Közélet rendszerváltás30

Czoma László: Harminc év alatt valami nagyon félrecsúszott

Igazi rendszerváltó képviselő: függetlenként végigdolgozta az utolsó pártállami és az első demokratikus parlamenti ciklust. Miközben 27 évig igazgatta a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumot, ő volt az a honatya, aki először szerzett parlamenti belépőt Antall Józsefnek és Torgyán Józsefnek. A Rendszerváltás 30 sorozatunkban ezúttal Czoma Lászlót kérdeztük.
Korábban a témában:

Kalandosak voltak az ön képviselő-jelölésének körülményei. 1985-ben, valahogy nem volt egyértelmű, hogy önből parlamenti képviselő lesz.

Lehet, hogy sokak számára téves tanokat fogok hirdetni, de a rendszerváltozás valójában már 1985-ben megkezdődött, amikor a Hazafias Népfront két hivatalos jelöltje mellett a lakosság is javasolhatott további jelölteket. A Népfrontnak már meg volt a két jelöltje. Én meg kaptam pár telefont, hogy feltétlenül menjek el a jelölőgyűlésre Keszthelyen, mondván, a Festetics-kastély igazgatójának ott a helye.

Nem is tudta, hogy jelölni fogják?

Nem tudtam. A 11. sorban ültem, amikor megkérdezték, van-e bárkinek javaslata, hogy kit jelöljenek még. Egy köztiszteletben álló főorvos egyszer csak felállt, és bemondta az én nevemet meg azt, hogy egy év alatt milyen változásokat értem el a kastéllyal. Utána még 14-en jelentkeztek, hogy ők is engem javasolnának.

Mennyire biztos benne, hogy kifejezetten önt akarták, nem pedig csak a „hivatalos” képviselőjelöltek ellen szerettek volna elindítani valakit?

Én úgy vettem észre, hogy mind a kettő szerepet játszott a döntésben. Később volt egy jelölőgyűlés Sármelléken, ahol a jelölteknek, vagyis mindhármunknak be kellett mutatkoznunk. Az én beszédem közben kikapcsolták a mikrofont, leoltották a villanyt, és folyamatosan a szavamba vágtak, kérdéseket tettek fel, azt hitték zavarba hozhatnak. Erről szól Kovács András filmje, a Valahol Magyarországon. Közel húsz órát beszéltem a rendező úrnak magnóra, ebből készült a forgatókönyv.

Így kezdődött el egy választási cirkusz, amit feljelentések és vizsgálatok követtek a kastély ügyeiben. A választás napjára a két hivatalos jelöltet visszaléptették, hogy megakadályozzák a megválasztásomat. Végül fél év múlva, időközi választáson, más jelölt ellenében nyertem mandátumot. Igazán ekkor állt mellém szülőföldem, azzal a felkiáltással, hogy „bántják a kisebbet”. Akkor már ismertek arról, hogy nemet mertem mondani a hatalomnak, amikor a kastélyparkot akarták átvágni egy közúttal, de én ellenálltam.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Czoma László

1945-ben született. Az ELTE magyar-történelem szakán végzett, történettudományokból doktorált. Újságíró, majd a Magyar Televízió szerkesztője, riport- és dokumentumfilmeket készít. 1977-től a KISZ KB sajtóügyekkel foglalkozó munkatársa, 1984-ig az MSZMP KB dolgozója. 1984-től 27 évig a keszthelyi Festetics-kastély, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója. Vezetése alatt újult meg a kastély, amelynek minden része látogatható. Közép-Európa egyik legnagyobb hintó- és vadászati múzeuma nyílik meg igazgatása alatt. Európa-hírűek a kastély zenei mesterkurzusai és tudományos konferenciái. Visszaszerzi az egykori Festetics-birtok jelentős darabjait, így a történelmi kastélypark elszakított részét, az Eiffel-irodában tervezett pálmaházat és három ovácsoltvas üvegházat, Fenékpusztát, amely a világhírű ménesnek adott otthont. 1986-tól 1994-ig a keszthelyi választókerület független országgyűlési képviselője. Jelentősek a történelmi főúri családokról szerkesztett és kiadott kötetei. Csak szakmai elismerésekben részesült: Berzsenyi-, Berzsenyi Örökség, Podmaniczky-, Henszlmann Imre-, Forster-, Pro Cultura Keszthely díj, a Balaton Díszpolgára, majd az Év Zalai Embere cím. 2011-ben indokolás nélkül felmentették, határozott idejű munkaszerződése lejárta előtt négy évvel.

Parlamenti képviselőnek lenni komoly váltás a karrier és a magánélet szempontjából is. Az emberek többsége nem vág bele csak azért, mert mások bedobták a nevét.

Akkoriban azért már a párttagok is egyre elégedetlenebbek voltak a helyzettel. Az én jelölésem volt az a bizonyos gőz, ami lelökte a fazékról a fedőt. Ha visszatekintünk a korábbi történeti időszakokra, a forradalmakon kívül mindig akkor voltak a nagy reformtörekvések, amikor a hatalom egy kicsit meglazította a gyeplőt.

És a kettős jelölést, vagyis hogy 1985-ben nem csak az MSZMP indíthatott parlamenti képviselőt, tulajdonképpen ennek tekinti?

Igen. A hatalom ebben az időszakban azt gondolta, hogy ezt is probléma nélkül megteheti. Kiderült, hogy ez olyan változásokat indított el, amelyek később a kilencvenes évekhez vezettek. Bámulatos időszak volt, lehetett látni, hogy a hatalom egy kicsit már megrettent, elbizonytalanodott, megkezdődött a húzd meg, ereszd meg politika. Sorozatos konfliktusom volt a kormánnyal. 1988-ban a rádióban azt nyilatkoztam, hogy addig nem lesz parlamenti demokrácia, amíg a hóhér és az áldozata ugyanabban a padsorban ül, hiszen tökéletesen lehetett látni, hogy olyan emberek tartózkodtak egy helyen, akik az ’56-os forradalom vérontásában felelősek voltak, mellettük meg az áldozatok ültek. Utána Grósz Károly megfenyegetett, azt akarta, hogy vonjam vissza a nyilatkozatomat. Megmondtam, hogy nem tehetem, mert a szavaim a szívemből jöttek, magammal kerülnék konfliktusba örök életemre, ha nem vállalnám, és a választóim előtt is hiteltelenné válnék.

Az áldozat és elnyomó éles ellentétek. Ez a kettősség az ön életében is jelen volt. 1977-ben lépett be a pártba, a KISZ sajtóügyekkel foglalkozó osztályának munkatársa volt, ami azért egy bizalmi állás.

Én televíziós szerkesztőként dolgoztam előtte, több olyan filmem sem került adásba, amelyek szociológiai ihletésűek voltak, a magyar valóságról szóltak. A főrendező, Kígyós Sándor megkeresett, hogy lépjek be a pártba, mert a belülről jövő kritika másként hangzik. Különben a filmek dobozban maradnak. Én akkor nem voltam se hóhér, se áldozat, úgyhogy megtettem, beléptem. Az addig dobozban lévő filmjeim adásba kerültek. Azt azért be kell vallanom, hogy nem éreztem nagy ellenállást, mert arra gondoltam, ha sokan leszünk hasonló gondolkodásúak, akkor saját elképzelésünk szerint alakíthatjuk a szakmai életünket és a politikát. Majd a televízió akkori elnöke, Nagy Richárd azzal keresett meg, hogy sajtófőnökre van szüksége a KISZ KB-nak, az ifjúsági lapkiadónak. Sok ismerősöm dolgozott az újságoknál, és örültek, mert tudták, hogy nem fogok bárdot tartani a kezemben, hiszen közülük jöttem.

Visszanézve ez egy cenzori állás volt. Az volt a dolga önnek ebben az időszakban, hogy ne jelenhessenek meg olyan tartalmak, melyeket a párt nem akart. Mondjuk egy jó kis Kontroll Csoport anyag az Ifjúsági Magazinban.

Ez nem így van. Nem cenzúráztam. Egyetlen lapszámot, cikket sem kértem be megjelenés előtt. Nekem inkább a feltételek megteremtése volt a dolgom, az információval való ellátás. Soha nem volt konfliktusom a szerkesztőkkel, egyetlen alkalommal sem mondtam nemet. Támogattam a kritikai hangot, ha kellett, védtem őket. Mind a mai napig jó kapcsolatom van az egykori szerkesztőkkel, újságírókkal. Aztán egy idő múlva belefáradtam, és hiányzott az alkotói lét, az alkotói munka. Ezért is kértem, hogy engedjenek vissza a tévéhez, hogy újra mezei szerkesztőként dolgozhassak. Örömmel vettek vissza, majd pár hónapra rá kaptam egy telefont, hogy új feladatot szántak nekem. Járnom kellett a megyei bizottságokat és tájékoztatni a pártot, hogy milyen a közhangulat. Sikerült új nyelvet meghonosítani: a szövetségi politika helyett a társadalom belső békéjét kell megvalósítani, vagyis nem rangsorolni az állampolgárokat: munkás, paraszt, értelmiségi, egyéb. Ez helytelen, mert minden állampolgár ugyanannyit ér. Egy idő után azt éreztem, hogy már nem tudom, nem akarom csinálni, megpályáztam a sárospataki kastélymúzeum igazgatói állását, de Köpeczi Béla, a művelődési miniszter meggyőzött, hogy inkább Keszthelyre menjek. Haza a szülőföldemre. Egy évig húzódott ez a folyamat, mert a párt nem akart elengedni, de végül sikerült Keszthelyre költöznöm.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Most már tudjuk, miként jutott el addig a pontig, hogy ön legyen a következő képviselő 1986-tól ’90-ig. De hogyan került a Kereszténydemokrata Néppárttal kapcsolatba egy ilyen múlttal?

Minden történésnek megvannak az odavezető szálai. Ekkor már titokban alakulgattak az új pártok, amelyek létrejöttét támogattam. Én úgy voltam vele, hogy virágozzék 100 virág. Szerettem volna, ha az új emberek vezető szerephez jutnak, mert ők tudják, hogyan fut a nyúl. Éppen ezért én képviselőként leadtam Antall József, Torgyán József és Keresztes Sándor (a Kereszténydemokrata Néppárt későbbi elnöke) nevét a parlamentben, hogy be tudjanak jönni az ország házába, és én mutattam be őket olyan személyeknek, akik hasonlóan gondolkodtak.

Tehát ön volt a konzervatív ellenzék összekötője?

Végül is úgy is mondhatjuk, hogy az egyik. Nagyon élveztem ezt, ott voltam a Kereszténydemokrata Néppárt, a Kisgazdapárt és az MDF megalakulásánál is. De az igazán kalandos dolog a KDNP megalakulásánál történt. Ugyanis maga az alakuló ülés Keresztes Sándor lakásán volt. Én kicsit korábban értem oda és leültem a ház előtt egy padra.

Arra lettem figyelmes, hogy nem messze tőlem ül egy furcsa pár. Úgy csókolóztak, hogy nem ért össze az ajkuk. És ahogy ott ültek, azt hallom egyszer csak, hogy mondogatják az érkezők nevét egymásnak. Aztán egyszer csak elakadtak. Oda is szóltam nekik, hogy ne találgassanak, és írjanak engem is a listára. El is akadt a szavuk.

Ilyen előélettel aztán miért nem lépett be egyik új pártba sem?

Pedig még hívtak is nagyon. Történt, hogy megkeresett Antall József. Azt mondta, a KDNP adja a kulturális tárcát, és keresnek egy minisztert, ha belépek a KDNP-be, akkor megkaphatom a posztot. De nem akartam. Azt mondtam neki, nézd én eddig egy másik köpönyegben voltam. Nem fordulhatok ekkorát, mert hiteltelen leszek az emberek, a választók szemében.

Megértették?

Még Szabad György is megkeresett, a Parlament akkori elnöke, aki professzorom volt az egyetemen, hogy kapacitáljon, de aztán beletörődtek, hogy én ilyen vagyok.

Tulajdonképpen azt mondta, nem építhet egy új rendszert, ha a réginek tevőleges részese volt.

Pontosan, én hogyan válthattam volna? Tudtam, hogy előbb-utóbb elérkezik az az idő, mint ahogy el is érkezett, hogy visszafelé mutogatnak, amikor a rossz döntésekért az előttük járókat hibáztatják. Nem szerettem volna ebbe a csapdába belelépni.

Mélyen visszatetsző, hogy az egykori párttagok, sőt pártalkalmazottak büdös kommunistáznak,

vagy így szólnak az egykori párttagok, pártfunkcionáriusok gyerekei.

Volt azért, akinek ez valahogy csak sikerült. De az érdekel, hogy mit gondol, min ment félre a rendszerváltás?

A társadalom érdekeinek szem előtt tartása helyett előtérbe kerültek az egyéni érdekek. Ezzel bukott meg minden, hiszen az elsődleges szempont az volt, hogy ki mekkora hatalmat, majd vagyont tud megszerezni magának. Hozzá kell tenni, hogy az MDF vezetése legalább annyira elsikálta a tagok piszkos ügyeit, ahogy később vagy korábban bármelyik párt. A mostani kormánypártról nem is beszélve.

De ön mégiscsak két cikluson keresztül részt vett a rendszerváltásban, pont az átmenet időszakában. Van önnek bármilyen felelőssége, hogy ez nem úgy sikerült, ahogy?

Hiába voltak meghatározó törvényjavaslataim – például az állam és az egyház viszonyát szabályozó törvény –, hangosabbnak kellett volna lennem, amikor komoly disznóságok derültek ki. Tagja voltam az alkotmányügyi és törvény-előkészítő bizottságnak, így minden törvényjavaslat részletes megvitatásánál szót emelhettem a demokratikus átalakulásért. Az ország egyik legnagyobb választókörzetének független képviselőjeként állandóan úton voltam. Előfordult, hogy többszáz kilométert utaztam a parlamenti ülés után, aztán vissza, hogy egy kis település falugyűlésén részt vegyek, mert tudni akartam a gondjaikról és elképzeléseikről, és az üzenetüket elvinni a törvény házába. Egy-egy törvényjavaslatról társadalmi vitát rendeztem, és annak alapján szóltam hozzá a parlamentben. Lehet, hogy mindez kevésnek bizonyult. A társadalom elkezdett rétegeire szakadni. Mi felelősek voltunk mind a 10 millió emberért, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobbak és eredményesebbek is lehettünk volna.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Milyen disznóságról beszél?

Sokat mondhatnék, de csak egyet említek. Egyszer láttam, hogy egy újságban egyoldalas hirdetésben árulják a Nádasdy-kastélyt, szabadulni akart tőle a honvédség. Attól féltem, hogy a magyar késő romantika egyik legszebb épületét átépítik, toldozzák-foltozzák. Antall József kérésére részt vettem a mindig állami tulajdonban tartandó műemléki lista kidolgozásában, amit el is fogadtak.

Akkor sok ilyen műemléket sikerült megmenteni, de még így is nagyon sok került fillérekért magánkézbe, ezeknek egy része tönkrement, miközben néhányan nagyon jól jártak.

Nézze meg a turai kastély sorsát. Később, a javaslatom alapján, a műemlékvédelemről szóló törvényt is elfogadta a parlament.

Kicsit azt érzem, hogy ön szerint lehetne jobb is a rendszerváltás mérlege.

Én hiszek abban, hogy előbb-utóbb a társadalom kitermeli az olyan embereket, akiket nem a saját zsebük, hanem a közjó érdekel. Mindig van a népnek egy közös ellensége, akit együtt gyűlölhetnek a vezetők ügyes manipulálásai miatt. Akkor jutunk el oda, hogy jó legyen az itthoni helyzet, ha az emberek elkezdenek gondolkodni, és rájönnek, hogy nincs szükség ellenségre, hanem közös célra és jövőre. Rég láttam ilyen idegeseknek az embereket, elszakadt az úgynevezett belső fék. A toleranciahatárok szűkültek, minimalizálódtak. A harminc év alatt valami nagyon félrecsúszott. Tenni kell azért, hogy a társadalmi erők ne feszüljenek egymásnak, hagyni kell, hogy tényleg virágozzon 100 virág.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.