A kormánypártok szerint a magyar embereknek joguk van tudni, “mit rejteget a Jobbik”, ki áll a párt mögött valójában, és azt is, milyen kapcsolat van a Jobbik és a “bőnyi rendőrgyilkos szervezete”, a Magyar Nemzeti Arcvonal között – közölte az MTI.
Amikor a KDNP a Népszavára hivatkozik
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, szombati sajtóhírek alapján újabb kapcsolatra derült fény a Jobbik és “a bőnyi rendőrgyilkos által alapított” Magyar Nemzeti Arcvonal között.
Hangsúlyozta: ezért újra felszólítják Vona Gábort, az ellenzéki párt elnökét, hogy “ne beszéljen mellé”, tisztázza, milyen kapcsolat van “a Jobbik és a Magyar Nemzeti Arcvonal, illetve az orosz titkosszolgálatok között”.
Emlékeztetett arra, hogy a napokban a Népszava közölt egy fotót, amelyen Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikusa látható egy Szalai Gábor nevű férfival, aki a Magyar Nemzeti Arcvonal “egyik vezető alakja volt”, emellett a Hídfő nevű portál szerkesztőjeként mutatkozott be. Gyöngyösi Márton is elismerte, hogy tudja, ez a weboldal az orosz titkosszolgálatokhoz kötődik – jegyezte meg.
Oké, hogy a Vonához, de mit keresett ott a Fidesz?
Úgy folytatta: ezután egy nappal kiderült, hogy Vona Gábor kapcsolatot tartott “a bőnyi rendőrgyilkos fiával”. Egy fotón ugyanis Vona Gábor látható ifjabb Győrkös Istvánnal, akinek apja átadta a “neonáci, félkatonai szervezet” vezetését – közölte Hollik István. Hozzátette: a férfi “vélhetően ebben a pozícióban beszélt” Vona Gáborral a most előkerült fotón, amely az iráni nagykövetségen készült, ahol “minden bizonnyal a perzsa barátságot és a Jobbiknak nyújtott iráni támogatást köszönték meg”.
Azzal kapcsolatos újságírói kérdésre, hogy több fideszes politikus is részt vett az iráni nagykövetségen tartott eseményen, ahol a fotó készült, Hollik István visszakérdezett: “nem különös”, hogy a nagykövetségen, ahol “ezek szerint több párt képviselője is jelen volt”, éppen Vona Gáborhoz ment oda ifjabb Győrkös István, és nem máshoz? Hozzátette: azokat kell megvizsgálni, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, és “a bőnyi rendőrgyilkos fia” nyilvánvalóan ilyen ember.
Csak ürügy a nemre
A képviselő értékelése szerint egymást érik a rejtélyes és zavaros ügyek a Jobbikban. Feltette a kérdést: egyáltalán milyen céllal tart fenn kapcsolatot Vona Gábor “neonáci félkatonai szervezetekkel”, ráadásul az ügy kirobbanása előtt több jobbikos képviselő is azt mondta, pártjának nincs kapcsolata a Magyar Nemzeti Arcvonallal, noha az elmúlt napok eseményei és nyilvánosságra került fotói ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak.
Hollik István, utalva a Jobbik nem sokkal később kezdődő sajtótájékoztatójának témájára, elmondta: úgy tudják, a párt arról is fog beszélni, hogy “az Iszlám Állam is szerezhet letelepedési kötvényeket”.
Ezzel kapcsolatban Hollik úgy fogalmazott: megkérik a Jobbikot, ne terjesszen “nyilvánvaló hazugságokat és álhíreket”, hiszen ők is tudják, hogy mindenkit átvilágítanak a nemzetbiztonsági hatóságok, aki letelepedési kötvényt igényel. Összegezte: sajnálják, hogy a Jobbik “ürügyet keres” arra, hogy nemmel szavazhasson jövő kedden az alkotmánymódosításra.
A Jobbik Ghaith Pharaonról akar hallani
A Jobbik továbbra is választ vár a Fidesztől többek közt nukleáris technológiával visszaélés, pénzmosás, illegális bevándorlás segítése, terrorizmus finanszírozása miatt körözött, valóban nemzetbiztonsági veszélyt jelentő Ghaith Pharaonnal kapcsolatban – így reagált a parlamenti frakció Hollik István sajtótájékoztatójára.
Mint írják: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kastélyok után igénybe vehető adókedvezményt szavaztat meg neki, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kereskedőház révén közös céget hoz létre vele, a hírszerzést felügyelő Lázár János figyelmen kívül hagyja a biztonsági kockázatokat, Pintér Sándor belügyminiszter nem tesz eleget a letartóztatási és kiadatási egyezménynek, Orbán Viktor miniszterelnök pedig azon túl, hogy mindezt tétlenül szemléli, családja révén maga is érintett a körözött Pharaon kétes hátterű üzleteiben.
Jobb helyeken ha ennyi kormánytag érintett egy ekkora botrányban, akkor távozik hivatalából
– tették hozzá
Szerintük ha Hollik István “időutazásba keveredett bulvárhazugságok” helyett valódi híreket is olvasott volna szombaton, tudhatná, hogy az említett rendezvényre a magyar országgyűlés Interparlamentáris Uniója magyar-perzsa baráti tagozatának tagjai voltak hivatalosak az alábbi kilenc fideszes képviselővel együtt:
A rendezvényen továbbá – a diplomáciai protokollnak megfelelően – a külügyi tárca is képviseltette magát. A Fidesznek tehát “inkább saját háza és diplomáciája táján kellene söprögetnie” – hangsúlyozta a Jobbik frakciója.