Az 1989-es év mérföldkő volt a magyar történelemben: véget ért a szocializmus négy évtizeden át tartó építése, leomlott a pártállam, kikiáltották a köztársaságot, az ország túl volt Nagy Imre újratemetésén, a négyigenes népszavazáson, a valós gazdasági helyzet fájdalmas megismerésén, ismerkedett a közélet új arcaival és készülődött a szabad választásokra. Egyszóval elkezdődött a rendszerváltás, amelynek történeteit a 24.hu egy tematikus sorozattal idézi fel a harmincadik évfordulón. Közben fél Európa is hasonló átalakuláson ment át a berlini fal leomlásától Ceaușescu kivégzéséig, bőven volt tehát mivel számot vetni szilveszterkor, miközben valóban senki sem tudta a választ az ilyentájt hagyományosan elhangzó kérdésre: vajon mit tartogat a következő év?
Felidézzük, hogyan csapódott le mindez ’89 utolsó napján a Magyar Rádió és a Televízió műsorában, amit akkoriban még tényleg szinte az egész ország nézett és hallgatott, hiszen nem nagyon volt még mást nézni és hallgatni.
Drogos szekusok, akciózó Cicciolina, megértő Gorbacsov
Először is az OSA archívuma alapján lássuk, milyen külföldi eseményekről számolt be a Kossuth Rádió harminc évvel ezelőtt.
Mivel csak pár nap telt el a Ceaușescu-diktatúra megdöntésével végződött romániai forradalom óta, a legérdekesebb hírek a keleti szomszédainkról szóltak. Az ország új vezetése például arra figyelmeztette a lakosságot szilveszter előtt, hogy ne használjon petárdákat, mert a robbanások megtéveszthetik a változatlanul készültségben lévő hadsereget. Kiderült továbbá, hogy megoperálták Nicu Ceaușescut, miután egy támadó késsel hasba szúrta. A kivégzett diktátor fia azt követően sebesült meg, hogy december 22-én elfogták és bemutatták a román televízióban, év végére azonban kiengedték a kórházból, és egy bukaresti katonai börtönbe vitték. (A család legfiatalabb, súlyosan alkoholista tagját később egyébként húszéves börtönbüntetésre ítélték, és bár 1992 novemberében májzsugora miatt kiengedték, négy évvel később Bécsben belehalt a betegségébe). December 31-én letartóztatták a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate főparancsnokát, Iulian Vlad tábornokot és más magas rangú tiszteket is, a Magyar Rádió helyszíni tudósítója pedig arról számolt be, hogy az Erdélyben elfogott securitatésoknál heroint találtak, be is voltak állva, szerinte
valószínűleg ezzel magyarázható az, hogy miért lőnek fegyvertelen, békés tüntetőkre.
Szóba került a mindinkább fogatlan oroszlán Szovjetunió is. Jobb később, mint soha, fűzhetjük hozzá utólag a hírhez, mely szerint „a Szovjetunió vezetése rájött arra, hogy nem lehet más népeket boldogítani, ezért nem avatkozik be Kelet-Európában, jelentette ki Geraszimov szovjet külügyi szóvivő. Amerikai tévéseknek nyilatkozva érintette a Baltikumot is, és elmondta, hogy Gorbacsov azért megy a következő héten Litvániába, mert meg akarja győzni az ottani vezetőket, az ő érdekük is a Szovjetunió egységének megőrzése”.
Akadtak azért ennél színesebb beszámolók is, például az akkoriban a magyar médiában gyakorta szereplő Staller Ilona – ismertebb nevén Cicciolina – jóvoltából, aki pornókarrierje mellett ebben az időben olasz parlamenti képviselőként és állatvédő aktivistaként is tevékenykedett. Az év végén éppen egy római szőrmeüzlet előtt akciózott Barbarella nevű kolléganőjével:
Inkább mezítelenül, mint bundában
– jelentették ki, majd a hideg széllel is dacolva közszemlére tették a mellüket. A két lelkes állatvédő ezután piros festékkel kente be a Barbarella vállára terített fehér szőrmét, az üzlet kirakatát és „a közismert kebleket” – számolt be a Kossuth Rádió .
Cicciolina és Zalatnay Sarolta duettje egy évvel korábban:
A napközbeni műsorfolyam érdekes része volt egy Darvas Ivánnal készített interjú: az 1990-ben SZDSZ-es képviselőként a parlamentbe is bekerülő színész optimistán beszélt Magyarország jövőjéről, hiába vetette ellen a riporter, hogy sokak szerint nincs reális esélye a nyugodt konszolidációnak.
Ennek ellenére én mégis úgy hiszem, egész egyszerűen azért, mert az nem lehet, hogy harmadszorra se sikerüljön, az lehetetlen.
Az én életemben ’45-ben úgy tűnt, hogy valami elkezdődik és sikerrel jár, ’48–49-ben hamvába hullott. ’56-ban úgy tűnt, hogy megint valami elkezdődik és sikerül, tíz nap múlva vége lett. Most két évvel ezelőtt elkezdődött, nem tudom elképelni, hogy megint kudarccal végződjék” – bizonygatta az akkor 64 éves művész.
Fényesre nyalt seggű MSZMP, akasztásáról fantáziáló nyugdíjas
A nagy szilveszteri attrakció szokás szerint az esti Rádiókabaré volt, amely 1969-es indulásától mindvégig a nyilvánosság fontos fórumaként működött a Kádár-rendszerben, a nyolcvanas évek első feléig afféle biztonsági szelepként, a rendszerváltás előtti években azonban egyre élesebb és kritikusabb hangot megütve. Mivel a kabarét, különösen szilveszterkor szinte az egész ország hallgatta, a rendszer megroggyanása idején már képes volt hatást gyakorolni a politikai eseményekre is, a ’89 márciusában megbukott Stadinger István házelnökön például jókorát pöccintett. Habár ebben az időben a kabaré már elveszítette a merésznek ható odamondogatás privilégiumát, utólag visszahallgatva annál izgalmasabb, mihez kezdett a szerkesztőség a szocializmus tényleges kimúlásával.
A szóvivő Verebes István például – aki egy évvel korábbi konferanszában már keményen beolvasott az MSZMP korifeusainak, ugyanakkor kijelentette azt is, hogy „tudja isten, miért”, de ő mindennek ellenére továbbra is szocializmust akar, és nem ő volt az, aki az eredeti marxi és lenini eszméket az elmúlt negyvenhárom évben lejáratta – ’89 végén önkritikus beszéddel búcsúztatta a rendszert. Kifejtette, hogy immár szinte mindenki úgy viselkedik, mintha az elmúlt negyven év alatt mindig mindent tudott volna, és ha hallgatott is, bátran és beszédesen hallgatott. Ilyeténképpen a néma gyereknek kizárólag az anyja nem értette szavát, és még ha néha oda is vágta, a szocializmus építésében átmeneti nehézségek mutatkoznak, egyetlen dolgot nem mondott ki szép szabatosan és tömören egyszer sem,
hogy úgy szar az egész, ahogy van.
„Tizedszerre itt a szilveszteri rádiókabaré mikrofonjánál be kell látnom, hogy én is sokszor voltam néma gyerek. Beszéltem én mindenről, csak erről az egyről nem, arról, hogy a dolog, a találmány, a marxista-leninista berendezkedés mindennapos gyakorlata ától cettig fából vaskarika. Jó, nyugtathatnám meg magamat, hát nem mondtam ki ezt az egyet, de érzékeltettem. Mert ha érzékeltetésen kívül kimondtam volna, most nem állnék itt tizedszer”.
Hogy egy évvel korábban a szocializmus döglődése ellenére sem lehetett még akármit mondani, arról Hofi Gézának is volt egy megjegyzése a saját számában, amikor a kommunista szobrok eltüntetése körüli mismásolásról beszélt.
Képzeld el, ha egy évvel ezelőtt a színpadról én mondom, hogy a Lenin nem egy jó szobor. Már rég én állnék a helyén. Kitömve.
Markos György és Nádas György első jelenetében – melyben a közmédiát felügyelő kurátorok szerepében kekeckedtek Déri Jánossal – pedig az az akkori slágertéma folytatódott, hogy kinek mit lehet a fejére olvasni a rendszerváltás előtti életútjából:
De vissza Verebeshez, aki szabadulva a virágnyelven fogalmazás béklyójától igencsak szemléletesen jellemezte a leváltott rendszert, a leírás egyes elemei akár harminc évvel később is ismerősek lehetnek.
„Az úgynevezett szocializmus úgynevezett magyar változatának az alapjai valójában sertéspörköltből, Trabantból, hétvégi házból és egy kevés turistaútlevélből álltak. Hogy mindezt azoktól az imperialista, kapitalista köröktől kapott kölcsönökből gründolták nekünk össze, akik ugye folyamatosan kizsákmányolják a nálunk ezerszer jobban élő nyugat-európai, egyesült államokbeli és japán ipari munkásságot, arra mi az elmúlt évtizedekben valahogy fittyet hánytunk. Megetették velünk a kölcsönökből főzött pörköltet azok, akik végig tűzdelt őzgerincet zabáltak. Azt hiszem a pörkölt, a Trabant, a hétvégi ház meg a turistaútlevél tompította el sokunk emlékezőtehetségét, hogy mindezek nem voltak ellentételei az ártatlan halottaknak, az ártatlanul meggyötörteknek, a pocsék módon magukhoz orzott kiváltságoknak, a korrupció tenyészetének, a közjogi méltósággá emelt tehetségtelenségnek. Azt csak ma mondjuk ki, amikor a pörköltből már a nokedli is veszélyben van, amikor a Trabant füstje majd’ megfojt valamennyiünket, amikor a hétvégi házat minden második hétvégére feltörik, és amikor a világútlevél mellé annyi valutát adnak, hogy azzal nem törölhetjük ki még az emlékeinket se” – mondta Verebes, aki beszéde végén a példamutatás szándékával bejelentette, hogy tíz év után befejezi szóvivői tevékenységét a szilveszteri kabaréban.
Az országot sújtó gazdasági krízis és elszegényedés később is legalább annyira meghatározó vonulata maradt a műsornak, mint a demokratikus átalakulás.
Nagy Bandó András például így kapcsolta össze a két dolgot egy 71 éves nyugdíjas nevében írt, Németh Miklósnak címzett levelében:
Jó az, hogy most köztársaság van, de a tojás ára ezentúl is négy forint. A vécélehúzómat meg hatszázért akarták megjavítani. Mondtam is nekik, hagyjátok a francba, amennyit én eszek, nemigen használom.
Igaz, az elszabaduló inflációban is meg lehetett találni a pozitívumot.
Eddig csak 70 forintot spóroltam meg, ha nem vettem meg húsz deka kolbászt, most meg már százat.
És hogy miképpen kerülhettünk ilyen helyzetbe?
Hallom a Gáspár asszonta, ha felakasztják se tudja megmondani, hova lettek a milliárdok. Én asszondom, fiam, csak meg kéne próbálni.
A pártvagyon sorsára Hofi Géza is kitért, levonva végül a keserű konzekvenciát: egy valamit szarik csak le mindenki, hogy az emberek mit fognak enni két hónap múlva.
És bár a szerzők a közélet újabb szereplőivel sem bántak kesztyűs kézzel, az MSZP-vé alakuló állampártot meg pláne nem kímélték, az évtizedes frusztráció után felszakadt indulat elsősorban a gulyáskommunizmus emblematikus figuráján, Czinege Lajoson csapódott le.
„Kérem mi azt nem fogtuk fel hosszú éveken, évtizedeken át, hogy 23 éven át volt hadügyminiszterünk az a Czinege Lajos, akiről csodálnám, ha azt hallanám, hogy mondjuk este gyalog hazatalált, aki most belátva feddhetetlenségét mégis csak kiköltözik egyik hajlékából egy másik hajlékába” – mondta Verebes, az egykori disznópásztor legendássá lett ingatlanügyeiről pedig a Markos-Nádas-Boncz Géza trió is megemlékezett az Ökörszem elvtárssal készített interjúban:
Szoba-konyhát béreltem, aztán körém építettek egy várost
– állította Ökörszem elvtárs, a szobák számáról viszont nem tudott számot adni, mert „nem küldték a szolgálati kocsit, hogy hátramenjek megnézni.” A beszélgetésben részt vett Böndörös elvtárs is, akire egy nagyon fontos feladatot bízott a honvédelmi miniszter:
Ha pedig a jelennel keresünk további párhuzamokat, akkor ott van a kabarét záró falugyűlés, amelynek egyetlen napirendi pontja az egyre nehezebben kezelhető menekültáradat volt, igaz, akkoriban még jóval szívélyesebben fogadtuk a hozzánk érkezőket:
Egy biztos, téglából nem lesz hiány
A rádióhoz képest a tévében jobbára politikamentes, klasszikusabb bolondozás ment szilveszterkor, itt – igaz, nem túl jó minőségben – meg lehet tekinteni a harminc évvel ezelőtti adás nagy részét.
A leginkább közéleti tárgyú műsor a Parabola szilveszteri kiadása, a Szuperbola volt, amely sajátos elegyét adta Árkus József frappáns politikai kommentárjainak, a viccesen alászinkronizált jeleneteknek, a külföldi reklámokból és más műsorokból „kölcsönvett” rövid gegeknek, az alpári poénoknak és a random pillanatokban bevágott pucér női keblek bőséges mutogatásának. (Napjaink szabályozásának megfelelően emiatt a videót csak felnőtt olvasóinknak ajánljuk.)
Nehéz is bármit kiemelni mindebből, nézze meg inkább az első közel 10 percet, és garantáltan rendszerváltó hangulatba kerül:
És íme még egy részlet a műsorból, amely a kor egyik betelefonálós játékán, a Mozaikon keresztül szemléltette a többpártrendszer bölcsőjéből kikiabáló hangok kakofóniáját:
A legnagyobb maflásokat persze itt is a régi gárda arcai kapták, ám az élet esetükben sem csupán politikából állt, Nyers Rezső például ekképpen igazította el a lazítani vágyó Grósz Károlyt, bevezetve őt a rendszerváltással felvirágzó szexpiac újfajta lehetőségeibe.
