Közélet

Családjával elhagyta az országot a korábban a tranzitzónában élő agytumoros kislány

Szél Bernadett független képviselő és Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője a röszkei tranzitzóna elől jelentkezett be élőben a Facebookon. Szél Bernadett többek között arról beszélt, hogy a tranzitzónában jelenleg 200 fő rendőr dolgozik, műszakonként harmincan látnak el szolgálatot.

Jelenleg 175-en élnek a zónában, ebből 99 gyermek, egy pedig kísérő nélküli kiskorú. 

Ezt azt jelenti, hogy megnőtt a bentlakók száma: júliusban 133 fő tartózkodott a tranzitban, ebből 77 gyermek. Szél Bernadett bejelentkezéséből derült ki az is, hogy elhagyhatta a zónát az az agytumorban szenvedő kislány, aki négy testvérével és szüleivel Szerbia irányából lépett be az országba. Később megkeresésünkre a politikus elmondta: értesülései szerint a család jobb körülmények közé, Vámosszabadiba került, azóta pedig elhagyták az országot.

77 gyermek van a röszkei tranzitzónában, köztük egy 10 éves agytumoros kislány
Az éheztetés pedig már a mindennapok gyakorlatává vált.

Július elején a Belügyminisztériumtól azt a tájékozatást kaptuk, hogy a Menekültügyi Főigazgatóság folytatott menekültügyi eljárást egy hétfős család menekültkérelme ügyében. A család gyermekkorú tagját Szerbiában 2018 decemberében daganatos betegséggel operálták, szülei a szerbiai orvosi kezelést 2019. január közepén felfüggesztették.

A család március közepén lépett be a tranzitzónába, addig orvosi kezelésben nem részesült. A tranzitzónába belépve az orvosi vizsgálatot követően a gyermek magyarországi egészségügyi intézményben történő gyógykezelése azonnal elkezdődött, kórházi felvételét orvosai nem tartották indokoltnak. A gyermek egészségügyi ellátása folyamatos volt, édesapja kíséretében naponta kétszer kapott orvosi kezelést. A tájékoztatás szerint a főigazgatóság a gyermek egészségi állapotának leginkább megfelelő egészségügyi intézményekkel folytatott egyeztetést követően humanitárius megfontolásból engedélyezte a család számára a tranzitzóna elhagyását és más befogadó intézményben jelölt ki számukra tartózkodási helyet. Mint most kiderült, Vámosszabadiban.

Változás a korábbiakhoz képest, hogy a tranzitzóna kerítésére kiírták, hogy a beruházás Európai Unió pénzéből valósult meg.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik