Közélet

Rogánék ügynökségének adnak tanácsot azok, akik miatt egymilliárd euróra büntették Magyarországot

Sokmilliárdos állami informatikai beszerzések kulcsszereplője lett az Orbán család jogi ügyeinek intézőjeként is ismert országgyűlési képviselő, Bajkai István egyik cége, az Aponius Consulting Kft. Január végén kötött keretszerződést közbeszerzési tanácsadásra a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-vel amely Rogán Antal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozik.

Az állami ügynökség mintegy 1100 szervezet – költségvetési szervek, intézmények, állami cégek – informatikai beszerzését menedzseli, hivatalosan azért, hogy a „átláthatóbbá és rendszerezhetőbbé tegye az állami informatikai kiadásokat”. A közbeszerzési tanácsadónak

több száz milliárdos beszerzéshez lesz köze, a dokumentációban legalábbis 3500 (köz)beszerzési eljárás lefolytatásáról, benne húsz keretmegállapodásról van szó – az utóbbiak becsült értéke egyenként meghaladhatja az 50 milliárd forintot.

Ezek szerint az Aponius megbízása 36 hónapja alatt jó sok és nagy méretű közbeszerzéshez ad majd szaktanácsot. A szerződésből az derül ki, hogy a cég 25 ezer forintos óradíjért vállalta a munkát, a keretszerződés teljes összege viszont nem szerepel a dokumentumban. A méretre csak abból lehet következtetni, hogy az egyedi projektek esetében 30 százalékos, a keretmegállapodás meghiúsulása esetére 150 millió forint kötbért kötöttek ki. Megkérdeztük a DKÜ vezérgazgatóját, Koszorus Lászlót, mennyit szántak a tanácsadásra, cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszolt.

Akármennyi pénzről lesz szó, az biztos, hogy nem egyedül viszi el az Aponius, alvállalkozóként bevonja a Csendes Consulting Zrt.-t, Gacsályi Bélát, a Mátyus Ügyvédi Irodát és az ODC Open Doors Consulting Kft.-t.

Az ügynökség pályázatára egyébként négyen aspiráltak, de az eredményhirdetés szerint minden vetélytárs elhullott, mert érvénytelen ajánlatot tett. A Procura Consulting Kft. és a Kelemen Zoltán ügyvéd nem nyújtotta be a kért hiánypótlást, a Lázár János egykori kancelláriaminiszter holdudvarához sorolt Ész-Ker Zrt. pedig tanácsadói pályázatok esetében ritka ok miatt zuhant ki: aránytalanul alacsonynak ítélték a vállalási árát.

Azért nem csúszott le az Ész-Ker sem a tanácsadói bizniszről teljesen. Labdába rúgott a pályázat második részében, amely közbeszerzési minőségbiztosítási és ellenőrzési feladatokra szól. Itt a nyertes nettó 14900 forintos óradíjjal a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda lett, és alvállalkozóként bevitte a projektbe az Ész-Ker Zrt., a Dr. Takács Éva Ügyvédi Iroda és a Dr. Pete Judit Ügyvédi Iroda mellett.

Bajkai István. Fotó: Koszticsák Szilárd / 24.hu

Úgy tűnik tehát, nem ártott meg az udvari tanácsadóknak, hogy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter másfél éve kipenderítette őket az uniós támogatású közbeszerzések tanácsadói pozíciójából. A 4,8 milliárd forintos gigamunkára szerződtetett konzorcium tagjai a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, az Ész-Ker Zrt. és Bajkai ügyvédi irodája, az SBGK volt. Bajkai Fidesz-alapító, az egyik legjobban kereső honatya, az irodában 20,5 százalékos tulajdonos, de évek óta szünetelteti praxisát. Ugyanakkor nem tartja magát távol a közbeszerzésektől, cégérdekeltsége révén egyre több állami megrendelést nyer el.

A trió arra szerződött 2016-ban Lázár János kancelláriájával 4,8 milliárd forintért, hogy őrködnek az uniós támogatású projektek közbeszerzésének szabályossága felett. Az eredmény azonban lesújtó volt: annyi szabálytalanságot engedtek át a szűrőn, hogy végül egy milliárd euró átalánybüntetést kapott Magyarország. Ezt nemrég Anton Schrag, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgató-helyettese megerősítette a Portfoliónak. Ahogy korábban megírtuk, ez azt jelentette, hogy minden tizedik eurót vissza kellett fizetni, és ezen felül egyedi ügyekben további „pénzügyi korrekciót” is be kellett vállalni, vagyis a szankció összességében biztosan meghaladta a 400 milliárd forintot.

Az említett tanácsadói megbízás az Európai Bizottság által kifogásolt projektek listáján volt, de úgy tudjuk, nem kellett miatta büntetést fizetni, mert nem is küldték ki Brüsszelbe a számlákat, azt a magyar költségvetésből állták. A résztvevőknek nem esett bántódásuk, és most az állami informatikai beszerzések körül tüsténkedhetnek. Mindössze annyi eltéréssel áll fel a csapat, hogy a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, valamint az Ész-Ker Zrt. mellett ezúttal nem Bajkai ügyvédi irodája, az SBGK, hanem Bajkai cégérdekeltsége, az Aponius Consulting Kft. a befutó.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik