Belföld

Uniós nyomozók leplezték le Seszták miniszter piti ügyeskedését

Nem csupán Orbán Viktor veje és Rogán Antal feltalálótársai érintettek az OLAF magyarországi vizsgálódásaiban, hanem Seszták Miklós és baráti köre is. A fejlesztési miniszter egy átlátszó ügyeskedéssel bukott le, de az ügyészség néhány hónap után fátylat borított a költségvetési csalás gyanújával indított ügyre.

Az uniós nyomozók 2016 tavaszán jelezték a magyar hatóságoknak, hogy súlyos pénzügyi szabálytalanságokra bukkantak három kisvárdai mikrovállalkozás „infrastrukturális beruházása” körül. Az EU csalás elleni hivatala, az OLAF kezdeményezésére ezután a magyar ügyészség is nyomozásba kezdett.

Az eljárás elrendeléséről szóló információ szerepel abban a listában, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész a napokban küldött Ingeborg Gräßlének, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsági elnökének, hogy az Elios-botrány után megnyugtassa, Magyarországon komolyan veszik az uniós pénzek elköltésének ellenőrzését.

A listából persze sem Gräßle, sem a hazai nyilvánosság számára nem derült ki, hogy az egyik kódszám mögött egy magyar minisztert érintő ügy rejtőzik. Az viszont igen, hogy a költségvetési csalás gyanújával megkezdett vizsgálatot 2017 januárjában már le is fújták.

Pedig a 24.hu birtokába került információ szerint az OLAF keményen és egyértelműen fogalmazta meg álláspontját a magyar hatóságok előtt:

  • a projektek célkitűzése nem valósult meg,
  • a haszonélvező a kedvezményezett vállalkozások helyett Seszták Miklós cége volt,
  • az ügyben az EU pénzügyi céljait sértő csalás történt,
  • az uniós költségvetést az összesen 30 millió forintot kitevő támogatás alapján 25,5 millió forint kár érte, tehát ennyi pénzt vissza kell fizetni.

Seszták Miklós és barátai ügyeskedéséről az Index írt csaknem négy éve. Már ekkor kiderült, hogy a pénzügyi manőver hátterében az állt, hogy a 2014-ben kinevezett fejlesztési miniszternek volt egy autószalonja Kisvárdán, ami meglehetősen rosszul ment. A Ramiris Autó Kft. 2011-ben a hivatalos mérlege szerint 30 milliós veszteséget termelt. 2012-ben viszont megjelent az Új Széchenyi Terv keretében egy GOP-pályázat, amelyre úgynevezett mikrovállalkozások pályázhattak, hogy abból fedezzék saját ingatlan vásárlását.

Seszták Miklós társasházzá minősíttette át az Opel-szalon épületét.

Seszták Miklós Opel-szalonja

A pályázaton három kis kft. indult, a Várda King Invent, a Great Alexander és a King Kft. egyaránt 10-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, majd mindhárom a miniszter ingatlanjában „vásárolt” magának helyiséget. Valójában azonban egyikük sem költözött be, sőt még arra sem adtak, hogy cégtáblát helyezzenek ki a Ramiris Autó felirata mellé.

A három cég közül kettőt közvetlenül a GOP-pályázat beadási határideje előtt, 2012 februárjában-áprilisában hoztak létre. A Great Alexander Kft.-t maga Seszták Miklós jegyeztette be a cégbíróságon, a Várda King alapító okiratát pedig a miniszter kisvárdai ügyvédtársa adta be.

Egy ideig mindhárom cég tulajdonosi-irányítói posztját Seszták korábbi iskolatársa, Sándor Kornél látta el, a Várda King azonban néhány hónap elteltével a miniszter másik bizalmasa, Kruppa Zsolt András nevére került.

Kruppáról akkoriban még csak azt lehetett tudni, hogy felesége Seszták nejével tartott fenn közös céget, és hogy egy utcában laktak. 2016-ban viszont ő lett a Győrben megnyitott kaszinó vezetője, amelynek engedélyét természetesen a fejlesztési miniszter, Seszták Miklós írta alá.

Az OLAF nyomozás következményeiről, a támogatások visszefizetéséről megpróbáltuk megkérdezni az érintett cégeket, de telefonszámot közülük csak a Great Alaxander Kft. tett közzé, azt viszont kedden nem vette fel senki.

Kiemelt kép: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik