Szikrázó napsütés, plusz fokok, már délelőtt 11-kor söröző emberek – ennél csodálatosabb körülmények között nem is kezdődhetett volna a Pénzügyőr SE – Puskás Akadémia Magyar Kupa-mérkőzés.
Szökőévenként egyszer jutok ki meccsre, és ha már kimegyek, akkor legyen legalább egy Fradi-Videoton, de most kivételt tettem, és kipróbáltam, milyen Pénzügyőr-fanatikusnak lenni. A pasarétiek mellett szól, hogy
- zöld-fehérek,
- az NB III. Nyugati csoportjában pillanatnyilag tökutolsók, míg ellenfelük az NB I. kilencedik helyén áll, a két csapat költségvetése közti osztálykülönbséget most ne is említsük – és ahogy a Vasas-rajongó brit, én is általában a gyengébbnek szurkolok (csak annyit mondok: foci-vb, Nigéria),
Mindezek együttesen sem indokolnák, hogy egy téli kedd délelőttön a helyszínen szurkoljak egy ismeretlen csapatnak, de a legfontosabb tényezőt még nem említettem: egy kedves rokonom, az unokatestvérem fia is a Pénzügyőr csapatát erősíti. Nem fogom őt megnevezni, nehogy égő legyen neki, hogy írtam róla, de lényeg, hogy azt akartam érezni, amit Esterházy Péter Athénban, amikor a testvérét látta focizni.
1985-ben az AEK Athén stadionjában élhettem át, ahová az összes, nem az AEK-ban játszó öcsémmel elmentem, hogy megnézzük az ott játszót; a Reál Madrid volt az ellenfél, szép nyugodtan meg is verték őket 1:0-ra (aztán Madridban 5:0-lal kiestek). Az öcsémet a Michel fogta, ha még emlékeznek rá; siralmasan. Azt csináltunk vele, amit csak akartunk; kúszott-mászott. Butrageno folyamatosan vigasztalta, ne sírj, kis Michel, nem tehetsz róla, Zeusz akarta így! Az öcsém ott akkor nagyon népszerű volt (még évek múlva is jobb szállodai szobát kaptam a varázsnévre), ha csak hozzáért a labdához, felugrott a hetvenezer ember (illetve 69.999), és sárga-fekete zászlóikat lengetve az én nevemet kiabálták. Most is libabőrös leszek, ha rágondolok. (Utazás a tizenhatos mélyére)
A Pasaréti úti oroszlánbarlangban mondjuk nem voltak 70 ezren (sőt 70-nél sem sokkal többen), és itt senki nem ugrált fel, amikor a kuzinom gyereke a labdához ért (de más megmozdulásnál sem nagyon hördültek fel), ettől függetlenül amint kifutottak a pályára a csapatok, kiszabadult a bennem szunnyadó Pénzügyőr ultra.
Úgyhogy, ha megengedik, innentől szurkoló módra váltok.
Első félidő, 1-0
Az előzmények: a mieink a Nagyatádi FC (Somogy megye I.) és a Dabas-Gyón FC (Pest megyei I.) legyőzésével jutottunk a legjobb 32 közé, ellenfelünk (amúgy a tavalyi kupadöntős) már két enbéhármas csapatot elfogyasztott: Komáromban és Dunaújvárosban is nyert.
A csapat weboldalán a meccs előtt így fogadkoztak a pasarétiek
Botorság lenne továbbjutást várni, de azt igen, hogy iszonyatosan odatesszük magunkat és megmutatjuk, hogy a Pénzügyőrrel számolni kell, és nem adjuk fel!!!
11 órakor Nagy játékvezető sípszavával elkezdődött a mérkőzés. Mint már említettem, remek idő várta a kilátogató kicsiket és nagyokat, és a hangulat is remek lehetett volna, ha mondjuk háromszor ennyien eljönnek. De akad, aki ezt a nézőszámot is sokallja:
Arról is lehetne cikket írni, hogy mit keres itt napközben ennyi ember, aki nem nyugdíjas! Ők nem dolgoznak?
– hőbörög egy újdonsült szurkolótársam, amikor meghallja, hogy a meccsről tudósítok.
Titkon egyébként bíztam benne, hogy Miniszterelnök Úr is itt lesz, hogy szorítson telekszomszédjainak. Kiállhatott volna a kerítést támasztani ingujjban, mint a minap az erkélyen, ahogy a Komszomolszkaja Pravda is megírta, méltatva páratlan hidegtűrését. Dani kolléga egyébként arra tippel, hogy eljött a Főnök is a meccsre, és a pálya csücskében található kék konténerből gukkerrel lesi, hogy mi történik a pályán.
Nagyjából semmi nem történt amúgy, mi sajnos nem nagyon veszélyeztettünk, az ellenfél próbálkozott, de szervezett védekezéssel találta szembe magát.
Gyakorolni!
– gúnyolódott egy Pénzügyőr-fanatikus, amikor a felcsútiak ígéretes szögből elvégzett szabadrúgása jócskán mellé szállt, de sokáig nem tudtunk röhögcsélni, mert – nem sokkal egy les miatt meg nem adott találat után – tényleg gólt lőtt a PAFC. Radó, 1-0.
Ilyenkor van egy pszichózis
Ekkor érkezett meg mellém egy hagymás-zsíros kenyér társaságában szurkolótársam, aki pillanatokon belül a mérkőzés szakkommentátorává avanzsált. A rossz hírrel fogadtam, miszerint 1-0-ra szívunk,
Éreztem, hogy így lesz, mert rosszul kezdődött minden: a büfében nem volt fasírtos szendvics.
Mint megtudtam szakértőnktől – nevezzük Gézának –, az étterem világhírű a fasírtos szendvicséről, amelynek különlegessége, hogy rúd formájú benne a húspogácsa (bár ez esetben a pogácsa talán pont nem jó szó, de ennél jobban ne is menjünk bele a gasztronómiai-anatómiai részletekbe).
A vendégek szorongattak, a mieink derekasan állták a sarat. Még egy tizenegyesgyanús szituációt is kiharcoltunk, ám a játékvezető sípja néma maradt, nem úgy, mint a közelemben álló középkorú úr, aki a
Mi szabadságot vettünk ki, te meg elbaszod a meccset?! Eszednél vagy?!
szavakkal adott hangot rosszallásának.
A mi szakkommentátorunk amúgy pont az ilyen trágár alakok miatt hívott át minket a másik szektorba, ahol hagyományosan a vendégszurkolók szoktak helyet foglalni, de
legalább nincs ott az a 2-3 magát szurkolónak nevező figura.
Gézától ugyanis megtudjuk, hogy van egy „nagy, összetartó Pénzügyőr-család”, egy 40-50 fős állandó közönség, az ő szórakozásukat teszi tönkre ez a néhány hisztikirály.
A szurkolás annyit jelent nekik, hogy folyamatosan szapulják a játékosokat, szidják a bírót, rossz hangulatot teremtenek, obszcének, trágárok. Az egész abból fakad, hogy nem értik a játék természetét, és tönkreteszik a hangulatot. És ez így van a BLASZ 1 óta.
Merthogy a Pénzügyőr pár éve még a BLSZ1-ben játszott. Szakkommentátorunk azt is elmondja, hogy a pasaréti játékosok jellemzően félamatőrök, van főállásuk, dolgoznak vagy tanulnak.
Géza szerint stabil csapat épült fel a blaszegyben, aztán feljutottak, volt két jó év, de tavaly már csak paraszthajszálon múlott, hogy nem estek ki.
Vezetői hibák sora vezetett ide, Szekszárdról igazoltak egy edzőt, aki huszonvalahány játékost hívott próbajátékra, tizenvalahányat le is igazolt. Ilyenkor van egy pszichózis, hogy az újaknak kell játszani, és a régi, összetartó csapat tagjai furcsa helyzetbe kerültek. Újabb edzőváltások következtek, többek között Hevesi Tamás (igen, az a Hevesi Tamás) is volt az edző, a csapat szétesett, és most az NB III utolsó helyén állunk. De nem reménytelen a helyzet, mert jó a játékosállomány, úgyhogy lehet, hogy szép tavasza lesz a pasaréti fiúknak
– hallhattuk a népsportos fordulatokban (szándékosan) bővelkedő ironikus helyzetelemzést Gézától.
A félidő végéig kihúztuk, nem esett több gól, azt hiszem, ezt hívják tisztes helytállásnak, kár, hogy még volt egy félidő.
A szünetben mindkét csapat
kaphatott (életemben egyszer le akartam írni ezt a kifejezést, pipa) a mesterektől – egyrészt mert a második játékrész elején végre a mieink is feltűntek Hegedüs kapujánál, másrészt mert a Puskás elkezdte lőni a gólokat.
Vega lőtt egyet a 48. percben, a 78.-ban Latifi talált be, ekkor mondta ki Géza a nap legszomorúbb mondatát:
Innen már nincs visszaút.
És akkor még nem is sejtettük, hogy a zakónak csak az egyik felét szabta ki a szerény költségvetésből gazdálkodó felcsúti csapat, a gázsikra egyébként Géza a következő kifejezéseket használta: taoparadicsom, horrorfizetéssel.
Kihúzták a dugót
Gyors, korszerű, rövidpasszos focit játszanak, igyekeznek gyorsan szabadulni a labdától, és ez nagyon megy is nekik, a Pénzügyőr pedig szélről mindig is sebezhető volt
– elemez szakértőnk, és közben jönnek az újabb gólok: Radó (80. perc), Osváth (85.), Zsidai (86.).
A végén kértünk egy gyors értékelést Scodnik Balázstól, a Pénzügyőr szakosztályvezetőjétől:
A várakozás az volt, hogy egy szoros mérkőzést tudunk játszani. Egy NB I-es és egy NB III-as csapat között reális különbség alakult ki, ez ma leginkább akkor látszott, amikor a végén játékosaink fejben és fizikálisan elfáradtak, ezt kitűnően kihasználták a rutinos vendégek. Sajnos nem született meglepetés, de megyünk előre, a fő célunk továbbra is az, hogy megőrizzük NB III-as tagságunkat.
Ja, nem tértem ki külön kedves rokonom játékára, de most pótlom: minden túlzás nélkül állítható, hogy a pasarétiek egyik legjobbja, vezéregyénisége volt. Érthetően szűkszavú volt azonban a meccs után:
Sajnos az első gól elkerülhető volt, a második túl korán jött, a végén kihúzták a dugót.
Természetesen a mellettünk álló Gézát is megkértük, hogy foglalja össze a látottakat.
A kupameccseken vannak néha csodák, ötödosztályú csapatok elbúcsúztatnak enbéegyeseket – de ez nem az a meccs volt. A Puskás a játék minden elemében felülmúlta a Pénzügyőrt, látszott, hogy nagyon jól algoritmizált a csapatjátékuk, nagyon értik egymást, összeszokottak a játékosok, és felőrölték a mieink védelmét, akik a 75. perctől kezdve nem bírták az iramot, és már csak lézengtek a pályán
– mondta szakkommentátorunk, de hogy ne csüggedjünk, a végén a Pénzügyőr-drukkerek legfontosabb mondatával búcsúzott:
Csak a Pasarét!
