Közélet

A Fidesz már dollármilliárdokban számolja a pénzt, amit megbuktatására költ Soros György

A párt kommunikációs igazgatója szerint ennyire fontos ez az üzletembernek.

Hidvéghi Balázs az állami hírügynökség szerint azt mondta: a legújabb hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait. Egy év alatt 16 millió dollárt (mintegy 4 milliárd forintot) költött az Orbán-kabinet elleni lobbizásra.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint dokumentumok sora igazolja, hogy Soros az amerikai politika minden szintjén – a kongresszusban, a szenátusban, a nemzetbiztonsági tanácsban, különböző minisztériumokban és az “általa pénzelt” demokrata szenátorokon át – áskálódik az ország ellen.

A Soroshoz köthető Open Society Policy Center nevű intézet keze benne van mindenféle, Magyarország elleni áskálódásban, tavaly például kétszer is nekifutottak annak a tervnek, hogy egy Magyarországot elítélő jelentést fogadtassanak el – tette hozzá.

Soros pénzt, Orbán munkát ad a civileknek
Megszólalt a Fidesz "mumusa". Egykor együtt dolgozott vele a párt több vezetője. Lelkesen hálálkodtak Sorosnak.

Hidvéghi szerint ezek “ismerős eszközök”, hasonlóan megy ugyanis Brüsszelben is a Magyarország elleni “Soros-lobbizás”, az Európai Parlamentben “egy Magyarország-ellenes jelentést már elfogadtak a Soros-szervezetek, és most készül a következő” a LIBE-bizottságban.

A kommunikációs igazgató összegzése szerint Soros György dollármilliárdokat mozgat meg Washingtontól kezdve, Brüsszelen át Budapestig, hogy Magyarországra nyomást gyakoroljon, és beavatkozzon a magyar választások eredményébe is. 

Soros pénzéből működnek azok a bevándorláspárti szervezetek is, amelyek rendre beavatkoznak a magyar közéletbe, vádolják a magyar kormányt itthon és külföldön, támadják a kerítést, a határvédelmet és a Stop Soros  törvénycsomagot is.

Világosan látható, Soros György nem sajnálja a pénzt arra, hogy Magyarországon megváltoztassa azt a nemzeti kormányzatot, amely az ország védelmét, a “Soros-terv” és a bevándorlás elutasítását tűzte ki céljául – tette hozzá a Fidesz politikusa. A “Stop Soros” törvénycsomag elfogadásának időpontját firtató kérdésre Hidvéghi Balázs azt felelte, erről a Fidesz-frakció februárban tárgyal.

Stop Soros: reagált a Nyílt Társadalom Alapítvány
Szerintük a kormány terve nem Soros Györgyről szól, hanem arról, hogy megbélyegezzék a független vélemények megmaradt képviselőit.
”.

Az ENSZ migrációs egyezményét előkészítő tárgyalásokról Hidvéghi azt mondta: kísérteties a hasonlóság az ENSZ-főtitkár minapi írása és a “Soros-terv” különböző pontjai között. Ezért a Fidesz szerint komolyan meg kell fontolni, érdemes-e bennmaradni az ENSZ tárgyalássorozatában. Erről a kormány tárgyal majd, de a főkommunikátor jelezte, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár cikkéből kiindulva “ez egy erősen bevándorláspárti javaslat”, ha ez így marad, akkor ott Magyarországnak nincs semmi keresnivalója.

Soros-terv: Orbán a világ ellen
António Guterres szerint a migráció igazi lehetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik