Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Tudomány januári számában Kiss Judit tanulmánya. Az MTA doktora szerint a migráció kérdése túlpolitizálttá vált, megközelítését olyan tévhitek jellemzik, amelyek oka lehet a tények ismeretének hiánya, de azok tudatos elferdítése is.
Kiss Judit cikkében a tényeket állítja ezekkel szembe.
A legveszélyesebb tévhit, hogy a migrációt adminisztratív úton, fizikai és jogi akadályok felállításával, a migrációs politikák szigorításával meg lehet állítani.
Szerinte aki ezt állítja, az nincs tisztában azzal, milyen politikai, gazdasági, társadalmi, humanitárius, családi, személyes, továbbá környezeti és klimatikus okok vezetnek az elvándorláshoz. Szentes Tamás akadémikus előadására utalva a szerző azt írja, a migráció kezelésének alapkérdése a kibocsátó ország/régió/kontinens népességeltartó és népességmegtartó képességének növelése.
Kérdés, milyen befogadási politikát követ a célország, tudja-e, akarja-e integrálni a migránsokat, milyen finanszírozási forrásokat rendel a migrációs politikához, a migránsok mutatnak-e hajlandóságot az integrálódásra.
Kiss Judit hat tévhitet (torzítást) emel ki. Elsőként azt, ahogy a jelenséget interpretálják. Kétségtelen, hogy 2015-ben és 2016-ban megugrott a migránsok száma, főleg a szír menekültek magas száma miatt, de maga a tömeges migráció nem új jelenség.
2015-ben a világ lakosságának 3,4%-a (258 millió ember1) vett részt a nemzetközi, határokat átlépő népességmozgásban. A korábbi évtizedekben is 2-3% volt jellemző.
Magyarország lakosságának 5,1%-a külföldi (az OECD 2017-es adatai szerint), ha évi 1200 főt kellene befogadni, akkor ez a jelenlegi lakosság 0,01224%-a lenne. Ráadásul a migráció kétirányú folyamat (emigráció–immigráció), még a nettó kibocsátó országoknál is van visszaáramlás. Magyarország a rendszerváltás óta lakossága 5%-át veszítette el a kivándorlás miatt.
A szerző cikkében később részletezi, mi minden vezet ahhoz a tévhithez, amely egységes és veszélyes, tanulatlan tömegként kezeli a migránsokat.
A legtöbben ugyanis menekültek, humanitárius (túlélési) okokból kivándorlók. Őket a nemzetközi jog alapján be kell fogadni, számuk pedig csak a polgárháborúk, fegyveres konfliktusok megszűntével csökkenhet. A hecckampány a legálisan vagy illegálisan érkező megélhetési (gazdasági) bevándorlókról szól, de kirekeszti a bevándorlók valamennyi csoportját.
További torzítás Európa riogatása afrikai migránsáradattal, hiszen 2015-ben az afrikaiak részaránya a nemzetközi migrációban 8,6% volt úgy, hogy az elvándorlók jelentős része el sem hagyja a kontinenst. Az afrikai migráció nagyobb része Afrikán belüli, de tény, hogy igen magas az afrikaiak migrációs hajlandósága, minden harmadik afrikai hazáján kívül szeretne boldogulni.
Magyarország esetében sem beszélhetünk afrikai migrációs áradatról. A bevándorlók kibocsátó országok szerinti bontása azt mutatja, hogy ez első tíz ország között nincs afrikai ország.
Tévhit, hogy a migrációnak több a negatív, mint a pozitív hatása. A tömeges bevándorlás lehet gazdasági, társadalmi, kulturális, vallási feszültségek forrása, de vannak pozitív hatásai mind a befogadó, mind a kibocsátó országokban, így a külföldön dolgozók hazautalásai. A külföldön dolgozó fejlődő országbeliek háromszor annyi pénzt utaltak haza, mint amit segélyként országuk az összes fejlett országtól kapott.
A legveszélyesebb tévhit, hogy a migrációs „áradat” adminisztratív módon, fizikai és jogi akadályokkal megállítható. Aki a kerítésben, a migrációs politikák szigorításában bízik, az nincs tisztában azzal, milyen politikai, gazdasági, társadalmi, humanitárius, családi, személyes, valamint környezeti és klimatikus okok vezetnek a migrációhoz, milyen ún. push (taszító) tényezők és ún. pull (vonzó) erők hatnak a népességmozgásra.
Elterjedt nézet, hogy az elmaradottság, a torz gazdasági fejlődés, a szegénység, az egyenlőtlenség, a munka- és megélhetési lehetőségek hiánya, élelmezési problémák képezik az elvándorlások táptalaját, de migráció magasabb fejlettségi szinten is bekövetkezhet (lásd Kína vagy Magyarország esetét).
