Magyarországon is egyre népszerűbb a közösségi finanszírozás (crowdfunding), vagyis az a támogatási forma, aminek keretében nem egy bank ad pénzügyi segítséget magánszemélyeknek vagy vállalkozásoknak, hanem egy e célra kialakított internetes közösségi felületen van lehetőség a pénzgyűjtésre.
- Az adománygyűjtő oldalakon kisebb összegeket lehet adni, általában közcélú projektre, az adakozók nem kapnak ellenszolgáltatást.
- A jutalomalapú oldalakon az adományért cserébe szimbolikus ajándék, termékminta jár.
- A hitelezéssel foglalkozó oldalakon magánszemélyek válnak befektetőkké, és kölcsönt nyújtanak magánszemélyeknek vagy vállalkozásoknak.
- A tőkebefektetés-alapú platformokon pedig a felhasználók részesedést kapnak a vállalkozásból.
Egyelőre egy magyar adománygyűjtő (adjukossze.hu) és egy jutalomalapú (creativeselector.hu) oldal működik, de külföldi portálok is használhatók erre a célra.
A közösségi projekteket nem könnyű kivitelezni
A látszólag egyszerű pénzszerzési mód számos veszélyt tartogat, a jogi szabályozás pedig egyelőre nem tartja a lépést a fejlődéssel. Alaposan átgondolásra van szükség a projektgazda és az adományozó oldaláról is.
Nehézséget okoz, hogy annak, aki így szeretne tőkét szerezni, nem mindig van elég vállalkozási tapasztalata, miközben egy projekt elindításához megfelelő tervezésre, a költségek kalkulálására van szükség. Olyan projekteknél működik inkább, amelyekhez kevés tőkére van szükség, és azt is ügyesen ki kell találni, hogyan tehető a befektetők/adományozók számára vonzóvá. Figyelni kell arra, kikhez, hány emberhez jut el a kezdeményezés ötlete, illetve reális célokra és határidőkre van szükség. Előfordul, hogy a termék végül nem olyan lesz, mint amire adakoztak, vagy akár csődbe is mehet a cég, és könnyen a bíróságon találhatja magát a projekt tervezője. Ha nem jön össze elég pénz, a projekt a sikertelenség emlékművévé válik, hiszen örökre fent marad az oldalon. Ez pedig se az ötlet, se az ötletgazda számára nem jó ajánlólevél.
Egy blog öt „kiváló magyar példát” mutat be, amelyek azt bizonyítják, hogy a közösségi finanszírozás jól működik. Ezek egyike egy vállalkozás, aminek keretében otthoni sörkészítő automatát gyártanak. A cikkben sikeres projektnek nevezett Nyugat+Zombik képregény viszont óriási csúszással készült el: szerzője, Csepella Olivér több év késéssel, az adományozóknak ígért határidőket be nem tartva fejezte be a munkát decemberben.
Vannak olyan sikeres projektek, amiket valószínűleg azért (volt) könnyű megvalósítani, mert a céljuk egyértelmű, jól körülhatárolt, és egy-egy ember vagy egy könnyen azonosítható csoport segítését célozzák meg. Ilyen, amikor egy rákbeteg lány kezelésére gyűjtenek pénzt, vagy egy jobb kéz nélkül született kisfiú kap új, bionikus kart. Egy kezdeményezés keretében pedig olyan nők számra lehet adakozni, akiket burkini viselése miatt büntettek meg.
Nem feltétlenül demokratizáló a crowdfunding
Társadalmi szinten az egyik legérdekesebb kérdés, mennyire lehet demokratizáló, egyenlősítő hatása a közösségi adománygyűjtésnek. Egyéneket segít inkább saját céljaik megvalósításában vagy közösségeket épít, hátrányos helyzetű csoportokat támogat? Mindkettőre találhatunk példát a kezdeményezések között. A legismertebb magyar adománygyűjtő oldalon például főleg alapítványok, civil szervezetek gyűjtenek pénzt hátrányos helyzetű csoportok, például hajléktalan emberek, mozgássérültek, beteg gyerekek segítésére vagy közösségi programokra (mint az ifjúsági ökofilmklub).
Léteznek olyan projektek, amelyek ugyan egyéni célokat tűznek ki, de az adott embernek valóban nagy szüksége van a pénzre (mint a fenti példákban a kezelésre szoruló lánynak vagy a végtaghiányos fiúnak). Ugyanakkor felmerül,
A crowdfundingot sokan tartják demokratizálónak, mert közvetlenül lehet vele finanszírozni az általunk kiválasztott projekteket, kialakulhat egy támogatói közösség; illetve a szabályozás sem túl szigorú, ezért elvileg több embernek van lehetősége ezt a platformot választani, mint hagyományos módon vállalkozást indítani. Az érem másik oldala, hogy elsősorban a már eleve gazdagabb régiókban élők jutnak ezen az úton forráshoz, mivel a siker szempontjából fontos szerepet játszik a szociális háló, a műveltség, a kulturális háttér.
Speciális, egyre népszerűbb forma a közösségi finanszírozás a városfejlesztésben, ami például adott település tereinek fejlesztését, kertek működtetését, fesztiválok szervezését jelenti. Kisebb projektekről van szó, amelyeket – legalábbis amíg kevés van belőlük – az önkormányzatok is támogatnak. Egy ilyen kezdeményezés azért is lehet hasznos, mert megmutatja, miben és milyen módon hajlandóak az emberek részt venni, ha a szűkebb környezetükről van szó: így valamennyire képet kaphatunk a részvételi demokrácia működéséről.
A kritikusok szerint viszont az adott projekt ellenzőinek nincs lehetőségük megszólalni, kevés tere van a párbeszédnek, ezért messze van a valódi demokráciától. Egy-egy kezdeményezés nem mindenki számára elérhető: főleg azok maradnak ki belőle, akik nem jártasak magas szinten a digitális technológiában, vagy nincs elég idejük ilyesmire, mert a létfenntartásukba kell energiát fektetniük. (Ezen a New York városi tanács például úgy próbál segíteni, hogy a szegényebb környékeken is támogat projekteket.) Ráadásul az, ha összegyűlik elég pénz egy projektre, még nem garantálja a megvalósulást, főleg abban az esetben, amikor a tervezet nincs összhangban a helyi törvényekkel és a politikával.
Bizonyos projekteket viszont nehezen lehetne társadalmi hasznosság szempontjából értékelni, működtetőjük mégis a közösségi értékek képviseletét próbálja sugallni. Wynne-Hughes Veronika, miután – első magyarként – sítalpakon kelt át az északnyugati átjárón, az egyszemélyes, Antarktisz-expedícióját szeretné ilyen módon finanszírozni; célja 85.000 angol font (majdnem 30 millió forint) összegyűjtése. A projektet azzal próbálja az adományozók számára vonzóvá tenni, hogy megmutatná, nem csak a különleges képességű emberek képesek nagy teljesítmények elérésére; illetve azt szeretné, ha minél több ember valósíthatná meg extrém terveit, így közösen tennének a bolygóért. A pénzért cserébe ajándékot is ad: a 100 fontot (36 ezer forintot) adományozók antarktiszi háttérre fényképezett szelfit kapnak, de aki 500 fontot (180 ezer forintot) ad, annak a nevét Veronika beleírja a hóba.
Nem könnyű amellett érvelni, hogy a kezdeményezés közösségi. Mi lehet a társadalmi haszna annak, ha egyre több ember vesz részt merész utazásokon, expedíciókon, kockáztatva ezzel saját életét, vagy esetenként másokét? Azt is nehéz elképzelni, hogy a nő ezzel az úttal a bolygó érdekeit szolgálná. A tudósok szerint az Antarktisz ökológiai egyensúlya veszélyben van, mivel egyre több turista érkezik a korábban érintetlen földrészre, amelynek ökoszisztémája különösen érzékeny az emberek által önkéntelenül is behurcolt fajok jelenlétére.
Magyarországon még szokatlan kezdeményezés Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztőjének projektje, a politis.hu, ami egy független, minőségi hírportál lenne, kizárólag előfizetők számára. Dudás elmondása szerint megelégelte, hogy a sajtóból ömlik a „hírszemét”, hogy a média mindent alárendel a hirdetési bevételeknek, ezért már szinte nem is létezik független sajtó: még az olvasó is áruvá vált. A legjobb magyar újságírókkal, „a legtisztább alapon” indítana olyan portált, ami nem a klikkvadászatról szól, ahol valódi hírek, alapos elemzések jelennének csak meg, és csak néhány, „tisztességes” hirdetés. A lap csak a közélet szempontjából fontos ügyekkel foglalkozna, időjárással, filmajánlókkal, sporttal nem; de arról sem olvashatna az adományozó, hogy „melyik harmadrangú úton van baleset vagy torlódás”.
A projekt az eredeti elképzelés szerint akkor valósulhatna meg, ha összegyűlik 30 000 olyan előfizető, aki évente tízezer forint ad majd a tartalomért, és minden megyének lesz saját tudósítója, ahol az előfizetők száma eléri a háromezret.
Hiába a nemes cél, a kampány nem elég jó: nincsenek megfelelő érvek, tények, amelyek azt bizonyítanák, hogy Dudás meg fogja tudni valósítani a projektet. Azon kívül, hogy néhány ismertebb közéleti személyiség (Kepes András, Dragomán György, Mérő László vagy Lovasi András) elmondja, miért szán pénzt az újságra, nem tudjuk, mit szól mindehhez a szakma. Nincs csapat, üzleti terv, részletes koncepció, csak az derül ki, hogy az újságírás helyzete összességében rossz, és ezen változtatni kell.
Dudás demokratizálónak tartja saját kezdeményezését. Célja a hatalom ellensúlyozása, a nem privilegizált csoportok kiszolgáltatottságának csökkentése. Új médiafelületre azért van szükség, hogy a hatalomtól független nyilvánosságot teremtsen, és a középosztály értékeit képviselje. Szerinte azzal, hogy a társadalmilag felelős középosztály áldozatot hoz – vagyis előfizet a Politisra – megteremtődnek a jogállam eszközei, és ezzel a többi csoport is jól jár. Kérdés, milyen módon – ezt Dudás nem fejti ki. Hogyan segíti elő a demokratikus működést, az elnyomott csoportok felemelkedését, ha lesz egy olyan lap, amit csak azok olvashatnak, akik képesek és hajlandók előfizetni? Ki mondja meg, mi számít komoly közéleti témának, vagy melyik hirdetés tisztességes? Lehetséges, hogy ha elindul a politis.hu, az pozitívan fog hatni a közéletre, csökkenti az egyenlőséget, növeli a demokráciát. De az is lehet, hogy ehhez ennél jóval átgondoltabb és átláthatóbb koncepcióra lenne szükség, anélkül pedig a portál könnyen az elitizmus csapdájába esik.
A közösségi finanszírozás összességében nagyon hasznos támogatási forma lehet, de egyelőre kérdés, hogy segíthet-e valódi közösségek létrehozásában és működtetésében, a részvételi demokrácia fejlesztésében.
