Közélet

Manfred Weber: nem kérünk Orbántól leckét

A frakcióvezető szerint a kormányfőnek kell igazodnia a néppárti értékekhez, nem fordítva.

Manfred Weber az Euronews kérdésére reagált arra, hogy  Orbán Viktor évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, az Európai Néppártnak változnia kell, vissza kell találnia a valódi konzervatív értékekhez, hogy megtartsa tagjai között a Fideszt.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője közölte, figyelik a következő napok fejleményeit, kiderül, lesznek-e pozitív változások.

A Néppárt értékei világosak, annak, aki közénk szeretne tartozni, világossá kell tennie, hogy tiszteletben tartja ezeket.

Weber szerint pártja, amelynek tavaly a csúcsjelöltje volt, a legutóbbi választáson 40 százalékos eredmény felett teljesített.

Ezért nem kérünk kioktatást sem a politika, sem a választások ügyében. A mi irányvonalunk és az értékeink világosak.

Az Euronews közben idézi az olasz La Republica hírét is, amely szerint a Fidesz már egy új pártcsalád létrehozásáról egyeztet az olasz Ligával és a lengyel Jog és Igazságossággal. Állítólag a frakció neve is megvan, Konzervatívok és identitás névre hallgathat a csoport.

Orbán Viktor Varsóban tárgyalt
Többek között aktuális pártpolitikai kérdésekről.

A csoport összetétele azért kérdéses, mert Jarosław Kaczyński ellenzi, hogy a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülést is bevegyék a blokkba. A lengyel politikus elsősorban a Putyinhoz fűződő kapcsolata miatt ellenzi Le Pennel a szövetséget.

A Fidesz oda áll be, ahol meg akarják őrizni az európai kultúrát
Novák szerint a Fideszt nem lehet csak úgy kitenni a Néppártból.

Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Manfred Weber Strasbourgban december 18-án. MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik