Közélet

Schiffer András: Áder Jánosnak most lépnie kellene

Szerinte a börtönbizniszről szóló törvény miatt az államfő kötelessége lenne az Alkotmánybírósághoz fordulni.

Schiffer András a hvg.hu-nak leírta, mit gondol az Orbán-kormány törvényjavaslatáról, amely már a nemzeti konzultáció eredménye előtt rendezné a börtönkártérítések ügyét, amellyel most a Fidesz átlépte a tűréshatárt. Szerinte a cím ugyan mesés:

A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről,

de az előterjesztés hátterében valójában az áll, hogy a fideszes többségű Országgyűlés saját törvényhozási eszköztárával meghiúsítja jogerős bírói döntések végrehajtását. Ez azért

egészen új helyzet még a NER tízéves történetében is.

A Fidesz 2010 óta próbálja korlátozni a bíróságok autonómiáját, de eddig nem gátolta az eljárásokat jogerősen lezáró bírói döntéseket.

Az Alaptörvény – a korábbi alkotmány szövegével ellentétben – egyértelműen rögzíti a hatalommegosztás elvét.

Az alapján az Országgyűlésnek a törvényalkotás pillanatáig van köze ahhoz, hogy politikai akaratát jogi normába öntse, az utána önálló életre kel, a bíróság alkalmazza. Ez az elv sérül most, ezért életbe lép az Alaptörvény 9. cikke, amely szerint a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ha valamikor kötelessége Áder János államfőnek, hogy előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól, akkor az pont egy ítéletek végrehajtását felfüggesztő parlamenti döntés.

Schiffer András szerint a „nehogymárabűnüzőknekfizessünk” népszerű, de nagyon veszedelmes demagógia. Akik most boldogan kitöltik az „igazságtevő” kormány konzultációs kérdőívét, holnap ugyanúgy járhatnak, mint azok az elítéltek, akik javára a hatályos jogszabályok alapján döntöttek. A fideszes többség bármely,

a kormánnyal konzultáló polgárnak kedvező bírósági ítélettel is megteszi ugyanezt, amennyiben Orbán Viktor pillanatnyi akarata úgy tartja.

Ráadásul a börtönviszonyok meghatározzák, hogy egy elítélt büntetése után képes-e törvénytisztelő polgárként visszatérni a társadalomba.

A börtönviszonyok humanizálása ellen indított állami hecckampány rövid távon biztosan sok szavazatot hoz. Hosszabb távon viszont garantáltan szétveri a közbiztonságot.

Már kedden elfogadhatják a börtönbizniszről szóló törvényt
Hétfőn viszont a kormány tagjait kérdezik az országgyűlési képviselők.

 

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik