Közélet

Ingyen plakátolhat az MSZP Budapest villanyoszlopain

Közterület-használati díj megfizetése fejében helyezhette volna ki választási plakátjait az MSZP a budapesti oszlopokra, ám a párt perre vitte a kérdést. A Kúria kedden meghozott döntésének értelmében a szocialistáknak adott igazat. így az MSZP – és bármely más párt – ingyen kiteheti a kampányplakátjait a fővárosi villanyoszlopokra – írja az Index.

Választási plakátokat akart kihelyezni az MSZP a főváros különböző oszlopaira, de egy tavalyi törvénymódosítás értelmében ez csak úgy lehetséges, ha a párt erre engedélyt kér az oszlop tulajdonosaitól – írja  a portál. Villanyoszlop esetén ez az Elmű, míg a közvilágítást biztosító oszlopok egy olyan céghez, egy B. B. D.- és K. Kft.-hez tartoznak, amely voltaképpen a fővárosi önkormányzathoz tartozik. Az MSZP ezért még áprilisban levelet írt a két cégnek, arra kérve őket, hogy mint tulajdonos, engedélyezzék a plakátok elhelyezését.

A B.B.D.és K. válaszlevelében azt írta, hogy engedélyezi ugyan, de ehhez a Fővárosi Önkormányzattól is engedélyt kell kérnie az MSZP-nek, ezen felül pedig közterület-használati díjat is fizetnie kell.

Ez plakátonként 9 és 16 ezer forintot jelentene havonta.

Az MSZP ezért úgy döntött, hogy a Kúria állásfoglalását kéri, amely kedden hozott döntésében az ellenzéki pártnak adott igazat, és kimondta: az oszlopokon történő plakátelhelyezés választási kampány idején nem köthető közterület-használati engedélyhez és díjhoz, a közterület-használatról szóló szabályok csak az önálló hirdető-berendezések és óriásplakátok esetén alkalmazhatók. Magyarul arról van szó, hogy azoknál a berendezéseknél kérhetnek közterület-használati díjat, amelyek kifejezetten hirdető-berendezések (például egy óriásplakát kihelyezésére szolgáló tábla), csakhogy az oszlopok nem ilyenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik