Lemondott a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának (SZTE EHÖK) elnöki posztjáról Török Márk, aki 2007 óta töltötte be a tisztséget – erősítette meg a hírt az érdekképviselet távozó vezetője a 24.hu-nak. Török távozásáról a Szegedma.hu írt csütörtökön este, ám cikkük rejtélyes körülmények közt eltűnt, később újra közzétették. Az örök diák EHÖK elnök helyét július közepétől Papp Viola veszi át, mivel Törököt felügyelő bizottsági tagnak választották, így összeférhetetlenség állt fenn. Papp eddig épp a felügyelő bizottság elnöke volt.
A távozó érdekképviseleti vezető lapunknak elmondta, elmúlt harminc éves, és – az összeférhetetlenség mellett – ez az egyik körülmény, ami miatt lemondott. Hozzátette, hogy a rektorváltás is az okok közé tartozik.
Török – egy évnyi, fegyelmi ügy miatti kihagyással – 2007 óta vezette a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzatát. Előtte, 2004-től a bölcsészkari HÖK vezetője volt. 2016 nyarán írt arról az Átlátszó Oktatás, hogy a jogszabály-módosítás miatt Török már nem lehetne EHÖK-elnök.
Törököt az egyetem mind a 12 karának dékánja megkérte, hogy az intézmény hírnevére tekintettel ne ragaszkodjon görcsösen tisztségéhez és ne menjen bíróságra. A diákvezér erre kioktató levelet írt a kari vezetőknek, amiben konkrétumok és nevek említése nélkül visszaéléseket sugallt.
Kovács Tamás szegedi ügyvéd feljelentést tett, hogy kiderüljön, a Török által említett visszaéléseknek van-e alapjuk, de kiderült: csupán üres vádaskodásról van szó.
Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely