Európában egyre jobban átalakulni látszik a digitális piac, ami nagyrészt a tavaly bevezetésre került digitális piacokról (DMA) és a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályoknak köszönhető. A Meta most, a törvények betartása végett bejelentette, hogy hamarosan megnyílik a Messenger és a WhatsApp más csevegőappok számára, így akár más szolgáltatásokból is lehet üzeneteket küldeni a nevezett platformok felhasználóinak, sőt ez visszafelé is érvényes lesz, írja az Engadget.
A törvény azért kényszeríti változtatásra a céget, mert több nagy techcég mellett a Metát is kapuőrré nyilvánította az EU, amely státusz megköveteli, hogy a termékeik átjárhatóak legyenek. Ennek részeként más szolgáltatásokkal is együtt kell működniük, az elmúlt időszakban pedig már gyűjtötték a visszajelzéseket ahhoz, hogy kialakítsák az átjárhatóságot. Hamarosan pedig a mobilokon is megjelenhetnek azok az értesítések, amelyek jelzik a felhasználóknak, amikor egy harmadik féltől származó platform integrálhatóvá válik.
A felhasználóknak abban is szabad kezet adnak majd, hogy a csatlakoztatott szolgáltatásokon keresztül folytatott beszélgetések a többi üzenet között jelennek-e meg, vagy egy külön mappában. Érdekesség, hogy a külső platformokkal történő együttműködés során nem csak szöveges üzeneteket lehet küldeni és fogadni, hanem más, jól ismert, extra funkciók is működni fognak, például a reakciók, a látta-jelzés vagy az a jel, amikor a másik éppen ír.
Hogy pontosan mikor kezd megjelenni az új lehetőség, azt egyelőre nem fejtette ki a Meta. Azt azonban jelezték, hogy 2025-ben már csoportokat is létre lehet majd hozni így, 2027-től pedig hang- és videóhívást is lehet majd folytatni a más platformot használókkal.