet nem urizálás. Ezeket a bűnöket palástolják el a hazaszeretetre való hivatkozással. A nemzetre hivatkozva rabolják és becstelenítik hazánkat. Ez a probléma” – fogalmazott az ellenzéki pártvezető. Valójában nem a közösség érdekében igazgat minket a mostani kormány, hanem a saját hatalmi igényei alapján. Az emberek túlzott többsége boldog akar lenni, ehhez pedig szabadságra van szüksége. Ne szóljon bele a kormány, a hatalom abba, hogy ki kit szeret.

El a kezeket a magánéletünktől. Foglalkozzatok a saját családotokkal, a miénkkel majd mi foglalkozunk.

Olyan jövőt válasszon Magyarország, hogy adjon erőt a rendszer demokratikus ellenzékének, készüljön fel a jövő tavaszi választásra. Azt ígérte a volt kormányfő, hogy egy jobb országot fognak teremteni, „normalitást, életet, elfogadást, könnyebb lesz itthon lenni a hazában, hazafias, európai kormánya lesz az országnak”.

Közel vagyuk a célhoz, önök segítsenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik