Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

N. úr 15 éve esküdött fel arra, hogy ellenőrzi az adózókat, és ha a szükség úgy kívánja, adócsalók nyomába ered. Éveket töltött cégek ellenőrzésével, aztán 2010-ben tagja lett az adóhatóság szupercsapatának. 2007-ben hozták létre a Kiemelt Ügyek Igazgatóságát (KÜIG), ez foglalkozott a húzósabb, nagyobb összeget érintő, országhatárokon is átnyúló adócsalásgyanús esetekkel. Az igazgatóságon belül volt egy ellenőrzési alegység, Rapidnak hívták, a tagjai az ország több pontján állomásoztak, gyakran ők mentek ki az ellenőrzés alá vont cégekhez adatokat, iratokat begyűjteni. N. úr a Rapidnak lett a főosztályvezetője, már a kormányváltás után, 2010 őszén került oda.

Aztán pár hónap múlva történt valami. Az Orbán-kormány mintha nem üldözte volna kellő eréllyel az adócsalókat, az adóhatóság több esetben is elnéző volt – erre panaszkodott Horváth András, aki 2013 őszén kirobbantotta az áfabotrányt. 2011 elején magas szinten eldöntötték, hogy felszámolják a KÜIG-et, annak igazgatóját és helyettesét is elküldték tavasszal, mindezt az adóhatóság átszervezéseként feltüntetve. A névváltozáson átesett, 2011 eleje óta Nemzeti Adó- és Vámhivatalként (NAV) működő intézmény vezetése N. úr egyik Rapid-csapatának, a vidéki egységnek a megszüntetését is elhatározta.

Ezzel párhuzamosan azonban várták a munkatársak javaslatait arra, hogyan kellene még átalakítani a NAV szervezetét, eljárásait, milyen hibákat, gyengeségeket látnak az adóhivatali dolgozók, és azokat hogyan lehetne kiküszöbölni. N. úrnak volt elképzelése, hogy a megmaradt fővárosi egységét és az informatikai szakértőket mire lehetne használni, mivel vétek lenne szélnek ereszteni az embereket, kidobni a felhalmozott tudást. Javaslatait elküldte a NAV adószakmai elnökhelyettesének.

A főnöke egyszer csak megorrolt rá

Hiába biztosítottak mindenkit, hogy a javaslatairól nem tartozik elszámolással a közvetlen főnökének, N. úr nem sokkal korábban kinevezett új felettese rossz néven vette, amiért a férfi őt nem értesítette az elnökhelyettesnek május közepén elküldött javaslatáról – ez kiderül azokból a bírósági iratokból, ítéletekből is, amelyeket N. úr kérésünkre bocsátott a rendelkezésünkre. Bár az előzetes tervek szerint osztályvezetőként továbbra is számítottak volna rá az adóhivatalban, közvetlen főnöke megorrolt rá, és N. úr fülébe jutott, hogy egyszerű adóellenőrré akarják lefokozni. Itt felgyorsultak az események.

1. Május végén egy délelőtt felkereste főnökét a pletyka tisztázása érdekében, jelezve azt is, hogy nem ért egyet a vidéki Rapid-csapatok szétverésével.
2. Még aznap délután az igazgató főnöke visszahívatta magához N. urat, de már az igazgatóhelyettes és a HR-főosztályvezető jelenlétében, és kérte, ismételje el a délelőtt neki négyszemközt mondottakat. Miután N. úr megismételte, az igazgató főnöke nyomban felajánlotta neki, hogy mondjon le, vagy váljanak el közös megegyezéssel az útjaik. N. úr nem kívánt távozni az adóhivataltól, hiszen voltak ötletei arra, mit kellene kezdeni a szervezeten belül, és osztályvezetőként tovább is foglalkoztatni kívánták őt.
3. Főnöke azonban nem nyugodott. Másnap reggelre értekezletet hívott össze és a többi főosztályvezető jelenlétében közölte, hogy N. úrtól visszavonja a főosztályvezetői pozíciót, és adóellenőrré változtatja meg a munkakörét. Azzal indokolta a döntését, hogy N. úr a feje fölött küldött el egy anyagot, holott, mint írtuk, erre a szóban forgó ügyben, az ötletbörze keretében mindenkinek lehetősége volt. Az adóhatóság vezetői nem parancsoltak megálljt az N. úrra megharagudott igazgatónak.
4. Pár nap gondolkozás után N. úr kérte a felmentését, mert noha sérelmezte a vele történteket, nem tudott mit tenni ellene. Június közepén fel is mentették az állásából.

Kinn a hivatalból, harcra fel

N. úr azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Munkaügyi pert indított, rámutatva, hogy aránytalan sérelmet okoztak neki a lefokozásával, szerinte a felmentése is jogellenes volt, ezért azt várta, hogy helyezzék vissza az állásába. Amíg az meg nem történik, fizessék ki az elmaradt bérét, a megaláztatás miatt pedig sérelemdíjat kért.

Kezdetben nem állt N. úr oldalára a szerencse.

• Az elsőfokú bíróság a NAV-nak adott igazat.
• N. úr fellebbezett, a másodfokú bíróság is lényegében lesöpörte N. úr érveit. A bíróság szerint nem volt jogellenes a munkakörének megváltoztatása, de az elsőfokú bíróságot a sérelemdíj ügyében új eljárásra kötelezte.
• N. úr megint fellebbezett.

Itt azonban fordulat állt be az ügyben. A Kúria mindent visszadobott elsőfokra, újratárgyalásra utasítva a bíróságot.

Közel öt évvel az affér és a kereset benyújtása után, 2016 tavaszán a megismételt elsőfokú eljárás N. úr majdnem teljes győzelmét hozta. A bíróság megállapította, hogy jogellenes módon fokozták le. Az indoklás lényege, hogy önmagában lehet ilyet csinálni, N. úr esetében azonban megtorlásként, véleményének elfojtása érdekében vetették be a munkakörének módosítását.

Azon túl, hogy ez drasztikus jövedelemcsökkenéssel járt volna, sokkal többet és drágábban kellett volna utaznia a megváltozott munkavégzési helyére. A bíróság bizonyítottnak látta azt is, hogy N. urat gyakorlatilag megbüntették, mivel a főnökével való szóváltás előtt még számoltak vele osztályvezetőként, aztán a beszélgetés napján súlyos retorzió érte, másnap pedig kollégái előtt megalázták.

A bíróság ezért N. úrnak

• bő 3 évnyi elmaradt keresetet (bért, béren kívüli juttatást, helyettesítési díjat), összesen több mint bruttó 27 millió forintot,
• munkaviszonyának kirívóan jogellenes megszüntetése miatt további 7 havi illetménynek megfelelő bruttó 4,7 milliós kártérítést ítélt meg,
• ráadásul ezeket kamatostul kell megfizetnie az adóhivatalnak. (Azért bő 3 évnyi illetményét gondolta jogos igénynek a bíróság, mert N. úr az állásvesztés után ügyvédként kezdett el dolgozni, és ezen több mint 3 év alatt nem hozott neki nyereséget a praxis.)
• Ezen túl a munkatársai előtti megleckéztetése miatt 200 ezer forintnyi sérelemdíjat is megítélt neki a bíróság.

N. úr itt érezhette először, hogy legyőzte volt munkahelyét, a NAV-ot.

Amikor volt munkatársból a rendszer ellensége lett

Az áfabotrány kirobbanása után nem sokkal az Átlátszó szólaltatta meg a titokzatos N. urat, aki hasonló tapasztalatokról számolt be, mint amiről Horváth András, az áfacsalók elleni kellően erélyes fellépést hiányolva. A botrány után pár hónappal, 2014 márciusában aztán N. úr sajtótájékoztatón felfedte, hogy ő Vancsura István. Az országgyűlési választás előtt pár héttel jártunk, Vancsura pedig az egyik kisebb ellenzéki párt (az MDF-utód Jólét és Szabadság) tagjaként indult a választásokon, képviselőjelöltként lépett a nyilvánosság elé.

Elképzelhető, hogy a NAV, sőt az egész kormányoldal számára ekkor vált igazán nemkívánatos személlyé Vancsura.

Az áfabotránynak újabb lendületet adó sajtótájékoztató után az adóhivatal nyomban közleményben támadott vissza, alaptalan vádaskodásnak nevezte a volt főosztályvezető nyilvánosság előtt elmondott állításait, megpendítve, hogy elfogult lehet a folyamatban levő munkaügyi per miatt.

Az elsőfokú bíróság mindenesetre nem kötelezte az adóhatóságot, hogy vegye vissza Vancsurát. Ő ezért fellebbezett, a NAV meg azért, mert szerintük nem volt jogellenes, ahogyan elbántak vele, sokkal kevesebb pénz jár neki, sérelemdíj pedig végképp nem.

A 2016 novemberében véget ért másodfokú eljárás Vancsura teljes győzelmét hozta. Ekkor érezhette, hogy másodszor is legyőzte a NAV-ot. A bíróság lesöpörte az adóhivatal érvelését, ráadásul elrendelte, hogy vegyék vissza az akkori munkakörébe, főosztályvezetőnek Vancsurát. (Mivel vissza kell venniük, ezért az elküldése miatti 4,7 millió forintos kártérítéstől megmenekült a NAV, a 27 millió forint és kamatai kifizetésétől viszont nem.) Arra is kötelezte a feleket, hogy legyenek konstruktívak, egyeztessenek, hogy ez mielőbb megtörténhessen.

A NAV azonban nem nyugodott bele ebbe, megtámadta a jogerős ítéletet.

A legfelsőbb bírói fórum, a Kúria azonban pár héttel ezelőtt, 2017 végén Vancsura totális diadalát jelentő ítéletet hozott. Ekkor érezhette azt, hogy harmadszor is legyőzte a NAV-ot, és talán először azt, hogy a NER-t.

Újra kekeckedni kezdett vele a hivatal

Az adóhivatal nem bizonyult konstruktívnak, Vancsura hiába iparkodott, hogy egyeztessen velük, jelezve együttműködő szándékát, csak nem sikerült felajánlaniuk neki egy főosztályvezetői pozíciót a 22 ezer főt foglalkoztató NAV-nál két és fél hónapon át. Majd amikor tavaly január vége felé közölték vele, hogy Pécsen adódott egy hely, Vancsura biztos lett benne, hogy a bolondját járatják vele. Ugyanis Kecskeméten lakik, ott is dolgozott éveken át, amíg 2010-ben fel nem költözött Budapestre a magasabb beosztása miatt (az ezzel járó napi 1-1 óra oda-vissza utazást vállalta). Kecskemétről Pécsre jutni azonban tömegközlekedéssel oda-vissza 7 óra, autóval négy és fél.

Miután megkapta ezt a pécsi „lehetőséget”, Vancsura fülébe jutott az ismerőseitől, hogy volt Budapesten is főosztályvezetői hely, de ezt elhallgatta előle a NAV. Pedig az adóhivatal vele hivatalosan beszélő munkatársának is említette, ha Budapesten lesz helye, az számára elfogadható.

Az egy szem, Pécsen felajánlott hely azonban nem. Felvetette, hogy várjanak még 90 napot, hátha lesz üresedés, a NAV azonban ebbe nem ment bele. Ahelyett, hogy a jogerős bírósági ítéletet betartva visszavette volna Vancsurát (pontosabban: a bíróság visszaállította a munkaviszonyát, csupán feladatot, posztot kellett volna rendelnie ehhez a NAV-nak), február elején megint felmentette.

Vancsura lapunk rendelkezésére bocsátotta a bírósághoz benyújtott keresetlevelét, ami arról tanúskodik, hogy a vele tárgyaló HR-vezető szóba hozta: Tállai András, a NAV-ot vezető államtitkár döntésén múltak a dolgok.

Vagyis Vancsura esetleges jelenléte a NER lehető legmagasabb köreit zavarja. A megedződött adóellenőr pedig újra beperelte az adóhivatalt.

Volt már azóta három tárgyalási nap is, Vancsura reménykedik, és erre minden oka megvan, pláne a Kúria közelmúltbeli ítélete miatt. És akkor újra érezheti, milyen, ha valaki legyűri a NER-t.