Közélet

A biai viadukton is átviszik a balatoni kerékpárutat

Érdekes kanyarokat vesz az útvonal, ami a völgyhíd mellett célba veszi Etyeket is.

Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. azt a nyomvonalat, amin a Budapest-Balaton kerékpárút haladni fog majd Budapest és Etyek között. Igen, meglepő módon nem a 7-es főút nyílegyenes tengelyén viszik majd a bringásokat, hanem egy krikszkrakszos útvonalon.

A 23,31 kilométeres szakasz jellemzően új kerékpárút lesz, több helyen földutakat aszfaltoznak majd le, egyes helyeken forgalomtechnikai beavatkozásra lesz szükség.

Az útvonal a térkép szerint kb. a 41-es villamos végállomása környékén indul majd, ezután nagyjából a Hosszúréti-patak vonalát követve vág át Budaörs-Kamaraerdőn, majd megy Törökbálintig. A kisvároson cikkcakkban vezetik át, majd az M0-s és M1-es sztrádák mentén halad Biatorbágyig, ahol látványos elem következik:

Kiemelt látványossága a Biatorbágyi Viadukton való átvezetés.

A városkát elhagyva az Etyek felé vezető országút mentén halad majd a nyomvonal. Etyek határától már bizonytalan, mi lesz, a térképen annyi látható, hogy talán lekanyarodik a Velencei-tó felé a nyomvonal.

Forrás: nif.hu

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik