Közélet

Szilveszteri mérleg: több mint 900 kutya elveszett, 50 elpusztult

Idén ezer állat kezdte otthonától távol az új évet, több elkóborolt macskáról és egy nyusziról is érkezett bejelentés a Szilveszteri Állatmentő Ügyelethez.

A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet négy évvel ezelőtt indult, kifejezetten azzal a céllal, hogy az újévi ünnepléskor eltűnt állatoknak segítsenek hazatalálni. Tapasztalataik alapján az előzetes figyelmeztetések ellenére a tendencia az elmúlt években sem változott. Pintér Attila, az Ügyelet alapítója elmondta:

Az előző évekhez hasonlóan, idén 1000 elveszett állatról tudunk, közülük rengetegen örökre eltűnnek vagy menhelyre kerülnek, és csupán az esetek felében kerülnek haza. Túlnyomórészt kutyák eltűnését jelentik, de minden évben keresnek 30-40 macskát is. Országosan Budapestről, valamint Pest megyéből érkezik a legtöbb bejelentés, és a chipek magas arányának köszönhetően itt a legnagyobb a sikeres hazatalálások száma.

Sajnos a halálos balesetek száma sem csökken, és idén is 40-50 kutya vesztette életét az utakon, pedig mindez megelőzhető lenne, derül ki az MSD Animal Health felméréséből.

Szilveszteri buli: egy kutyát felakasztottak, több tucatnyit elütöttek
Eddig országosan legalább 500 állat rohant el otthonról a petárdázás és tűzijátékok hangjától pánikba esve.

Ha már megtörtént a baj, és elszökött a kutya, akkor a chip jelentősen javíthatja az esélyeit, hiszen így a megtalálók könnyen beazonosíthatják a tulajdonost. Annak ellenére, hogy már öt éve kötelező a négy hónapnál idősebb kutyákat chippel ellátni,

a fővárosban 10-ből 8 kutyában, vidéken azonban csak minden második kutyában van chip.

Nemcsak a chip hiánya a probléma, hanem sokszor az is gondot jelent, hogy a tulajdonosok a megváltozott adataikat – legyen az telefonszám, lakcím, vagy esetleg tulajdonos váltás-, nem módosíttatják a rendszerben. Ilyenkor hiába fogják be a kutyát, lényegesen kisebb az esélye, hogy megtalálják a gazdáját.

Tűzijáték, petárda: nem szabad szeretgetni a rettegő kutyát
A kutya nem tud emberül, ha akként bánunk vele krízishelyzetben, épp az ellenkező hatást váltjuk ki. Mutatjuk, mit kell tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik