Közélet

A Kövért szállító magánrepülő köti össze Rogánt, a Valton kisebbségi tulajdonosát és Matolcsy unokatestvérét

A Valton-Sec Kft. és Bessenyei István érdekeltségében áll annak a magángépnek a tulajdonosa, amellyel nemrégiben Rómába utazott Kövér László házelnök. Az Átlátszó szerint a 2005-ös gyártású RAYTHEON HAWKER 800 XPi típusú privát jet a HUN-JET Kft. tulajdona. A cég korábban az Aeroglobe Kft., illetve Valton-Sec Kft. tulajdonában állt, ám előbbi cég kiszállt, és megjelent a Sarka Kata férjeként is emlegetett Bessenyei István.

A HA-BES lajstromjelű gépnek az a FLY-COOP Kft. az üzembentartója, amely nem csak Kövér római útját intézte, hanem Rogán Antal és felesége hírhedt helikopterútját is. Az Átlátszó a HUN-JET cégadataiból arra következtet, hogy a gépet 690 millió forintért vásárolhatták, ez megfelel a használt repülőgépekkel foglalkozó honlapokon feltüntetett áraknak.

Az adatokból az is kiderül, hogy a gép vásárlásához hitelt használtak fel, mert a repülő lajstromba vételének napján üzletrészeken alapított zálogjogokat jegyeztek be. A hitelező Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének, Szemerey Tamásnak azóta csődbe jutott bankja, az NHB volt. Sajtóértesülések szerint a Valton-Sec is tartott pénzt az NHB-ban.

Az Átlátszó kutatása alapján a gép egyes útjai összefüggésbe hozhatók európai futball-klubcsapatok bajnoki vagy kupameccseivel, de sokszor landol golfparadicsomok közelében is.

Óriási hasznot termelt Sarka Kata és Rogán Cecília közös cége
Valamit nagyon jól csinálnak az üzletasszonyok: dupla forgalom, dupla nyereség és hatalmas osztalék.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik