Közélet

473 millió forinttal többet kell fizetnünk az ország új Felcsútjáért

1,5 milliárd forintos költséggel indult a kisvárdai stadion, mára 2,5 milliárdnál tartunk és ki tudja, hol a vége.

473 millió forinttal drágább lesz a kisvárdai stadion kivitelezése – derül ki az Európai Unió Lapjának kiegészítésében megjelent hirdetményből. A jelenlegi kalkulációk szerint 2 milliárd 498 millió 440 ezer forintot visz el. A nagyobb büdzsé oka az, hogy a szomszédos strandterületről elérhető termálvíz hulladék hőjének hasznosításával a későbbi üzemeltetés hatékonyabban oldható meg, ezért a Strandfürdő területéről áthúzott hőszigetelt távvezeték kiépítése szükséges.

Tavaly hozták nyilvánosságra, hogy az NB II-es csapattal rendelkező Kisvárdára tervezett 2500 férőhelyes stadiont a Penta Industry fogja felépíteni, korábban a létesítmény terveit maga a fejlesztési miniszter, Seszták Miklós mutatta be, aki a térség országgyűlési képviselőjeként jutott a parlamentbe. Akkoriban még csak  másfél milliárdos beruházásról volt szó.

A gyepszőnyeg már a helyén az ország új Felcsútján
Mondjuk Felcsúthoz képest Kisvárda világváros, lévén az egyiket alig kétezren, a másikat viszont 16 ezren lakják, de ettől még itt is, ott is áll már a stadion.

A kisvárdai stadion építését a kormány 2014-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik