„A társadalmi nyomás nagyon erős, épp a családok éve van, mindenhol a családokat támogatják. Az elosztás teljesen egyenlőtlen, holott a szinglik, férfiak és nők egyformán, jelentős mértékben hozzátesznek az ország gazdasági fejlődéséhez. Ha az adókedvezményre meg a lakástámogatásra gondolok, az egyedülálló kábé dögöljön meg.” – mondja egy 34 éves gyermektelen nő Tanács Eszter Nők gyermek nélkül című interjúkötetében.
A könyvben 18 nő szólal meg, illetve szakemberek is beszélnek arról, mi lehet az oka a gyerektelenségnek, és milyen következményekkel járhat. Az érintettek között vannak tudatos gyerektelenek, mások szerettek volna gyereket, de különböző okok miatt le kellett mondaniuk róla. Olyan nők életébe is betekintést nyerünk, akik a sok sikertelen kísérlet után 30-35 éves kor felett bíznak abban, hogy szülhetnek még. A minta természetesen nem reprezentatív, de ezek a történetek segítenek eligazodni a gyerektelenség okaiban, következményeiben, és talán a negatív előítéletek csökkentésében is.
A gyerektelen nőket gyakran diszkriminálják
Ez utóbbira nagy szükség lenne, hiszen ma Magyarországon gyakran csúnyán megbélyegzik a gyerektelen nőket, főleg abban az esetben, ha ők maguk választották ezt az életformát. Ahogy Singer Magdolna is írja a könyv ajánlójában: „Hazánkban jelenleg különösen kirekesztik azokat, akik nem szülnek, valóságos persona non grata válhat belőlük.” Van, aki kifejezetten kívülállónak érzi magát azért, mert nem szült: „Mégis úgy érzem, a társadalomba nem tagozódtam be úgy, mert nincs gyerekem. Gyerekkoromból ismerős ez az érzés, a szüleim osztályidegenek voltak, és így szocializáltak engem is.”
Az aktuális kormányzati intézkedések és a Fidesz kommunikációja a szülés felé próbálja tolni a nőket, ezzel együtt a gyerektelenséget bizonyos értelemben diszkriminálják. Szingliadót szerencsére még nem vezettek be, de a gyerektelenek érezhetik úgy, hogy kevésbé értékes és fontos tagjai a társadalomnak, bár az új családtámogatásokat elsősorban a magasabb jövedelműek tudják igénybe venni, a családosok egy része így is jelentős előnyhöz juthat.
Egy befogadó társadalomban a nem szülő nőknek nem kell magyarázkodniuk; de a döntés oka, vagy az az út, amin egy nő eljutott idáig, érdekes lehet. Vannak, akiket a politika riaszt el annyira, hogy ezzel indokolják a gyerektelenséget: „Ide nem akarnék gyereket szülni. Attól tartok, nagyon sok problémám lenne azzal, hogy meg akarnák mondani, milyen iskolába járjon a gyerekem és ott mit tanuljon.” Mások a Föld jövője, a túlnépesedés miatt aggódnak: „Nemcsak a nők biológiai órája ketyeg, de a Földé is.”
Nem a karrierépítés akadályozza a gyerekvállalást
Míg a posztszocialista országokban 5 százalék körüli a tudatosan gyerektelenek aránya, nyugaton ez az arány 10 százalék.
Szalma Ivett családszociológus a könyvben megfogalmazza, hogy gyakran nem is könnyű megmondani, kinek nem jön össze a gyerek, és ki az, aki egyáltalán nem is akar szülni, mert a legtöbb nőben működnek az énvédő funkciók. Kutatásai alapján a diszkrimináció nem csak kívülről jöhet: az érintett nőknek saját magukat is győzködniük kell annak érdekében, hogy ne stigmatizálják magukat a gyerektelenség miatt. Gyakran mintha jóvá akarnának tenni valamit azzal, hogy például rokonok, ismerősök gyerekeire vigyáznak (az interjúkban megszólalók többsége is így él), vagy társadalmi munkát végeznek. A kívülállók ráadásul azokat a nőket is hajlamosak kirekeszteni és önzőnek tartani, akik egyedül vállalnának gyereket.
Sokféle oka lehet annak, ha valakinek nem születik gyereke, vagy ha nem szeretne anya lenni. Ezek közül az egyik legmeghökkentőbbet a könyvben Orosz Katalin klinikai szakpszichológus fogalmazza meg: „Sok furcsa jelenséggel lehet találkozni: vannak párok, amelyek egyáltalán nem szexelnek, de gyereket akarnak.” Szalma Ivett szerint van, akinél a megfelelő partner hiányzik, mások családtagjukat ápolják, de sokakat gyerekkori traumáik vagy a szabadság elvesztésétől való félelem tart vissza. A sztereotip „törtető, karrierista nő” képe nem igazán felel meg a valóságnak:
nem az az oksági viszony aránya, hogy a karrierjüket építgetik és ezért nem lesz gyerekük, hanem inkább azért építgetik a karrierjüket, mert nincs gyerekük.
A maximalizmus, a mindenkinek megfelelni vágyás gyakran lehet akadálya a gyerekvállalásnak olyanoknál is, akik szívesen szülnének, ha több segítséget kapnának. A tudatos gyerektelenek között viszont sok olyan nő van, aki felvállalja, hogy saját értékrendszere szerint él: „Én nem vagyok hajlandó amiatt görcsölni, hogy másoknak mik az elvárásaik.” – mondja Kőbán Rita a vele készült interjúban. Van, akit riaszt, ha azt látja, hogy egy anyának a gyerekei mellett semmire sincs ideje: „A metrón utazó anyukákról, akiken három szatyor és hátizsák lóg, kialvatlanok és zsíros a hajuk, nem az jut eszembe, hogy de szeretnék gyereket.”
Óvatosan érdemes közelíteni ahhoz, hogy mennyire befolyásolják a gyerekvállalást vagy a meddőséget a gyerekkori és későbbi pszichés traumák. Könnyen áldozathibáztatóvá válhat az, aki szerint egyes nők azért nem akarnak gyereket, vagy azért nem sikerül teherbe esniük, mert nincs előttük egy szerető családi minta. Majdnem mindegyik interjúalanynak van pszichoterápiás tapasztalata, és többen említik, hogy a gyerektelenségükhöz köze lehet például annak, hogy az anyjuk szigorúan bánt velük, az apjuk verte őket, vagy valamelyik szülőjük alkoholista volt. „Anyukám sokszor volt életveszélyben, ez is kapcsolódhat ide, hogy számomra a várandósság az életet veszélyeztető állapot is lehet.” – indokolja az egyik tudatosan gyerektelen nő a döntését.
A könyvből tűnhet úgy, mintha ezek a nők nagyon nem lennének jól lelkileg, és mintha ez a gyerektelenségükkel függne össze; pedig valójában a traumatizáltság ugyanilyen mértékben lehet jelen az anyáknál is, akik mindezt ráadásul tovább is adhatják a gyerekeiknek. Emellett önmagában traumát jelenthet az is, ha valaki nagyon szeretne gyereket, de nem szülhet; ha endometriózissal vagy egyéb betegségekkel küzd, vagy akár ha diszkriminálja őt a társadalom a gyerektelensége miatt. Bárhogy is kapcsolódik a pszichés állapot a gyerekvállaláshoz, a terápia segíthet a korábbi sérelmek kezelésében, a gyerekvállalástól való félelmek csökkentésében, vagy akár a gyerektelenség elfogadásában és az ahhoz kapcsolódó gyászban. Bár az ELTE-PPK-n már létezik egy meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadói képzés, még viszonylag kevés a szakember ezen a területen, és az érintett nőknek is csak kis része fordul pszichológushoz.
Sokat segítene, ha a társadalom elfogadná, hogy nem mindenkinek a gyerek jelenti az élete értelmét, és nem mindenki szeretne úgy élni, ahogy a többség. A tudatosan gyerektelen Csákányi Eszter is megfogalmazza a vele készült interjúban, hogy senkinek sem jó, ha minden nőt anyaságra kényszerítenek:
Szerintem az a sok borzalom a világban attól van, hogy olyan nők is szülnek, akiknek semmi közük a gyerekekhez.
