A Honvédelmi Minisztérium pénteken hivatalosan is bemutatta az Magyar Honvédség legfrissebb szerzeményeit, két Airbus 319-s utasszállító repülőgépet. Az ellenzék és a sajtó egy része reflexből kritizálta a beszerzést, arra szűkítve le a kérdést, hogy akkor ezek most kormánygépek-e vagy sem. Előbbi esetben – a logika szerint – nem történt más, csak hogy a közvélemény megtévesztése érdekében a Magyar Honvédség szerezte be és állítja „hadrendbe” a gépeket, de a miniszterelnök és a miniszterek fogják majd használni külföldi útjaikon.
Több okból is nehéz értelmesen és objektíven elmondani, hogy pontosan mi is lesz a gépek feladata a jövőben. A Honvédelmi Minisztérium és a gépeket üzemeltető Magyar Honvédség rendkívül szűkszavúan tájékoztat, ami a magyar viszonyok között további bizalmatlanságot szül. Ez a szűkszavúság nemcsak a mostani esetet jellemzi, hanem általában a honvédség tevékenységét is, és nem is csak a jelenlegi vezetés ismérve, hanem mindegyiké (én 2006 óta követem, vagy próbálom közelebbről követni az eseményeket), még ha néha vannak is a nyilvánosság szempontjából jobb korszakok, egy-egy nyitottabb sajtófőnökkel. Részben ezért, részben a társadalom érdektelensége miatt általános az alultájékozottságunk a legalapvetőbb biztonságunkat érintő kérdésekben is.
A közvélemény nagyrészt elképzelni sem tudja, hogy a honvédségnek, a honvédeknek tényleg szüksége van ezekre a gépekre. Talán csak kevesen tudják, hogy 2004 óta a mindenkori magyar kormányok ambíciója, hogy egyszerre 1000 katonát tartson a honvédség külföldi missziókban. Hogy miért van erre szükség, talán ezt sem magyarázta el politikus a választóinak soha. Nem hobbiból, nem pénzkiegészítésből, hanem mert ezek a katonák a magyar külpolitika érdekeit szolgálják.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Ezek a külföldi missziók azonban nem a szomszédban vannak, Afganisztánba (kb. 100 katona), Irakba (kb. 150 katona) és Ciprusra (kb. 70 katona) pedig csak repülővel lehet eljutni. Az elmúlt évtizedekben ezeket az utakat a honvédség vagy bérelt repülőgéppel oldotta meg (nemrég az Air Bucharest chaterjáratával voltam az iraki magyar missziónál), vagy más NATO országok szállítógépeivel utaztatta ki a katonákat (egyszer a Luftwaffe egyik katonai utasszállítójával is utaztam Afganisztánba). Ez utóbbiért is természetesen fizetni kellett. Ezeket a missziókat persze nemcsak kétszer járta meg egy repülő – hat havonta van a váltás –, hanem a logisztikai igényeknek megfelelően többször is.
Kisebb kontingensek esetében a légierő An-26-os szállítógépei is bevethetőek voltak, amíg működtek. Az 1974 óta hadrendben levő gépekből az 2010-es évekre már rendszerint egy vagy kettő (de inkább egy) állt csak rendelkezésre. Amennyire lehetett használták hivatalos utakra is ezeket a majd 50 éves konstrukciókat, de főleg Europán belül. Volt egy-egy iraki vagy afganisztáni út, de ezek csak kényszer hozta kivételnek számítottak. Egyszer utaztam An-26-ossal is Lettországba egy miniszteri delegációval, de még VIP kialakítással is „hidegháborús” hangulata volt.
Kormánygép vagy sem?
A vita a magyar sajtóban részben azon ment, hogy kormánygépekről van-e szó valójában. Nem tudom, hogyan magyarázták végül a hivatalos álláspontot, de semmi gond nem lesz azzal, hogy ha kormányfői vagy miniszteri delegációk is használni fogják. Ebben semmi luxus nincsen, amit jól bizonyít, hogy minden magára adó országban van kormánygép, vagy ilyen kettős felhasználású katonai szállító/kormányzati gép. Még Szlovákiában és Csehországban is (ráadásul ugyanez a típus), amely országokkal nagyjából egy ligában játszunk.
Egy ilyen kettős felhasználású utasszállító több előnnyel is jár. Amikor katonákat fog szállítani, talán végre megoldható lesz, hogy egy hat hónapos iraki vagy afganisztáni misszióra ne kelljen ráhúzni még egy vagy két hetet, mert a bérelt repülőgép nem jön, vagy a fontosabb feladatot kapott. Amikor pedig a kormány használja, biztosítani fogja azt a rugalmasságot, hogy a ne a menetrendszerinti járatokhoz (és azok késéseihez) legyen kötve a delegáció.
Bár a luxus mára szitokszóvá vált Magyarországon, a diplomáciában a reprezentáció kiemelten fontos. Egy másik ország kereskedelmi járatával érkezni egy nemzetközi találkozóra szegénységi bizonyítvány, talán nem véletlen, hogy az közép-európai országoknál szegényebb nemzetek is adnak erre. Egy katonai szürke utasszállítóval érkezni nem is luxus, hanem olyan kényelmi megoldás, amely lehetővé teszi, hogy az út során mindenki a feladatára koncentráljon, és érkezéskor az ideges turisták ne azon bosszankodjanak, hogy meddig kell még várniuk, amíg a gép elé térített vörös szőnyegen ünnepélyesen köszöntik egymást a hivatalos fők.
Gépvásárlás – hála az oroszoknak
Az ország jelenlegei helyzetében sokan pazarlásnak érzik két „kormánygép” beszerzését. Furcsa módon ezt elsősorban a NATO-nak, vagy inkább az oroszoknak köszönhetjük. A magyar védelmi költségvetés az 2001-2002 óta alacsony. Mindegyik kormány megígérte a NATOnak a GDP két százalékához közeli kiadásokat, aztán a valódi ráfordítások mindig csak csökkentek, valahova 0,8-0,9 százalék köré. Ezzel az összeggel sereghajtók voltunk a NATO-ban, nem véletlen, hogy sok már egyéb mellett szállítógépekre sem futotta.
A magyar kormány 2012-ben ígéretet tett, hogy 2015-től évi 0,1 százalékkal növelni kezdi a védelmi kiadásokat, de erre sokan nem mertek volna mérget venni. Ilyeneket ígértünk már többször. Mindent megváltoztatott azonban Oroszország ukrajnai inváziója. Az ingyenélő szövetségeseivel addig elnéző Egyesült Államok 2014-ben közölte, hogy most már tényleg mindenki vegye komolyan azt a kötelezettségét, hogy költ a saját haderejére. A 28 NATO tagország szinte közfelkiáltásra vállalta akkor, hogy kiadásait a 2 százalékhoz közelíti idővel. Van, aki ezt egy két év alatt vállalta, és volt, aki majd’ egy évtized alatt. Magyarország előbb 2026-ra, később 2024 re vállalta ezt.
A gyakorlatban ezt azt jelenti, hogy a hidegháború vége óta először tervezhetően nő a védelmi költségvetést, és el lehet kezdeni modernizálni a honvédséget. A HM arra költ, amire úgy érzi, a legnagyobb szüksége van, ebben vannak szubjektív és objektív elemek. A jelenlegi miniszternek a tartalékos rendszer újjáélesztése a fő projektje, a honvédségnek meg a légi szállítókapacitás újjáélesztése. Ebbe illeszkedik bele a helikopterek felújítása (a legínségesebb időkben már csak egy vagy két darab volt repülésképes) és a szállítógépek beszerzése, mert ezekre nagyobb szükség van, mint harckocsikra, tüzérségi eszközökre, stb.
Szükség lesz ezekre? Attól függ, kihez mérjük magunkat. Ha egy harmadik világbeli országhoz, akkor nem, ha a NATO és a fejlett világ részének tekintjük magunkat, akkor igen. Azon kell elcsodálkoznunk, hogy idáig hogyan őrizte meg a működőképességét a Magyar Honvédség, nem pedig azon, hogy ezután mennyi pénz fogunk rákölteni.
És itt jön, jönne el megint a Honvédelmi Minisztérium kommunikációjának szerepe. A honvédség az elmúlt 20 évben tett beszerzései mind problémásak voltak (Mistral légvédelmi rakéták, Gripen repülőgépek, Kongsberg rádiók stb.), de ha nem is lettek volna azok, gyakorlat hiányában akkor is jelentős kihívás lesz a HM-nek több, egymás mellett futó, százmilliárdos nagyságrendű beszerzési program kezelése.
A súlyos milliárdok elköltése önmagában is nagy érdeklődést fog generálni, ami egyben lehetőséget kínál majd a honvédség feladatáról és a magyar biztonságpolitikáról szóló kommunikációra. Egy friss felmérés szerint a 18-35 év közötti fiatalok egyharmadának nincs véleménye a NATO-tagságunkról, gyakorlatilag semmit nem tudnak róla (a korcsoport 7-9 százaléka ellenzi csak tudatosan a tagságot). A közvélemény transzparensen és hitelesen tájékoztatva a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség megteheti a maga részéről a lépéseket, hogy ez a helyzet megváltozzon.
Kiemelt képünkön: Kecskemét, 2018. február 2.
A Magyar Honvédség Csehországból érkezett és a sajtóbemutatóra kiállított két darab, többcélú, használt Airbus A319-es csapatszállító katonai repülőgépeinek egyike (hátul) Kecskeméten az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison 2018. február 2-án. A gépek a honvédség hadrendjében teljesítenek majd szolgálatot. Az első katonai Airbus A319-es január 31-én érkezett meg a kecskeméti repülőtérre. Elöl a lecserélésre kerülő, 40-45 éves An-26-os repülőgépek egyike.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor
