Közélet

Schmidt Mária lekomcsizta az elhunyt Rajk Lászlót az apja miatt, akit Rajk 9 hónapos korában végeztek ki

A 444.hu vette észre Schmidt Mária Facebook-posztját, amelyet a Terror Háza Múzeum főigazgatója így indít:

ifj. Rajk László társaihoz hasonlóan sohasem nézett szembe azzal, amit apáik, anyáik tettek. Szemlesütve átsiklottak rajta, vagy éppen mentegették őket, hazudtak róluk. Arról a szerepről, amit apja és anyja 1949-es letartóztatásuk előtt játszottak, ifj. Rajk egy szót sem ejt.

A lap felhívja a figyelmet: ifj. Rajk László kommunista külügyminiszter apját a férfi születése után 4 hónappal tartóztatták le és 9 hónapos korában végezték ki, miközben az anyját öt évre börtönbe vetették. Kiemelik: Rajk személyes és anyagi biztonságát kockáztatva harcolt a kommunista elnyomás ellen a demokratikus ellenzék alapító tagjaként, saját lakásán rendezte be a tiltott irodalmat terjesztő Rajk-butikot, ami miatt a hatalom elvette a lakását. Rajk például ebben, a 2000-ben a Heteknek adott interjúban egyértelműen beszél apja és anyja kommunista múltjáról, a szembenézésről.

Komoly aggályokat vet fel ifjú Rajk László értelmi képességeivel kapcsolatban, hogy képtelen különbséget tenni egy totális kommunista diktatúra gyilkos és emberellenes gyakorlata, és egy szabad választásokon elnyert, demokratikus felhatalmazás alapján működő kormányzás között

— írja Schmidt Mária.

A milliárdos vállakozó posztjának apropóját az adta, hogy Rajkkal életinterjúkötet jelent meg A tér tágassága címmel.

Ifj. Rajk László 1993-ban kapta meg a Nagy Imre-emlékplakettet, 1999-ben a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja lett. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Rajk László 71 éves korában, 2019. szeptember 11-én hunyt el.

Sokféleképpen alakította Magyarországot Rajk László
A modern magyar építészet meghatározó alakja díszlettervezőként és politikusként is fontos szereplője volt az elmúlt évtizedeknek. Hetvenévesen hunyt el.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik