Németországban a Die Welt című konzervatív lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt írást az online kiadásában, az amerikai Newsweek a magyar miniszterelnök politikájának külföldi megítéléséről közölt saját kommentáló elemekkel kiegészített elemzést, a brit Financial Times pedig magyarországi példán keresztül értékelte a lengyel ellenzék helyzetét.
A Financial Times című brit üzleti napilap Lukasz Pawlowski, a Kultura Liberalna nevű lengyel politikai hetilap felelős szerkesztőjének magyar példán keresztül a lengyel ellenzékkel foglalkozó cikkét közölte kedden. Pawlowski meglátása szerint a lengyel ellenzéki pártoknak tanulniuk kell a magyar ellenzék “egy másik illiberális demokráciában” elkövetett hibáiból.
Mint írta, az 1990-es években az emberek az úgynevezett “varsói expresszen” viccelődtek, amely a lengyel politikát Magyarországra vitte. Ez azonban megfordult, mivel a lengyel ellenzéki pártok magyar társaikhoz hasonló hibákat követnek el.
Véleménye szerint a lengyel ellenzéknek el kell kerülnie a magyar ellenzék korábban (2014-ben) elkövetett egységbe tömörülés hibáját, amely nehezíti egy összefüggő, pozitív üzenet megfogalmazását, valamint az ellenzéki pártok szimpatizánsai sem támogatják automatikusan az egységes ellenzéki kiállást.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar tapasztalat egy Lengyelországban elfelejtett igazságra emlékeztet: a növekvő kormányzati elégedetlenség nem eredményezi automatikusan az ellenzéki pártok nagyobb támogatását.
A Newsweek amerikai hírmagazin online kiadásán megjelent írás szerzője, Alexander Nazaryan, a Newsweek vezető szemleírója felidézi, hogy Orbán Viktort nevezték már diktátornak és despotának, és Nyugat-Európában sokan gondolják úgy, hogy a “nemzeti alapokon nyugvó új illiberális államról” alkotott eszméje Magyarországot Németországtól és Franciaországtól Törökország és Oroszország felé fordítja.
A cikk felidézi azt is, hogy Steve King, Iowa állam republikánus képviselője, a Tea Party irányzat tagja ugyanakkor egy minapi Twitter-üzenetében azt írta:
Orbán Viktort “a történelem a nyugati civilizáció Winston Churchilljeként fogja feljegyezni, ha a nyugati civilizáció túléli a kulturális öngyilkosságot”.
A Newsweek szemleírója szerint nem világos, hogy King mire gondolhatott, hiszen Churchill a demokrácia szószólója volt. A cikk szerint sokan gondolják azt is, hogy Orbán támadásait Soros György és az általa alapított Közép-Európai Egyetem ellen mélyben lappangó antiszemitizmus vezérli, túl azon a nyilvánvaló szándékon, hogy Soros ne szervezhesse meg a Fidesz liberális ellenzékét.
A szerző szerint azt a vitát, hogy a Soros-plakát antiszemitizmust tükröz-e, a maguk részéről eldöntötték azok a vandálok, akik a “büdös zsidó” hangzatú saját üzenetükkel egészítették ki e plakátokat.
Orbán és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök “valószínűtlen barátsága” is annak bizonyítéka, hogy az illiberalizmus erői Magyarországon, Izraelben, az Egyesült Államokban vagy máshol hamar felismerik egymást, és azt, hogy – csakúgy, mint a demokráciának – a totalitárius rendszereknek is segítőtársakra van szükségük. Ezért a nacionalizmus és a büszkeség közös nyelvezetével vértezik fel magukat, idegengyűlöletüket a szíriai vagy szomáliai menekültek által elpusztításra ítélt nyugati civilizáció iránti aggódás ruhájába öltöztetik – fogalmaz a Newsweek írásának szerzője.
A Die Weltben Boris Kálnoky az Orbán Viktor – Nincs ország, ahol a muzulmánok integrációja működött volna című írásában kiemelte: a magyar kormányfő “megtámadja az EU nyugati tagállamait” és elutasítja liberális társadalmi modelljüket, ami számára mindenekelőtt a muzulmán bevándorlók befogadását jelenti, de “vajon komolyan gondolja, amit mond?”
Orbán “teljes egészében elutasítja a liberális társadalommodellt, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is”, és valóban az a meggyőződése, hogy Nyugat-Európát a “kulturális öngyilkosság” fenyegeti.
Ebben a helyzetben számára a közép-európaiak “az igazi, európai Európa megtestesítői és védelmezői”, és nem ő az egyetlen, aki ezt így látja – fejtette ki a Die Welt szerzője, hozzátéve, hogy hasonlóan nyilatkozott Donald Trump amerikai elnök Varsóban, és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Budapesten.
Orbán “az igazi Európaként akarja eladni Kelet-Európát”, és Trump és Netanjahu erősíti ebben a törekvésében
– emelte ki Boris Kálnoky.
Hozzátette: a kormányfő Tusnádfürdőn az erős államról alkotott elképzeléseiről is beszélt, arról viszont nem ejtett szót, hogy miért Magyarország fejlődik a legkevésbé dinamikusan a térségben.
Beszélt arról is, hogy az “igazi ellenzéket” nem az ellenzéki pártok, hanem az Európában létrejött “új inkvizíció” jelenti, amely a “brüsszeli eurokratákból”, Soros György hálózataiból és “cinkosaiból” tevődik össze – írta a Die Welt szerzője, kiemelve: Orbán tudatosan keresi a vitát az EU-val, mert szeretne megint kétharmados többséget szerezni, és ehhez a negatív kampány a leghatékonyabb eszköz. Így az
EU-szkeptikus retorikájában van egy adag számítás és üres szövegelés is.
(MTI)