Belföld

Rabszolgatörvény: keresztbe tesz a Fidesz az ellenzéknek

Hétfőn beszámoltunk arról, hogy az ellenzék 2800 módosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlés hétfőn kezdődő ülésének napirendjéhez, amelyekről külön-külön kellett volna szavaznia a parlamentnek. Ezzel akarták elérni azt, hogy ne fogadják el a napirendet, amin szerepel a rabszolgatörvény is, a Munka Törvénykönyvének módosítására vonatkozó fideszes javaslat.

Azonban a Hvg.hu később arról írt, hogy a Fidesz keresztül húzta az ellenzék számításait. Harangozó Tamás szocialista politikus szerint hétfőn délben sms-ben hívták össze a fideszes többségű Igazságügyi bizottság ülését, azért, hogy arról döntsenek, hogy

az ellenzéki javaslatokat vonják össze egyetlen szavazásba. Ezt a bizottság el is fogadta.

Harangozó hozzátette: a sebtében összehívott ülés előzménye, hogy Kövér László házelnök eseti ügyrendi állásfoglalással fordult az Igazságügyi bizottsághoz. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint alkotmányellenes a bizottság döntése.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik