Közélet

A debreceni kézművespizza üzemnek egy brit offshore cég a többségi tulajdonosa

Az ország első kézműves pizzakészítő üzemét adták át a családi vállalkozásként működő SeaMaster Products Kft. telephelyén hétfőn Debrecenben.

Az 550 millió forintos beruházás felét európai uniós és kormányzati támogatásból nyerte el a cég. A 2000 négyzetméteres létesítményben óránként 2000, évente mintegy 4 millió pizzát állítanak elő, és a jelenlegi kapacitás mellett 18-20 embernek adnak munkát.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vállalkozások számára a hosszú távú siker kulcsa az export, amelyet olyan kiváló minőségű, versenyképes magyar termékekkel lehet növelni, mint például a SeaMaster Products Kft. kézműves pizzái. Az államtitkár fontosnak nevezte a hazai családi vállalkozások erősödését, erősítését, hiszen ezek a cégek foglalkoztatják a munkaerő 70 százalékát, az exportnak viszont csupán mintegy 20 százalékát állítják elő.

DE, a Magyar Nemzet azt írja, a helyzet azért nem ilyen egyszerű. Ugyanis az Opten cégadatbázisból kiderül, hogy az üzemet nyitó kft., a SeaMaster tulajdonosai között egy brit,

Londonban bejegyzett társaságot is találni, az EUTRADEX UK LTD-t. Utóbbi ráadásul az állami és uniós támogatásban részesített vállalkozás többségi tulajdonosa.

Az EUTRADEX ügyvezetője Stefan Janos.

A SeaMaster Kft. budapesti telephelyére, a Szépvölgyi útra egy Provance Bakery nevű céget is bejegyeztek, aminek tulajdonosa egy Seychelles-szigeteki offshore társaság, a BST Investment Ltd SC Providence. A Provance Bakery ügyvezetője Stefán Gábor, Stefan Janos testvére.

Összefoglalva: 

Miközben az államtitkár fontosnak nevezte a hazai családi vállalkozások erősödését, a kormány egy olyan vállalkozásnak adott közpénzt, amelyben a fő tulajdonos egy brit cég, vezetőjétől pedig nem áll távol az offshore-ügyletelés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik