Világunk a vesztébe rohan, de hol és kik fogják megállítani?

Jane Roe: Cselekvő lojalitás, jogállami kontroll

A bíróságok központi igazgatásának egy éve tartó válsága és az OBH elnökének kontroll nélküli hatalomgyakorlása után az Országos Bírói Tanács 2019. május 8-án elfogadott határozatával indítványozta az Országgyűlésnél Handó Tünde tisztségétől való megfosztását. A határozat magas szakmai színvonalon készült, míves jogi munka, az OBH elnökének törvénysértéseit és méltatlanságát feltáró jelentéseken alapszik, vélhetően jogászok közül is kevesen olvasták.

A határozat rögzíti:

az OBH elnöke megalapozatlanul és indokolás nélkül nyilvánított vezetői és bírói pályázatokat eredménytelenné, vezetői álláshelyeket megbízással töltött be pályázat helyett, a bírókirendelés garanciális szabályainak megsértésével ideiglenesen helyezett át bírákat.

Mulasztások történtek a bírák fegyelmi ügyeiben eljáró szolgálati bíróságokkal és a bírósági szervezet költségvetésével kapcsolatban is. Handó Tünde jogszabálysértései következtében sérül az állampolgárok törvényes bíróhoz való joga.

Az Igazságügyi Minisztérium és Handó Tünde maga is a folyamatban lévő alkotmánybírósági eljárásra hivatkozik, ebből bátran következtethetünk arra, hogy a parlament bevárja az Alkotmánybíróság döntését. Az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalára határidőt nem rögzít a jogszabály, két egymástól teljesen független eljárásról van szó, erről azonban az IM bölcsen hallgat. Trócsányi Lászlónak volt alkotmánybíróként észlelnie kellett, hogy az ombudsman indítványát vissza kellene utasítania az Alkotmánybíróságnak. Az alapvető jogok biztosának feladatai közé nem tartozik a bírósági igazgatás vizsgálata, aggályos, hogy Székely László mégis elfogadta Handó Tünde felkérését, pedig hatáskörének hiányára maga is hivatkozik. Az ombudsman indítványában feltett kérdések az Alaptörvény értelmezésével nem válaszolhatók meg.

Váncsa István: The show must go on

Világunk a vesztébe rohan, ezt minden okos ember így gondolja, kezdve az ókor bölcseitől az Edda-énekek szerzőin és Kierkegaard-on át egészen Noam Chomskyig. Nem is szólva az asztrofizika és a kozmológia kortárs művelőiről, akik a világ végét illetően pontos ütemezéssel és műszaki leírással szolgálhatnak, amennyiben igény van rá. Hogy ehhez képest az Európai Parlament hétszázötvenegy képviselői helyéből a fideszkatonák momentán tizenhármat foglaltak el, nem pedig tizenkettőt vagy tizennégyet, az nyilvánvalóan tökmindegy.”

Benn vannak, és ez önmagában is világbotrány, sőt bűntett. Nem az övék, hanem Európáé, és ezt nem mi találtuk ki, a Zeit már nyolc évvel ezelőtt ekként foglalt állást. Az apropót a 2010 végén elfogadott médiatörvény szolgáltatta, egy legislativ hagymáz, amely innen visszanézve majdhogynem ártatlan fogalmazványnak látszik (összevetve avval a pöcegödörrel, amelyben a magyar tömegtájékoztatás mostanság tapicskol), akkoriban viszont az egész világsajtó ezen rágódott. Az európai meg pláne, hogy mást ne mondjunk, 2012 januárjában a ZDF gyerekhíradója is erről beszélt.

Nem elírás, gyerekhíradó.

Némely civilizált országban gyerekeknek szóló politikai műsor is létezik, és rákadásul azért van, hogy tájékoztassa a kiskorúakat, nem pedig azért, hogy hülyítse. A ZDF gyerekhíradó például azt is elmondta, hogy a magyarországi médiatörvényt más európai országok és az Egyesült Álla­mok politikusai is kifogásolták, de változás eddig nem történt. A német gyerekek, akik akkoriban nézték a műsort, időközben felnőttek, és tapasztalhatták, hogy Magyarországon igenis vannak változások, Übü papa birodalma épül-szépül, Európa viszont a továbbiakban is töketlenkedik.

Markó Béla: MIÉRT JÓ, ha rossz –  Európa a választások után

Nyilvánvaló, hogy ma az Európai Unió, sajnos, politikai válsággal küszködik, miközben szerencsére sem gazdasági, sem szociális vagy kulturális válságról nincsen szó, bárki bármit is mondjon. Ezzel a politikai válsággal magyarázható, hogy bár az Európai Parlamentet a bal˗jobb szembenállás logikájával próbálják működtetni a nagy európai pártcsaládok, a valóságban az így artikulált brüsszeli, vagyis tulajdonképpen strasbourgi parlament egyáltalán nem analógiája a hagyományos nemzeti parlamenteknek,

ugyanis Európa jelenét vagy jövőjét nem lehet csakis bal- és jobboldali programok szerint vizionálni, hanem előbb-utóbb egy másfajta tagolódással kell számolnunk.

Annál is inkább, hogy mind több ország nemzeti parlamentjében is mutatkoznak a válság jelei, vagy legalábbis egyre elgondolkoztatóbb a koherens programok hiánya. Szokás ma ezt a programhiányt az elharapózó populizmussal, a megváltozott szerkezetű nyilvánossággal és az itt is, ott is megjelenő autoriter népvezérek újfajta kommunikációjával magyarázni, de inkább arról van szó, hogy az elkerülhetetlen – és az élhető jövő végett: kívánatos – globalizáció másfajta dilemmák vagy alternatívák elé állít minket. A baloldaliság vagy jobboldaliság szükséges „szamárvezető” továbbra is, ám az európai politikában egészen más kritériumok mentén (is) kell párbeszédet folytatnunk a jövőről.

Gadó Gábor: Vesztesek vigasza

A magyar választók – miután a kormány 2015 tavasza óta kitartóan azzal az üzenettel bombázta őket, hogy egy túlzsúfolt mentőcsónakban ülnek a viharos tengeren („tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben”) –, különösebb nehézség nélkül határoztak arról, hogy kit, illetve kiket dobnának a vízbe. Döntésük kinyilvánításakor láthatólag az sem okozott gondot, hogy míg ők csupán egy virtuális csónakból hallgatják Bakondi miniszterelnöki megbízott fejtegetéseit, a menekültek valóságos áldozatként „jelentkeznek be” a Földközi tengerből.

A május 26-i választás megerősítette a kormányt abban, hogy továbbra is biztonságot követeljen azoknak, akik eddig is biztonságban éltek, és sorsukra hagyja azokat, akik idáig is sorstalanok voltak. Ronald Dworkin budapesti előadása végén Learned Hand bírónak a II. világháború „legrosszabb napjaiban” a Central Parkban elmondott beszédéből idézett:

Ha a szabadság szelleme kihal az emberek szívéből, akkor nincs az a törvény, nincs az a bíróság, és nincs az az alkotmány, mely visszahozná.

Magyarországon viszont ez a „szellem” – sokak meglepetésére – harminc évvel ezelőtt életre kelt, az ő „normáit” nevezte az Alkotmánybíróság első elnöke „láthatatlan alkotmánynak”. És mivel „láthatatlan”, nincs törvény és bíró, aki elkobozhatná tőlem.

Szűcs László: Jogerős vereség Bukarestben

Örömittas, fiatal bukarestiek bontogatták a pezsgőt hétfőn déltájban a román kormánypalota előtti Győzelem téren. Ugyan a választási diadal is jó okot adhatott volna arra, hogy egyszer használatos poharukkal koccintsanak – arra, hogy súlyos vereséget szenvedtek a kormányzó szociáldemokraták, míg a kisebb koalíciós párt, a nevében liberális ALDE nem is szerzett mandátumot –, az ellenzéki tömeg egy jogerős ítéletet ünnepelt. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis az EP-választás utáni délelőttre időzítette (véletlenek, ah!) Liviu Dragnea szocdem pártelnök, képviselőházi elnök három és fél éves letöltendő börtönbüntetésének a kihirdetését.

A vád szerint jó pár évvel ezelőtt, még Teleorman megyei (ott lenn, délen…) tanácselnökként követett el hivatali visszaélésre való felbujtást azzal, hogy két, a gyermekvédelemnél alkalmazott személy valójában a megyei pártszervezetnél dolgozott. Valljuk be, NER-ügyeken edződött szemnek ez igen piti kis esetnek tetszik. Tegyük hozzá, egy másik perben Dragneának már kiosztottak pár évet, felfüggesztve. Most azonnal jelentkezett a hatóságoknál, ami nem tipikus, hiszen több politikus társa idejében lelépett a jogerős ítéletek meghozatala előtt, a Fekete-tenger parti Konstanca egykor hírhedt polgármesterét a napokban hozta haza néhány román rendőr Madagaszkárról, ahol sikertelenül folyamodott politikai menedékjogért. Sikeresebb volt az ugyancsak korrupció miatt elítélt, de a magyar kormány vendégszeretetét élvező Olosz Gergely exszenátor lelépése.

Kovács Zoltán: Milyen az ilyen?

Egyre határozottabban körvonalazódik már, mit jelent Orbán Viktor szerint az elvi politizálás, és felfogása hova vezet. Az 1994-es választások után az addig harcos liberális pártvezető körülnézett az országban, és azt látta, hogy van egy MSZP, megerősödött az SZDSZ, a szembe oldalon pedig az addigi kormányzó párt számtalan maradéka: szétesett kisgazdák, többé-kevésbé felszívódott kereszténydemokraták, a Boross Péter legyengítette MDF, a huszonhatok, az ötvenkettek, a kilépettek, a maradók: ő ugyan nem küzd meg az SZDSZ-szel, hogy mégis, ki képviseli a liberális eszméket, helyette egyszerűbb lesz elfoglalni a romokat.

Orbán bevonult pártjával a nemzeti érzelmű konzervatívok közé, igaz, előtte még mondott egy beszédet, ahol bejelentette, a Fidesz félfordulatot tesz jobbra – ilyen egyszerű ez. Máig liberálisok voltak, mostantól, jobboldali konzervatívok. Sokáig lánglelkű ellenzői a sorkatonaságnak, ma már másként áll a helyzet, amit a kormányfő többször is kijelentett, „az emberek máshogy néznek a katonaviselt férfira”. A korrupció sem a régi már, amint a pártvezető közeléből elhangzott, „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Magyarázatként a Századvég korábbi vezetője szerint a Fidesznek fontos, hogy a hazai vállalkozói réteg megerősödjön. Stimmel, de ez még nem válasz arra, hogy ezen a társaságon belül is miért a családtagjai, és miért a barátai meg azok barátai meg a barátok családtagjai erősödjenek folyton.

Ennyit a belpolitikai félfordulatról, ami nem is félfordulat volt, hanem a korábbi értékrendszer teljes megtagadása, és a korábban folyamatosan bírált eszmerendszer szimpla átvétele, majd harsány hirdetése. Mindez csakis azért, mert a hazai politikai térképen épp ott volt üresedés. Időközben melléje (ki mellé?)  csapódó ideológiai beszállítók sikerrel ajánlották figyelmébe a Trianon óta mindig jól fizető, de aztán rendszerint nagy árat követelő hazafiaskodást. Itt tartottunk egészen az utóbbi évekig, mígnem a térség tűz- és robbantómestere tekintetét megemelve távolabbi horizontra révedt, ha szabad így fogalmazni. Európai méretű populista internacionálét tervezett tető alá hozni. Erre elszántnak mutatkozott néhány hasonszőrű külföldi szaktárs is. A földrész elég nagy ahhoz, hogy ilyen vállalkozásokhoz többen is készséggel csatlakozzanak, ez történt legújabban is.