Közélet

Ellenzéki képviselők lázadtak fel a Momentum polgármestere ellen, visszaélésről, hamisításról írnak

Kisvárosi palotaforradalom zajlik Gödön: az LMP, a DK és a Jobbik képviselője az országos vezetőknél jelentette fel levélben a momentumos Balogh Csabát, akit alkalmatlannak és diktatórikusnak tartanak. Úgy tudjuk, személyi kérdéseken veszhettek össze, a tét a közgyűlési többség.

Nem mindennapi dokumentum jutott el szerkesztőségünkbe a minap: egy levél, amelynek négy aláírója a gödi önkormányzat két alpolgármestere és két képviselője, akik súlyos váddal illetik a velük elvileg szövetségben lévő, tavaly ősszel megválasztott momentumos polgármestert, a 31 éves Balogh Csabát. Az aláírók elismerték a 24.hu-nak, hogy a levél valódi, ők szignózták, sokkal többet azonban nemigen akartak elárulni. Ahogy próbáltuk megérteni, mi lehet az ellenzéki harag oka Gödön, legalább két értelmezést láttunk alátámaszthatónak és életszerűnek, ám mielőtt ezekre rátérnénk, ismerkedjünk meg a levél tartalmával!

Erős állítások

A levelet az LMP-s alpolgármester, Fülöp Zoltán, a jobbikos Hives Gábor, a DK-s alpolgármester, Lőrincz László, valamint a szintén DK-s Szilágyi László írta alá. A címzettek közt szerepel egy sor pártvezető: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba (DK) Schmuck Erzsébet, Kendernay János (LMP), Szabó Tímea, Karácsony Gergely (Párbeszéd), Fekete-Győr András, Donáth Anna (Momentum), Jakab Péter, Gyöngyösi Márton (Jobbik), valamint Márki-Zay Péter és Lukácsi Katalin (Mindenki Magyarországa Mozgalom).

Majd a következő állítások jönnek:

  • Balogh Csaba mind emberi, mind politikai tisztessége folytán alkalmatlan a gödi polgármesteri poszt betöltésére,
  • autoriter vezetési modellje nem demokratikus, saját frakciója ellen fordult, hatalmával visszaél,
  • megrágalmazta a vele kritikusan fellépő képviselőket, és azt tanácsolta neki, keressenek maguknak más posztot az önkormányzatban.
  • A momentumos polgármester inkább a fideszes alpolgármesterrel kívánna együtt dolgozni a jövőben, azaz a kormánypárttal szövetkezne, ráadásul a veszélyhelyzet által ráruházott jogával visszaél,
  • a levélírók  ezért azt kérik, hogy az országos politikusok határozott lépésükkel tegyenek meg mindent a helyzet mielőbbi rendezéséért.

Ám hogy a helyzet mielőbb „rendezése” mit jelent pontosan, azt nem írták le.

De mi van a háttérben?

A gödi politikai helyzet megértéséhez a következőket kell tudni: ősszel egy széles választási koalíció (DK, LMP, Párbeszéd, Momentum, Jobbik, Mindenki Magyarországa) megszerezte a többséget a korábban fideszes többségű önkormányzatban, 7-4 arányban, ehhez jött még hozzá a polgármester Balogh, aki a 13 éve regnáló kormánypárti Markó Józsefet győzte le. A négy lázadó tehát azt jelenti, hogy Balogh a kényelmes többségét elvesztheti, és kisebbségbe is kerülhet. A levélnek ez a helyzet is különös jelentőséget tulajdonít.

Vihar a biliben. Meg fogják oldani ezt a felek

Videók a témában:

– értelmezte a történteket egy olyan ellenzéki képviselő, aki kitart a polgármester mellett, és az ügyet meglehetősen felfújtnak tartja.

Van kommunikációs probléma, ez biztos. Feszültséggel teli időket élünk a koronavírus miatt, és az, hogy egy településvezetésében vannak konfliktusok, nem szokatlan

– tette hozzá, ugyanakkor jobban nem szeretett volna belemenni a részletekbe.

Érdekes módon ezt az óvatos hozzáállást tapasztaltuk a levélíróknál is, akik hangsúlyozták, csak a „helyzet rendezését szeretnék elősegíteni”, és bíznak abban, hogy meg tudják oldani a problémákat. Amikor jeleztük nekik, mégis csak azt írták a polgármesterről, hogy emberileg és politikailag alkalmatlan a posztjára, és a Fidesszel készül összebútorozni, Fülöp Zoltán azt mondta: „vállaljuk, amit írtunk, de mi mindenképp szeretnénk a helyzetet rendezni.” Más aláíró is elhárította érdeklődésünket, amikor azt tudakoltuk, mi vezetett az októberi közös győzelem óta idáig.

A levélhez mellékeltek egy „bűnlistát” is a lázadó ellenzékiek. Azt írják, Balogh rovásán a többi közt ezek vannak:

  • szerződéshamisítási kísérlet,
  • a képviselő-testület megtévesztése,
  • hivatali visszaélés,
  • jogellenes felmentés.

Konkrét ügyeket is említenek a békés rendezésben bízó ellenzéki képviselők, akik nemcsak szabálytalanságokkal, de visszaéléssel is vádolják a polgármestert.

A gödi lázadók érvelés azon a ponton, ahol a fideszes együttműködéssel vádolják meg Baloghot, épp a 24.hu-n csütörtökön megjelent cikk fényében érdekes: az aláírók szerint azzal a Pintér Györggyel kíván együttműködni Balogh, aki szerepel a bicikliút-projekt kifizetési listáján, amelynek kapcsán a polgármester átvilágítást rendelt el, és feljelentésre készül.

A 147 milliós kerékpárút, amin a fideszes polgármester a helyettesének tolta a közpénzt
Átvilágítás készült Gödön az előző városvezetés egyik projektjéről, amiben végül annyi furcsaságot találtak, hogy az ősszel megválasztott momentumos polgármester feljelentést tesz.

A levél arról is árulkodik, hogy a gödi lázadók nem tartanak ott, hogy Balogh leváltását kezdeményezzék, csupán nyomást szeretnének rá helyezni felülről. Miközben a 24.hu tudomása szerint Gödre már egy ideje jár le „mediálni” a DK, illetve a Momentum vezetéséből is egy-egy politikus – úgy tűnik, nem sok sikerrel.

Nyomulás és korrupció

Tovább fodrozza a helyzetet, hogy a két részre szakadt gödi városvezetés Balogh-párti oldala is másképp látja a helyzetet. Korábban idézett forrásunk szerint olyan konfliktusok vannak, amelyek mindenhol előfordulnak, és a helyzet előbb-utóbb megoldódik. Van, aki viszont sokkal keményebben fogalmaz:

az a gond, hogy Csaba korrupciómentes vezetést akar, amibe nem fér bele a haverok alkalmazása. Ez fáj a levél aláíróinak!

Ez magyarul annyit jelent, hogy azok, akiknek a foglalkoztatását Balogh ellenezte és megakadályozta az elmúlt hetekben, valójában a DK protezsáltjai. A vita okai pedig ilyen személyi „kérdésekre” mennek vissza, a felsorolt polgármesteri túlkapások pedig szerinte rágalmak, amelyek a nyomásgyakorlás eszközei.

A polgármester azt mondta az eset kapcsán a 24.hu-nak: meglepődött, a levél néhány állításánál nem is tudja, mire gondoltak az aláírók. Ennek ellenére neki településvezetőként nemcsak érdeke, de feladata is az ilyen konfliktus kezelése, amit meg is fog tenni. Úgy fogalmazott: „Ha egy közmeghallgatáson valaki artikulálatlanul bekiabál valamit, nekem azt is moderálnom kell valahogy.”

Az tény, hogy szerdán Balogh felmentette a Gödi Szolgáltató Nonprofit vezetőjét, amihez a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt nem kellett közgyűlési többséget szereznie, saját hatáskörben dönthetett erről. Úgy tűnik: ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ezt a helyzetet ugyanis a „lázadók” diktatúrának élik meg, míg Balogh a másik megközelítés szerint csupán felhasználja a most meglévő, szélesebb jogi lehetőségeit, hogy a politikai ejtőernyősöktől megszabaduljon. Indoklásában azt írta a polgármester: az eddigi vezető nem végezte jól munkáját, többször jogszerűtlenül járt el. Az említett vezető az a Tóth Ágnes, akit a DK Dunakeszin támogatott az önkormányzati választáson, viszont alulmaradt a körzetében a fideszes jelölttel szemben. Úgy tudjuk, hogy a DK dunakeszi szervezete egy másik jelöltjét is igyekszik Gödön önkormányzati berkeibe juttatni, és ez is vitapont a gödi településvezetésben.

Miután a levél a pártok vezetőinek is megérkezett, írásban érdeklődtünk a DK-nál, hogy mi az álláspontjuk, de egyelőre nem reagáltak. A Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós azt mondta a 24.hu-nak:

Az, hogy az ellenzéki együttműködés során vannak konfliktusok az egyes önkormányzatokban, valahol természetesen jelenség. Itt is érdeksérelmekkel van dolgunk, az érzékeny egyensúly megbomlott, amit ugyanakkor bízunk benne, hogy tudnak helyben kezelni a felek úgy, hogy mindenki enged kicsit az álláspontjából. A levélben található súlyos vádakat én nem tartom megalapozottnak, véleményem szerint, ha egy ilyen vita következtében elveszítenénk a város vezetését, azt mindannyian megbánnánk nagyon hamar.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.