Huszár Ágnes: Kötelező nyelvvizsga
„Mindenekelőtt radikálisan csökkenni fog a felsőoktatásba jelentkezők száma, elsősorban a vidéki intézményekben. Nagyon tanulságos, ha eszünkbe idézzük a „bennrekedt diplomák” esetét. Némely főiskola hallgatóinak 30-40 százaléka nem tudta kézbe venni az oklevelét, mert bár minden szakmai követelményt teljesítettek, minden kreditet megszereztek, megírták a szakdolgozatot, nem rendelkeztek – az akkor még kimeneti követelményként előírt – középfokú nyelvvizsgával. Időnként indultak ugyan „diplomamentő programok”, ezek azonban szerény eredménnyel jártak.
Talán éppen azért hozták ezt az új rendelkezést, hogy a felsőoktatást „megszabadítsák” a szaknyelvtanítás kötelességétől. Persze egy idegen nyelv mindennapi kommunikációs eszközként való használata nem azonos a szakmai nyelvi kompetenciával, de most ez a legkisebb probléma.”
Gadó Gábor: Belátási képességem
Az Országgyűlés 2007-ben hirdette ki az Egyesült Nemzetek keretében 2006. decemberben elfogadott, a fogyatékosággal élő személyek jogairól szóló egyezményt (Egyezmény). A 2007. évi XCII. törvény az Egyezménynek azt a 29. cikkét is a hazai jog részévé tette, amely deklarálta, hogy az úgynevezett aláíró államok biztosítják a fogyatékos emberek számára „politikai jogaik élvezetét”, ideértve a választásokon történő részvételre és szavazásra való jogosultságukat. Az Egyezmény kizárja, hogy a törvényhozó a választójog gyakorlását hatósági, bírósági procedúra eredményétől tegye függővé. Magyarország az elmúlt tizenkét évben – annak ellenére, hogy időközben új Alaptörvény lépett hatályba – nem teljesítette szerződéses vállalását. Ennek oka részben az lehet, hogy a jogi gondolkodás a mai napig összemossa a cselekvőképesség polgári jogi és a politikai alapjogok közjogi korlátozásának lehetőségét, illetve rendeltetését. A Polgári Törvénykönyv a belátási képesség valamely hibáját észlelve azért rendel gondnokot a korlátozottan cselekvőképes személy mellé, hogy így védje meg őt az „önveszélyes” szerződésektől. A mentálisan sérült ember az üzleti forgalomban csak gondnoka vagy a gyámhatóság jóváhagyásával szerezhet jogokat, vállalhat kötelezettségeket. A közügyekben a személyes részvételhez előírt alkalmasság előzetes vizsgálata viszont – ezt könnyű belátni – nem a fogyatékos érdekét szolgálja, az megbélyegzéséhez, társadalmi kirekesztéséhez vezethet.
Nem gondolom, hogy a negyedik Orbán-kormány pozícióját megrendítené, ha közel ötvenezer, választójoggal jelenleg nem rendelkező (gondnokság alá helyezett) polgár – az Alaptörvény módosítását követően – külön jóváhagyás nélkül vehetne részt a választásokon. Attól már inkább tarthatnának, hogy a szélsőjobb pártjai azzal vádolnák meg a kétharmados többséget, hogy úgymond a „bolondok” szavazataira hajtanak. És lássuk be, kilencévnyi sikeres antiliberális kormányzást követően ez kellően plauzibilis föltételezés volna. Azt úgyse hinné el senki, hogy a pártszövetség a szabadságjogok őszinte pártfogója.
Mélyi József: Szimbolikus térolvasás – A Kossuth tértől az Alaptörvény utcájáig
A Szabadság tér a 2000-es évekre az emlékezet zavaros panoptikumává vált, míg a Kossuth térre az elmúlt évtized során egyértelműen visszaíródott a két világháború közti szimbolikus rend, mégpedig három későbbi programréteg eltörlésével. Eltűnt az ötvenes évek programja, amelyben a népet vezető, forradalmi Kossuth vette át a „lemondást és csüggedtséget árasztó” figura helyét. „A mi népköztársasági kormányunk büszkén mondhatja el magáról, hogy utódja Kossuth Lajos forradalmi, nemzeti kormányzatának” – mondta Révai József. Eltűnt a hetvenes évek aczéli-kádári konszolidációs-népfrontos programja, amelyben Károlyi Mihály és József Attila baloldali értékeivel írták felül a két világháború közti korszak szimbólumainak hűlt helyét. És eltűnt a harmadik réteg is, a rendszerváltás után kialakult program, amelynek középpontjában 1956 emlékezete állt. A forradalom, amelynek úgy tűnt, valódi, tapintható emlékezeti helye lehet a Kossuth tér, a föld alá, időalagútba került. A látogató szűk lejáraton át juthat az elcsépelt vizuális elemekből, igénytelenül összeállított kiállítás terébe, majd az emlékezés rotundájába, ahol a Makovecz-féle síremlék fölött a a Kossuth téri sortűz áldozatainak fémtáblákon sorakozó nevei mostantól pusztán a Trianon-emlékmű helységneveinek halvány tükörképei lesznek.
Kovács Zoltán: Fotelcsapkodók
„Semjén nem azt mondta, hogy a fa könnyen gyullad, meg hogy – amit már akkor megállapítottak – az egyik liftben rövidzárlat keletkezett. Semjén szerint a tűz oka, hogy Franciaország megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét. Vagyis, a tűzoltóhatóságok akkor már többé-kevésbé ismert vizsgálati eredményeivel szemben a tűz oka nem az anyagi gyulladékonyság, hanem Franciaország apokaliptikus értékvesztése. Véli Magyarország miniszterelnök-helyettese, és ha már egyszer ráléptünk erre a gondolati tévútra, állapítsuk is meg: a magyar tűzrendészet legstabilabb eleme a déli határszakaszra fölhúzott drótkerítés. Amíg az van, nincs templomtűz egy se.”
A Könyvfesztivál idei vendége: Karl Ove Knausgård, részlet Tóth Krisztina köszöntőjéből, elhangzott 2019. április 25-én, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
„Az elbeszélő-író folyton elvágyik szövegbeli mindennapjaiból, hogy a regénybe, az általa teremtett valóságba meneküljön. Pelenkát cserél, bevásárol, mosogat, miközben azt érzi, hogy az idő reménytelenül fogy, ő pedig soha nincs ott, ahol éppen lennie kellene. A szégyen és a bűntudat alól csak az írás, az újrateremtés pillanatai adnak feloldozást. „Ha van valami, amit megtanultam az életről, az az, hogy el kell viselni, soha meg nem kérdőjelezve, a közben keletkező vágyat pedig az írásban felégetni” – írja.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
