Közélet

Kenyában mostantól halálbüntetés vár az orvvadászokra

Kenyában már tavaly óta azt tervezik, hogy felszámolják a vadvilágot fenyegető bűnözést. A projekt keretében az is felmerült, hogy halálbüntetést szabnának ki a vadorzókra. Február végén be is jelentették, hogy életbe lép az új szabályozás:

az orvvadászat halállal büntethetővé vált az afrikai országban.

A szigorítást tavaly azzal magyarázta Najib Balala turizmusért és vadvilágért felelős miniszter, hogy a 2013-ban elfogadott vadvédelmi törvény alapján ugyan életfogytiglani börtönbüntetéssel vagy 200 000 dolláros bírsággal sújthatják a vadorzókat, „ez azonban nem volt elég elrettentő, hogy megfékezze az orvvadászatot, ezért a javasolt szigorúbb büntetés”.

A szigorítás attól függetlenül életbe lépett, hogy 2018-ban jelentősen visszaszorult Kenyában az orvvadászat.

Rossz évet zártak a kenyai orvvadászok
Egyre egészségesebb a kenyai elefántpopuláció.

A szigorítással párhuzamosan a kenyai vadvilág őrzésére hivatott szervezet állományát is bővítik, és olyan felszerelést kapnak, amellyel felvehetik a versenyt az orvvadászokkal. Ugyanis Afrika nagy részén a vadorzás a szervezett bűnözői körök kezében van főleg, akik csúcstechnológiával vadásznak a veszélyeztetett állatokra.

Kiemelt kép: Yasuyoshi CHIBA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik